Nem túl szerencsés hétvégén vagyunk túl – Tour de Tisza-tó és Jarna Cena

A jó idő beköszöntével beindult a nagyüzem a kerékpáros versenyeket illetően is, így az elmúlt hétvégén már két megmérettetésen is rajthoz álltak az Ózdi Kerékpáros Egyesület versenyzői. 
 
Május 5-én szombaton, a Tour de Tisza-tó nevet viselő 65km-es tó kerülő országúi versenyen állt rajthoz Laczka Rita, aki a viharos erejű szélben 2 óra 12 perces idővel teljesítette a távot, így kategóriájának 8. helyén ért célba.
Rita
 
Egy nappal később, május 6-án a szlovákiai Jesenskeből rajtoló 90km-es országúti mezőnyversenyen, a Jarna Cena-n állt rajthoz az ÓKE 5 fős legénysége. A 2km-es lassú rajtot követően a 117 főt számláló mezőny nagy tempóban lódult meg, aminek eredményeként több kisebb bolyra szakadt szét a csapat. Az ÓKE-ból Frölich Tamás és Kovács István tudott a főmezőnnyel elől maradni, majd az őket üldözők között helyezkedett Fodor Dávid, Fórizs Benedek és Birinyi János is.
Fodor Dávid meglépett a mezőnytől

Fodor Dávid meglépett a mezőnytől

 
Sajnos Tamás 40km-nél egy vasúti átjárónál hátsó defektet kapott, így kiszállt a helyezésekért járó küzdelemből és az őt utolérő csapattársakkal tempózott a célig. A korábban ÓKE színeket képviselő, de már Ausztirában élő Szerényi István még rosszabbul járt, miután egy kátyúba belement és széttörte közel 600Eurót érő hátsó kerekét. Kovács István „Pityikusz” 60km-ig tudott a legjobbakkal maradni, ám az óriási szembeszél, a hegyek és a gyakori ritmusváltások felőrölték energiáit, így ő sem tudott beleszólni a dobogós helyezések kimenetelébe.
Eredmények:
 
19-29 éves kategória:
 
Fodor Dávid 18.
Fórizs Benedek 19.
 
30-39 éves kategória:
 
Frölich Tamás 19.
 
40-49 éves kategória:
 
Kovács István „Pityikusz” 5.
Birinyi János 11.
 
Videó a versenyről: 

A srácok ezen a hétvégén nem versenyeznek, hanem a saját rendezésű Két keréken az Ó-Bükkben elnevezésű hegyikerékpáros túrasorozat első állomásán kerekeznek.
A következő verseny pedig ahol rajthoz állnak május 19-én az Aggtelek-Zádorfalva-Aggtelek útvonalon megrendezésre kerülő Gömör Kupa egyenkénti indítású időfutam lesz, majd május végén beindulnak a hegyikerékpáros versenyek is.
Share Button

Tagged: