Szilvásvárad 2010 replay:

A mai napon Szilvásváradon a Specialized Maraton 64km-es távján álltam rajthoz és próbáltam bringámat és testemet a lehető leggyorsabban végigcipelni a Bükk emelkedőin és lejtőin. A pályát már kívülről fújom, mint a „Talpra magyart”, így alapjába véve nem volt túl sok meglepetés számomra, bár egy kb. 6km-es hurkot kivettek a szervezők, ami szerintem csak hasznára vált a pályának, mert egy monoton köves szakaszról a Kiskő hátról van szó. (nem szerettem) 🙂

De vissza a versenyhez. A középtáv, vagyis a mi rajtunkra 10 órakor került sor. Hála a jó égnek az idei évben végre külön rajtolt a három táv, így szinte végig nyomon tudtam követni, hogy hol is állok helyezésileg. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Ugye nem kell mondanom, hogy milyen kiváló májusi időjárásban van részünk! Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne esne az égi áldás! Ez fokozottan igaz a Bükkben, ahol van, hogy percről percre változik az idő. Nem volt ez másképp a versenyt megelőző napokban sem, sőt még szombaton is minimum két felhőszakadás áztatta a pályát, így száraz versenyre nyilván nem is számítottam/tunk. Na de arra se nagyon, hogy megismétlődik a 2010-es verseny időjárásának forgatókönyve. Reggel azért bizakodó voltam, hogy csak nem jön be, amit jósoltak és a verseny végéig kitart a 12-14 celsius fok, ami még elviselhető versenykörülmények között. De sajnos nem így történt. A rajtba beállva még egész kellemes volt a hőmérséklet. Pontban 10-kor el is indultunk a 3-3 óra 15 perc körüli penzumra (ennyire saccoltam, de nem tévedtem sokat, mert az abszolút első 3:02-t nyomott). A Szalajka-völgyben elég hátra kerültem, de Olaszkapu irányába felkanyarodva már sikerült felzárkóznom az első bolyra. Szépen haladtam ezzel a 20-25 fős csoporttal és kb. 172-174-es ütésekkel percenként, ami meglepően kellemes volt. Na meg a lábaim is jól forogtak a hideg ellenére. Úgy néz ki, hogy tényleg jót tesznek a Tea Vitálos masszázsok és köpölyözések!

 A Milleneumi kilátóig bírtam is a tempót, aztán egy kicsit megúsztam, mert már kezdett sok lenni a menés. Nem estem kétségbe, mert tudtam, ha rátérünk terepre, akkor jó néhány ember el fog vérezni. Az a tizenegynehány év versenyzéssel töltött idő megtanított már arra, hogyan kontroláljam szervezetemet, illetve tudom, hogy sokan ellövik az elejét, aminek megrogyás a vége.  

Szóval szépen mentem a saját tempómat és előztem sorra a kollégákat. Mondjuk hárman nekem is elmentek, de a Macska parttól Mála bércig tartó lejtőn leakasztottam őket. Innen viszonylag eseménytelenül zajlott egy darabig a versenyem, de próbáltam a tempót növelni és motiválni magam a gyorsabb haladásra. A Magas Rakodónál megpillantottam Veingartner Balázst, akit az Ördög oldal aljáig sikerült is utolérnem, de begyújtotta rakétáit és eltávolodott néhány 10 métert. Aztán itt jött számomra az első fekete leves!

Bálványtól a Bánkút felé vezető lejtőn leszakadta az égi áldás, én pedig egyszer csak egy füves saras nyílt részen eldobtam a vasat (vagyis a műanyagot) 🙂  A bringa elkezdett önálló életre kelni és driftelt egyet és pont a hátsó váltóra érkezett, én meg félig a jobb oldalamon, félig pedig a hátamon nyomtam egy 360-at, mint a cserebogár. 😀 Meg nem ütöttem magam, de a hátsó váltó megnyekkent, ami azt jelentette, hogy behajlott a küllők közé! Na, mondom NB1! Kézzel gyorsan helyre tettem és nyomattam Balázsék után, akiket a sípályák tetején utol is értem, mint utólag kiderült, mert lefelé nem láttam őket, csak egyszer mikor hátra pillantottam (frissítettek). Majd Ómassáról Jávor-hegyig tartó mászáson ott hagytam őket és utolértem előbb Vertich Tomit, majd Kispál Mátét és végül az aszfalton csapattársamat Kovács „Pityikusz” Istvánt is, aki alig volt már szétfagyva a kellemes 4-5 fokos hőmérsékletben és szakadó esőben. De mint utólag kiderült nyomott ő is egy perecet, ami őt is hátráltatta. Majd egy másik Balázst is megpillantottam, nevezetesen Burgermester Balázst.

Ahogy felértem rá, már próbált is „lószolni” és leakasztani, de nem esett rosszul a ritmusváltása és könnyedén átvettem. Majd egy jó mély nyomvályús részen megelőztem, de megint dobtam egy oldalast, és miért ne pont a váltó felöli részre, így újból behajlott a váltóm a küllők közé, de finoman megint helyre igazítottam, de éreztem, hogy ez volt az utolsó ilyen lehetőség.

A gyors szerviz után próbáltam megint felzárkózni, de Nagy-mezőnél a rázós részen végleg megadta magát a váltófül vagy más néven váltó papucs, így kiszállni kényszerültem a versenyből. Sajnáltam, mert egyre jobban haladtam és élveztem a versenyt annak ellenére, hogy hideg volt és sár, na meg egész jó helyen is voltam (valószínű az 5-6. hely meglehetett volna), de így ez egy csapásra el is szállt. Közben mindenki utolért még én rollereztem vagy sétáltam a bringával. Pityikusszal váltottam néhány szót, majd kullogtam kb. 6km-t Olaszkapuig a Bükk fennsíkon, ami idő alatt én is totál szétfagytam! Vacogtam mint a vadászkutya. Gondoltam Olaszkapunál megkönyörül rajtam valaki és levisz kocsival, hogy ne kelljen még 14km-t gurulnom és még jobban kihűlnöm, de mikor odaértem majd sírva fakadtam, hogy egy szál ember van ott, aki irányítja a még versenyben lévőket. Végül a kocsiban túrt nekem egy plédet és azt magamra terítve szépen leereszkedtem Szilvásra , de már a pedálon is alig bírtam tartani a lábaimat úgy remegtem!  Beérve vettem egy gyors hideg fürdőt (tényleg! nem volt már csak hideg víz! ), majd néhány mondat a többiekkel és start haza.

Szóval így jártam a mai nap, ami végett az eredménylistán az én nevem mellé sajnos a DNF (Did not finish) felirat került. 🙁 Pályafutásom során még sose kellett feladnom ilyen hiba miatt versenyt! Defekt volt már számtalan, de más egyéb technikai hibám még sosem. Ezt kell is egy kicsit emésztenem, de remélem a Miskolc Maratonon már sikerül javítanom!

See you…!  

Fotó: Molnár Tibor, PetiDK 🙂