Túrázóink Szendrőn rótták a kilométereket – képekkel

Az első igazán tavasziasnak mondható hétvégén nem csak versenyzőink, hanem két túrázónk Kondás Klaudia és Barna Richárd is nyeregbe pattantak, hogy egy 50km-es szendrői teljesítménytúrán felmérjék fittségi állapotukat. Az igazán kalandosra sikeredett túráról Ricsi élménybeszámolóját olvashatjátok lejjebb gördítve.

kalu

Három napos vízitúra az ajándék

 

Hali a gali! 🙂
Nos, Szendrőn voltunk a 8. Vitézlő teljesítménytúrán, 7 gyalogos és 2 kerékpáros táv volt. Mi természetesen bicajoztunk, a két táv 50 és 80 km közül az 50-t választottuk de mint utólag kiderült mi végigmentünk a 80-on, ugyanis a rajt után rossz irányba fordultunk és a 80km-es távot kezdtük el, :/ 🙂 pedig két embert is megkérdeztünk, hogy jó-e az irány, amire ők azt válaszolták, hogy tökéletes. Ám az első ellenőrző ponton mégiscsak kiderült, hogy a 80-as távon vagyunk. Na gondoltuk, ez besz@rás most mi legyen. Gyorsan vissza mentünk a rajtba és nulláztattuk az időnket majd újrakezdtük a tényleges 50km-t utólag derült ki hogy a kis kitérőnk az a 30km-es kör volt amivel a 50-es kör volt kiegészítve, hogy 80 legyen. Ilyet is csak mi tudunk 🙂 🙂 🙂 (30km bemelegítés)
A lényeg a lényeg, 50km a táv 362m a szint és 6 pecsételő megálló. Szendrő-Edelény-Abod-Galvács-Szalonna-Szendrő. Az idő jó volt, csak fújt a szél, szerencsére több volt a hát mint a szembe. Ehhez kellett 2:32 perc amivel Klau abszolút első lett a nők közt én pedig a 3. Ha folytattuk volna a 80km-t akkor én is első vagyok. De sajna nem tudtuk, hogy a 80-ason vagyunk, csak azt hittük, hogy szimplán eltévedtünk
Klau az első helyért kapott egy 2 személyes 3 napos kaland vízitúrát, én pedig magazinokat (nem nem olyat 🙂 ) térképet oklevelet stb. Ózdról is voltak többen, de sajnos nem tudom, hogy kik.

Klaudiának ez volt a véleménye, miután kiderült, hogy rossz irányba kezdtük a túrát :)

Klaudiának ez volt a véleménye, miután kiderült, hogy rossz irányba kezdtük a túrát 🙂

Jár a gratuláció

Jár a gratuláció

:)

🙂

Készülődünk haza

Készülődünk haza

 

Share Button

Leave a comment