Király-hegyi bringatúra Endrész Tamás „tollából”

Szeretettel üdvözlök minden kerékpáros kollégát és érdeklődőt.

Már régtől terveztem egy Király-hegyi túrát felvidéki szomszédainkhoz, aztán a nyár végén úgy éreztem eljött az ideje, hogy nekivágjak. Jó idő ígérkezett, nem akartam kihagyni a lehetőséget. Túratárs nem volt,  egyedül vágtam neki a már távolról sokszor látott és kiszemelt  1946 méterre magasodó az Alacsony-Tátra keleti részén elterülő hegy meghódításának. Kerékpáromat autóra rakva Murányig mentem, és innen kezdtem meg „hegyhódító” túrámat. 🙂

Király-hegyi kilátásMurányhuta felé a Murányi platónak nevezett fennsíkon vezet az út. Balra  fent látható a Murányi Vár és a Cigánka sziklás magaslata. Rendkívül látványos, vadregényes emelkedőn érjük el a Predna Hora 763m-es hágót, aminek a csúcsáról visszatekintve a völgy és a mészkősziklás fennsík pazar látványa tárul elénk. Majd egy kis gurulást követően lassan beérek Murányhuta településre. Itt egy nagyon szép vízesés látható az út baloldalán. Maga a település is igen látványos.

VízesésIsmét emelkedik az út a Sedlo Javorinka hágó 944m-es magasságáig. Természetesen jobbra, balra, látványos völgyek és erdők, ami már szinte alpesinek mondható sötétzöld legelőivel, a kék ég és a zöld fű alkotta színek lenyűgözőek, itt szinte a tavaszba megy vissza az utazó. Egy újabb gurulás következik, majd néhány kanyar után beérek Cservená Skálaba, ami a következő település. Kis hegyi patak a település előtt ami nem más mint a Hrón illetve a Garam. Itt ered Telgárt felett, de én most balra veszem az irányt a Király-hegy alja felé. Gyorsan el is érem, és megkezdődik a kemény mászás, ami nem más, mint a túra igazi célja az 1946m-re magasodó Király-hegy.

Meredek murvás útRögtön meredeken indul az út. A falu néhány háza látványos szépen megmunkált fa szerkezetű épület. Sajnos az aszfaltos út a faluval véget ért. Murvás meredek, gumit láncot erőt izmot nem kímélő, igen ütős kilométerek következnek. Laikusok mondhatnák minek mentél oda?- A válasz talán így hangozhat: „mert ott van”! 😀 Az időjárásra nem lehet panaszom. Meleg van és így a hosszú felsők lekerülnek rólam. A víz egyre értékesebb, néha egy egy fotó, a meredekség meghaladja a 10 %-t. A kerekek az apró köveken nem fognak, több erőt kíván mint az aszfalt. Kétoldalt sűrű fenyves, és hát a jelzések szerint itt medvék is vannak, ám véletlen sem szeretnék össze találkozni egyel. 🙂 Egy fiatal nő futott előttem, utolérve kérdezgettem a macikról de megnyugtatott nincs mitől tartani. 🙂 Predné Sedlo 1451m- nél vagyok, lassan elérem a törpe fenyő övezetét. Baloldalt az út mentén találok egy forrást, feltöltöm a kulacsot, lehűtöm magam és indulok tovább. A kilátás lenyűgöző, a Murányi plató, a Dobsinai hegyek mind egyre látványosabban terülnek el a szemhatár alatt.A kilométerek fogynak, de az erő is, viszont a látvány motivál. Már nem sok van a csúcsig kb. 1800m-en vagyok.  Még néhány kanyar, és kilométer, és felérek túrám céljához. Az idő viszont nem kedvez tovább, és megérkezik az eső. Innentől fogva a fényképezőgépet már nem tudom tovább használni, mert félek, hogy beázik a heves zivatarban.

Sajnos az időjárás meghiúsította a pazar kilátástAhogy megérkezett az eső, úgy  természetesen a várt kilátás a Magas Tátrára is elúszott. 🙁 Ettől függetlenül csak felmentem, hogy meglegyen a csúcs, bár ahogy említettem itt már fotó nem készült és rögtön visszafordultam, hogy ne ázzak tovább. Az eső okozta bosszúságtól eltekintve egy kiváló napot töltöttem az Alacsony-Tátrában és talán majd máskor nagyobb lesz a szerencsém is!

Szép napot és mihamarabbi jó időt Nektek! 🙂

Fotóalbum:

%%wppa%% %%slideonlyf=10%% %%align=center%%

Flag Counter

Share Button

Leave a comment