A tikkasztó hőség ellenére is tudtunk érmeket aratni a IV. Kondenzgyík Maratonon

Az év eddigi legkeményebb versenyén vettünk részt június első hétvégéjén. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Kondenzgyík Miskolc Maratonon a legkeményebb jelző ezúttal nem a pályára és az ellenfelekre vonatkozik, hanem sokkal inkább az időjárási körülményekre. A tikkasztó 30 fokos meleg az árnyékosabb részeken és a lejtőkön elviselhető volt, de a nyíltabb mezőkön már-már elviselhetetlenné vált még a megfelelő frissítés mellett is. De, hogy mi történt a versenyen?

A verseny szervezői a már jól bevált 28km-es körnél maradva ismét három távot kínáltak az MTB maratonokat kedvelőknek. A három táv úgy jön össze, hogy a rövid távot választók egy, a közepet választók kettőt, és az igazán bevállalósak, akik a hosszú táv mellett döntöttek,  három körön át bringázhattak a Bükk egy kicsinyke részén. A pálya vonalvezetése, mint ahogyan már azt az előző években is elmondtuk, ideális minden szempontból. A mászások megfelelően hosszúak és tekerhetők, a lejtők pedig élvezetesen gyorsak és még egy-két helyen technikásnak is mondhatók. Egyetlen rész, amire ha lehetőségünk adódna és kihagynánk, az a Varbó feletti és utáni legelő. Még az előző kirázza az emberből a lelket, addig a másik a kellemes nyári melegben felforralja az agyvizet. 🙂 De nem szeretnénk panaszkodni, hiszen mindenkinek ugyanaz volt a pálya, na meg a hazai XCO pályánk sem arról híres, hogy tele lenne árnyékot adó fákkal. 🙂

11391091_892392050807195_2105606254371120003_n

Elkélt az ivópúp is 🙂 Tuli ki is itta rendesen (Fotó: Pityke Photo) 

A nagyobb maratonoktól eltérően mindhárom táv egységesen 10:30-kor indult útjára. Ezt még a kb. 270-300 versenyzőt felvonultató mezőny el is bírja, de a későbbiekben talán érdemes 10-15 perces csúsztatásokkal külön indítani mindhárom távot. Egyesületünkből nem kevesebben, mint 13-an álltak rajthoz. Közülük 7:6 arányban választották a rövid 28 és a közép 56km-es távját. A rajt utáni hosszú mászáson gyorsan rendeződtek az erőviszonyok és az Ózdon is már többször versenyző belga Wouter Cleppe (Alpinbike Team Endura High5 Notubes SRAM RAMbikes) kezdte diktálni az iramot oly annyira jól, hogy mindenkit leszakított magáról. 🙂 Mögötte nem sokkal a Kassáról érkező Hauser Tamás (Pro Sport Team Kosice) és a múlt héten Master2-es maraton bajnoki címet szerző Medgyes Gábor (KTM Teszt Team) következett, majd néhány másodperc szünettel egy kisebb csoporttal Kovács István „Pityikusz„. Őket még látótávolságon belül Frölich Tamás követte. A későbbiekben ez a boly még tovább szeletelődött és 1-2 perces különbségek alakultak ki.

1455928_892390054140728_1424896598695372240_n

Pityikusznak halad a második hely felé (Fotó: Pityke Photo)

A második körben mindenki próbálta tartani az addig megszerzett pozícióját, de a hőségben egy rosszul ütemezett frissítés gyorsan átalakíthatta volna még az élmezőny dobogós helyezéseit is. Természetesen a srácok már vannak annyira rutinos versenyzők, hogy ezt a hibát nem követték el, így Pityikusz és Tomi a tavalyi helyezésüket megismételve a dobogó 2. és 3. fokát foglalhatták el. A rövid távról erre a versenyre, a középre átnyergelő Farkas Balázs szintén jól állta, na nem a sarat (szerencsére), hanem a tikkasztó meleget, így az U19-es korosztályban ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Top10-ben végzett még Kiss Gábor, aki szintén a rövid távhoz van szokva, de ezúttal a duplát választotta és 9. helyen érkezett meg kicsivel több mint 3 óra versenyzés után. A Master2-ben versenyző Tulipán Attila egy hosszú utazást követően állt rajthoz, ami rányomta bélyegét az eredményére, így a Top10-ből kicsúszva a 11. helyen zárt. Hatodik középtávon versenyző ÓKE-s, Békei Zsolti volt, ám őt a technika ördöge (defekt) utolérte és feladni kényszerült a versenyt.

