Kissé hűvös és esős időben, de jó hangulatú versenyek a voltak a Bíben-völgyben a BMTBB első futamán

Június 24-én Ózdon, a Bíben-hegy völgyében összegyűlt a borsodi montisok színe-java, hogy újra összemérje erejét. A megye legjobb terepbringásai, kiegészülve az ország több pontjáról idesereglett MTB rider-eivel pazar, test-test elleni csaták helyszínévé tették a Hét völgy városát. Talán némileg egyszerűbb, de kellőképpen trükkös nyomvonal került kialakításra – az előző napi esőzés pedig megtette a hatását az erdős-saras részeken.

Országos versenyek létszámát megszégyenítő 116 fős mezőny tagjai és hét ágra sütő nap várták a különböző korosztályú futamok startjelzéseit. A kisebbek pályáin a nagyoktól ellesett mozdulatok, kormányfogások, előzési manőverek  őszinte pillanatai színesítették a versenyeket. Igazi öröm volt kívülről figyelni a csillogó szemű srácokat, akik majd sok évig keserítik még meg egymás dolgát az ország legjobb terepein, dózerein, gyökeres lejtőin, füves mászásain.

A megye  – talán kérdés nélkül – legjobb utánpótlásnevelő egyesülete, a Kisgalya KSE a délelőtt folyamán sorra halmozta az érmeket, dobogós helyeket. Ami nem csoda, hisz a bükkszentiek, Sikter Zsuzsi  kezei közül, írd és mondd 31 (!) gyermekindulóval képviseltették magukat a sorozat első fordulójában.

Gyerek rajt

Ahogy haladtunk előre az időben, úgy került sor a nagyobbak, idősebbek, de nem vénebbek versenyeire. Pikáns küzdelmeket szemlélhetett a nagyérdemű publikum az arénában. A rajtcél terület feletti  meredek domboldalon valóságos stadionhangulat alakult ki (nem mellékesen a büfében ment is az Anglia-Panama). Boros Gyula abszolút és kategória győzelméhez nem férhetett kétség, erre az igazán ismerős arcok, Kirilla Laci és Gál István is csak csettinteni tudtak. A hölgyek versenyében „a főváros” dominált, a Vialand színeiben Endlein Viki kedves vendégként elhappolta a virágcsokrot Németh Réka orra elől.

Pici csúszással, de annyival több feltorlódó adrenalinnal vette kezdetét a nagy futam. Az elit verseny igazi csillagok háborúja volt. A teljesség igénye nélkül rajtvonalhoz álltak a megye legjobb nevei: Baranyi Dávid Áron, Molnár Peti, Hacsi Ákos, Frölich Tomi, Kovács István „Pityikusz”, Magicz Dávid, a masterek közt: Fekete Barnus, Molnár „Yeti” Gyuri, Urr Szabi, Libor Laci kiegészülve többek között a Vialand buszával érkező nehézsúlyú srácokkal, a mezőny „benjáminjával” Csuja Bálinttal vagy épp az örökifjú Kelemen Imivel.

A hat körös verseny ízig-vérig igazi küzdelmet hozott. Bár, hamar eldőlt, hogy a kis Baranyi külön ligában megy – ugyan a bevállalós Takács-Valent Máté űrkört ment a megye titánja nyakán (inkább az egészségi állapotát féltettük, sem mint Áron pozícióját ekkor). Mögöttük viszont színes csata bontakozott ki, körökön át szorosan vonatozott egymás nyakán a legerősebb hetek-nyolcak társasága.

Szánkó domb

A Superioros Csuja Bálint az elején még egérutat nyert, de ő nem számolta el magát, így ehhez képest végül csak egy pozíciót vesztve fejezte be a kifejezetten izgalmas XCO-t. E közben az üldözők között körönként változott a sorrend – az elején megúszni látszó főszervező, Frölich Tomi körről-körre javult, majd a vége felé támadott is. Az eleredő eső szintjén a pártjára állt, többen majréztak a csúszóssá váló erdei DH során. Ő nem, így magabiztosan szerezte meg az ezüstérmet Baranyi D. Áron mögött. Az utolsó körök időjárása darabjaira szedte az erőseket, közülük a friss erő, Csuja Bálint tartott ki legtovább, bátor, „tökös” versenyzéssel elhozva a harmadik helyet az őt üldöző megyei dobogós Molnár Peti elől.

A masterek hozták a tőlük megszokott fiatalos lendületet. Nyúzták-húzták egymást: a kazincbarcikai Fekete Barnabás az első körökben összeszedett előnyét gondosan beosztva nyerte futamát a hatalmas szívvel versenyző Yeti előtt. Mögöttük Libor Laci kormányozta be Cannondale-jét a  dobogó harmadik fokára.

Remek nap volt, szuper mezőnnyel, lelkes szurkolókkal nyakonöntve –  azt hiszem kevés vidéki vereny van ma az országban, amit a cyclocross magyar bajnok, Búr Zsolti a pálya mellől szurkol végig, nem kicsit emelve a Borsod MTB Bajnoka presztizsét. Folytatás vasárnap Miskolcon, egy eltérő karakterisztikájú, dinamikus városi pályán, az Avas tetején. Gyertek velünk ezúttal is!

Felnőtt kategória dobogósai: 1. Baranyi Áron, 2. Frölich Tamás, 3. Csuja Bálint

Felnőtt kategória dobogósai: 1. Baranyi Áron, 2. Frölich Tamás, 3. Csuja Bálint

Fotók:

Molnár Tibor

Bak Ferenc

Mészáros Barnabás

Szöveg: Dovák Dávid 

Share Button