Megkezdődött a XCO Magyar Kupa sorozat – Farkas Balázs ezüstéremmel térhetett haza Tarjánból

Április 18-án a salgótarjáni olimpiai-cross Magyar Kupával hivatalosan is útjára indult a hazai MTB szezon. A tarjáni verseny C2-es besorolásával ezúttal nemzetközi pontgyűjtő versenyként az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) naptárában is szerepelt. Az itt megszerzett pontoknak komoly szerepük van a jövő évi olimpiai kvalifikációba, így a környező országok versenyzői is szép számmal megtalálhatóak voltak a délutáni elit futam mezőnyében. 

A SHKE csapata most sem engedett az eddig megszokott színvonalból, így a Tarjánba látogató versenyzők és nézők ismét kiváló pályával és rendezéssel találkozhattak.  Az inkább klasszikusnak nevezhető nyomvonal 5,2km-en keresztül 250m szintkülönbséggel kanyargott a Salgó vár tövében és egy komolyabb köves, gyökeres lejtőtől eltekintve nem tartalmazott megoldhatatlannak tűnő részeket. 

Sajnos az előzetesen regisztrált hét ÓKE versenyzőből végül csak három, Farkas Balázs, Frölich Tamás és Kovács István „Pityikusz” vállalta a megmérettetést, így egy kicsit „foghíjasan” állt rajthoz alakulatunk. 

balázs tarján 2015

Farkas Balázs még a pedálból is kitépi lábát, csak hogy gyorsabban haladjon 🙂

A nap első felében Farkas Balázs lévén voltunk érdekeltek a Fun U19-es kategóriában. A 9:55-kor rajtoló mezőny számára a délutáni futamokon indulókhoz képest egy picivel könnyebb kör volt kijelölve, amelyből kettőt kellett teljesíteniük ahhoz, hogy eldöntsék a végső sorrendet. A nem túl hosszú verseny folyamán Balázsnak végül a rajt után megszerzett 2. helyet sikerült elhoznia.

Pontban délben a Master korosztályok versenyzői vették birtokba immáron a „nagy” pályát. A 30-40 év közötti Master1-es mezőnyben Frölich Tamás, még az idén már Master2-be átlépő és dobogó esélyesként rajtoló Kovács István „Pityikusz” állt oda a 4 illetve 3 körös futamhoz. A rajtpisztoly eldördülése után Tomi nagyszerűen kapta el a rajtot és elsőként vezette a mezőnyt, de ez tiszavirág életűnek bizonyult így az erősebb versenyzők gyorsan lekerülték őt. 🙂 Közben István is kereste a megfelelő pozíciót, amit kb. korosztálya 3-4. helyén meg is talált egészen az első kör végéig, ahol a technika ördöge utolérte egy hátsó kerék defekt formájában. Sajnos így nem csak a győzelmi, de a dobogós „álmok” is szertefoszlottak. 🙁 Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a technikai zóna viszonylag közel volt, ahol egy 29″-os belsővel (neki 26-os a kereke) 🙂 orvosolta a problémát  és felküzdötte magát egészen a 6. helyig. Tomi a verseny hátralévő köreiben sem találta a gyorsabb haladáshoz szükséges erőket, így a nem túl fényes 11. helyen zárta idei első versenyét. 

pista taráján 3

Pityikusznak a defekt nagyon nem jött jókor (Fotó: Máhr Attila)

Verseny utáni érzések

Pityikusz:

Mivel egyszerre rajtolt el mindhárom Master mezőny, így a szánkódombi mászáson kicsit beragadtam a lassabb versenyzők mögé, de nem estem kétségbe, mert ellenfeleim látótávolságon belül voltak előttem. Úgy gondoltam, hogy hagyom őket vezetni, majd a további körökben növelve a tempót leszakítom őket, mivel még bőven éreztem magamban kraftot. Sajnos ezt a tervet egy defekt keresztül húzta de legalább annak örültem, hogy mindez az első kör végén történt. A technikai zónában kaptam egy kölcsön 29-es belsőt, amivel végül tovább tudtam menni, de a ez már édes-kevés volt ahhoz, hogy dobogóra állhassak, így maradt a 6. helyezés.

Tomi:

Egyéb elfoglaltságaimból adódóan úgy néz ki, hogy az idei év nem arról fog szólni, hogy a számomra elvárható módon felkészüljek a versenyekre és egy elfogadható formát hozzak. Jól mutatja ezt a 11. helyezésem is. A kevés edzés és a még kevesebb alvás nem pont ideális felkészülés ezekre a futamokra. Már a versenyt megelőzően fontolgattam, hogy ilyen állapotban nem kellene rajthoz állni, mert csak a saját kedvemet veszem el egy rossz szerepléssel, de végül győzött a bringázás szeretete az észérvek felett. A rajtot jól kaptam el és elsőként lőttem ki, de a többiek természetesen gyorsan lekerültek. 🙂 Innentől kezdve csak kínlódtam, de versenykilométernek felfogva befejeztem a futamot. A továbbiakat meglátjuk. 😉    

 

tomi tarján

Tomi frissen és üdén (Fotó: Molnár Tibor)

Az elmúlt hetekben nem csak itthon álltak rajthoz az ÓKE bringásai. Az előzetes tervek szerint Peták Levente Németországban az LBS Kupa első fordulóján vett volna részt, de egy műszaki hiba megakadályozta őt ebben. Levi sajnos még a verseny helyszínére sem tudott eljutni, mivel autója már induláskor beadta az unalmast. :/ 

Szerencsére az Angliában élő Demeter Tamás „Döme” sikeresen megérkezett a Scott Marathon Series első állomására Builth Wellsbe, ahol egy 50km-es maraton várt rá az angol dombokon és a viharos szélben. Beszámolóját a versenyről itt olvashatjátok.

döme1

Share Button