10659216_911880338858215_1805492596780046848_n

Tomi arckifejezése mindent elárul a verseny nehézségeiről (Fotó: Molnár Tibor)

A rövid távon versenyzőket a hosszú és középtáv versenyzői mögé sorolták a rajtban, de ez nem okozott nagy problémát Lórencz Péter „Szúnyognak” és gyorsan átverekedte magát a komplett mezőnyön, hogy a rövid táv első helyezettjeként csatlakozzon az élbolyhoz. Szúnyogot a miskolci Freeriderz SC színeiben versenyző Flaskó Szabolcs vette üldözőbe, de nem sikerült végül befognia, így Szúnyog abszolút és korosztályos elsőként haladt át a célvonalon. Ezzel megszerezve egyesületünk 9. aranyérmét az idei évben. A felnőtt nőknél a múlt héten a Szilvásvárad Maraton mini távját nyerő Dúl Bernadett „Bernike” egy esést követően állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Elmondása szerint az utolsó kilométerek már nagyon nem estek neki jól a nagy melegben és egy gyors lejtőnél valószínűleg a koncentráció alábbhagyott, aminek egy csúnya esés lett a következménye. Szerencsére ez a dobogós helyezésbe nem került. 🙂

11108339_892382784141455_3200127508554160173_n

Szúnyog korosztályos és abszolút elsőként is elsőként haladt át a célvonalon (Fotó: Pityke Photo)

Az éves szabadságát itthon töltő Demeter Tamás Szilvásvárad után újra rajthoz állt és a Master1-es korosztályban egészen a 7. helyezésig jutott. Az egy korosztállyal feljebb versenyző Csépányi Péter kerékpáros pályafutása talán eddigi legjobb eredményét elérve 4. helyen ért célba Bernihez hasonlóan egy bukás után. Peti mellett Török Csaba is a Master2-es mezőnyben előzgette ellenfeleit, egészen addig amíg fel nem ért a 9. helyre, de sajnos újra előjöttek az izomgörcsök, amivel már hosszú hosszú idő óta küszködik Csabi. Aki hatásos megoldást tud rá, azt kérjük jelezze felénk. 😉 Újdonsült tagunk Mester Gábor egyre jobban kezd ráérezni a kerékpársport szépségeire és nehézségeire, de a feladatokkal is egyre jobban megbirkózik, amit eredménye is jól tükröz. Gábor a szilvási 5. helyezéséről egyet előrébb lépve 4. helyen végzett az U15-ös fiúk versenyében. Master3-ban Farkas László állt rajthoz, aki bár rendszeresen nem versenyzik, de a miskolci versenyt favorizálja, amit most sem hagyott ki. Laci korosztályában 10. helyezést érte el. 

A szervezők a legfiatalabbakról sem feledkeztek meg és a maraton ideje alatt számukra is rendeztek egy XCO versenyt. Ebben a korosztályban újra Csépányi Petike képviselte a kék-fehér-fekete ÓKE színeket és egy ezüst éremmel a nyakában utazhatott haza. 🙂

11390567_935505923162653_2098147443310388929_n

Petike jól csapatta 🙂

A legtöbb ÓKE bringásnak most két hét szünet következik, de azért vannak olyanok, aki a pihenés helyett Nagykovácsiban, majd Csömörön állnak rajthoz, hogy utána részt vegyenek az erdőbényei Drótszamár Fesztiválon.

Fotókat köszönjük Molnár Tibornak, Pityke Photonak és Molnár Jánosnénak! 😉

Galéria:

Share Button