Minden 2017. októberében kezdődött, amikor sikerült neveznem a Keszthelyi Triatlon középtávjára.

A felkészülés során eleinte többet futottam, ezt részesítettem előnyben, emellett még nagyobb hangsúlyt fektettem az úszásra. Majd vásároltam egy görgőt, hogy a téli időszakban és esős időben megoldott legyen a kerékpáros felkészülésem is. Az idő teltével az edzések sokasodni kezdtek, egyre gyakrabban töltöttem ezzel az időmet, a napok viszont egyre csak fogytak a versenyig.

Elérkezett az idő, 2018.június 08, hogy számot adjak a felkészülésemről. Irány Keszthely!

A szállás le volt foglalva. Reggel indultam, hogy kényelmesen odaérjek. Hát jó messze van! 360 km. Úgy döntöttem, egyedül megyek, mert szeretem volna ezt a versenyt így át- és megélni. Egy kis kitérő után délután oda is értem. Miután elfoglaltam a szállásomat, a rajtközpontba mentem átvenni a rajtszámomat. Minden simán ment. Az előkészületek megvoltak, hogy a Rajt-, Célkapu a helyén, mind kettőt jól megnéztem.

Miután visszatértem a szállásra, még volt feladatom: a kerékpárt átnézni, enni, inni, aludni. Ugyan a tészta partin most nem tudtam részt venni, de a biztonság kedvéért két adag tésztát elhoztam későbbre.

Egy kiadós alvás után (ami jó mélyre sikeredett, mert reggel derült ki, nagy vihar volt az éjjel) 5 órakor keltem, zabkását ettem, majd összekészítettem mindent, amit vinni akartam. A cirka 2 km volt a szállástól. A DEPÓ nyitva volt, már mindenki készült. A 931 volt a rajtszámom, így amíg eljutottam a helyemig, addig tátott szájjal néztem a jobbnál jobb kerékpárokat, amelyek már ott sorakoztak indulásra készen. Aztán én is elhelyeztem az enyémet, majd irány a futócipő letétele.

Egyre közeledett a start ideje. Szerencsére a Balaton vize 26 C fokos volt.

5 perc volt a rajtig, mindenki a vízben. Megkérdeztem a mellettem várakozó sporttársat, mit kell megkerülni. „Látod azt a piros bóját? Na, azt kívülről.” Nos, távcsővel is nehezen lehetett észrevenni, nemhogy az én vaksi szememmel. Mindegy, gondoltam, megyek a többiekkel.

Visszaszámolás: 5.4.3..2.1. Start! Csak úgy forrt a víz.  Mindenki nekiveselkedett. Kaptam két-három pofont, persze én is adtam. Fogtam jót, rosszat is. Egy középkorú hölgy mosolygott mellettem, vajon mit foghattam meg rajta, nem tudom.

Eljött az első fordító, és majd még kettő. Szépen felvettem a ritmust. Itt már mindenki megtalálta a helyét, nem volt pofon. Célegyenesben voltam, még 500 m, és az úszás meg is volt.

A parton töménytelen ember ordított, szurkolt: hajrá, hajrá! A szpiker bemondta a nevem és  azt, hogy 40 perc. Hallva ezt, már tudtam jókora hátrányba vagyok, mert a tervem szerint az úszás 34 perc lett volna. Igyekeztem is a kerékpáromhoz. Úgy gondoltam, hogy bicajon majd visszahozom.

Nocsak! A bicaj a helyén, ott, ahol hagytam lakat nélkül. Mily csoda! És a többiek is megtalálták  a sajátjukét!

Elkezdődött a tekerés.  Mondták, hogy 1000 méter szintemelkedés lesz, de amikor az első emelkedőt megláttam, és még volt négy, gondoltam, ez nem semmi lesz. Egyenletes tempóban haladtam egyik hegyről a másikra, és hoztam vissza a helyezéseket. A fordítónál megláttam Nagy-Mengyi Petit (Peti bácsit). Nem sokára, a következő emelkedőn el tudtam mellőzni. Vigyáztam, hogy ne bolyozzak, mert mindenhol rendező figyelte az embereket, és osztotta a kék kártyát (5 perc hátrány), és ezt nem akartam.

Jött a következő fordító. Ismételten megláttam a következő embert, akit utol akartam érni, Agyagási Ákost. Tudtam, meg fogom előzni. Nem is kellett sokat várni, hamarosan őt is elmellőztem, ugyan még próbált egy kicsit követni, de jól ment a tekerés, így magam mögött hagytam. Folytattam az utamat.

Az utolsó emelkedőn a bal combfeszítőm elkezdet rakoncátlankodni, ezért egy kicsit visszavettem a tempót. Úgy is már közel volt a cél. A városban voltam ismét, és készültem lelkileg a futásra. Beérve a depóba, a kerékpárt letettem, majd rohantam a futócipő felvételéhez. Minden simán ment. Elkezdtem az első körömet.

Mondták, ebben is lesz majd szintemelkedés. A lábaim jók voltak,4:20 perc/km sebességgel haladtam. Megérkeztem az emelkedőhöz egy balos kanyarral. Itt mindenkit olyan hangos szurkoló tábor fogadott, hogy azt gondolhattuk, fizetek érte. Két sorban kb. 100 diák állt kereplővel, kürttel, dudával, lufival.  Ezt nektek is ki kell egyszer próbálni! Nagyon jó érzés hallani.

Még nem tudtam, hogy a következő a téren egy DJ nyomja a zenét. Egy jobb kanyar után a sétáló utcán a kastélyig mindkét oldalon, a kordon mellett emberek szurkoltak. Csodálatos élmény volt.

A Kastély kívülről kerültük meg, majd bevezetett az út a kastélykertbe. Itt mindenféle ember üdvözölte a futókat: bondzsornó, gutentag, csaó, servidó. Én szerencsére világpolgár vagyok, mindet fogadtam és viszonoztam is. Egy „római” csapat is odaordított: a rák kísérjen el a célig!

Nagy élmény volt a kertben futni, aztán ismét a sétáló utcán haladtunk lefelé, majd a rajt-cél területre értünk, ahol ugyanannyian álltak, mint fenn. Megkezdtem a következő körömet.

Négyet kellett ebből a körből végrehajtani, hogy a célban azt mondják, befutó vagy.

A harmadik körben ismételten visszatért a bal lábamat érintő probléma, ezért visszavettem a tempóból, ami már csak 5:10 perc/km lett. Tudtam, ez a célomhoz nagyon kevés lesz, mert az ellenfelek nagyon erősek, de be akartam érni a célba. Ha kicsit lassabban, akkor úgy. Eljött az utolsó kör. Eleredt az eső, ami nem számított, hiszen meleg volt így is. Beértem a célegyenesbe, majd a célba. A szpíker már célba érkezőként mondta ki a nevemet: Tulipán Atilla, 931-es rajtszámmal.

Boldog voltam, hogy végigmentem, de egyben szomorú is, mert a célomat, amit el szeretem volna érni, nem sikerült teljesítenem. Szerettem volna a kategóriámban a 4. helyet elcsípni,

az abszolútban pedig a 100. helyet. Örülni tudtam volna egy 4:40:00 időnek is.

E helyett a kategóriámban a7. és abszolútban a135. lettem 950 indulóból, a teljesítetési időm pedig 5:15:24.

Úgy gondolom, van még hova fejlődnöm.

Még maradtam egy éjszakát Keszthelyen. hogy megnézzem a vasárnapi versenyt is. Nagyszerű élmény volt az is. Az idő szép volt, sütött a nap. Érdemes volt maradnom.