Jó szereplés a Fehérkő-lápa hillclimb-on! – Miskolc

Szeptember 8-án immáron harmadik alkalommal került kiírásra a Fehérkő-lápa Hillclimb Hegyikerékpáros időfutam és terepfutó verseny, amely egyben a TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat nyolcadik állomása is. A verseny közvetlenül Miskolc nyugati végén, Felső-Majláth és a Bükk találkozásánál indult, és az egyedülálló szépségű fenyvesben fekvő Fehérkőlápai Turistaház kertjében ért véget.

A hegymászásra benevezett versenyzőknek az alig több mint hét kilométer hosszú útvonalat és 376 méter szintkülönbséget kellett egy közepesen nehéz terepen, szinte végig egyenletesen emelkedő, javarészt zúzottköves, murvás, helyenként sáros talajú nyomvonalon teljesíteniük. Továbbra is az abszolút leggyorsabbak kapták a Fehérkő Lápa kitüntető címet és a kupát, valamint az ezekkel járó egy hetes Volvo használatot.

Egyesületünk versenyezői ezúttal is nagyszerűen szerepeltek és Kovács „Pityikusz” Istvánnak és Lórencz „Szúnyog” Péternek köszönhetően újabb győzelmekkel gazdagodhattunk! István az MTB open kategória leggyorsabbja lett, még Péter a Master1-ek között diadalmaskodott. A felnőttek versenyében Fábián Norbert a 7., Molnár Péter pedig a 9. helyen ért célba, valamint a juniorok között rajtoló Lovas Ádám az 5. lett.

Gratulálunk nekik!

Share Button

Leave a comment