Bemutatkozás

Kezdetektől az alapításig

A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani az Amerikai Egyesült Államokat, majd ezt követően, az 1990-es években Európát és hazánkat is elérte az úgynevezett mountain bike őrület. Az egyre növekvő népszerűségnek köszönhetően 1993-ban megalakult hazánk hegyi kerékpáros szövetsége a Magyar Mountain Bike Szövetség. Mivel többször szerveztek városunkhoz közel (Miskolc, Eger, Salgótarján) ilyen jellegű kerékpáros versenyeket, így hamarosan Ózdot is elérte ez az új „divathullám”. Miután egyre több kerékpározást kedvelő fiatal jelent meg városunkban, így adódott az ötlet, hogy mi lenne, ha alakítanánk egy kerékpáros klubbot és egyesületi keretek között bringáznánk tovább.

A klub logója

Így 1999. februárjában 22 alapító taggal a BAZ Megyei Bíróság közhasznú sportegyesületként bejegyezte az Ózdi Kerékpáros Egyesületet. Felépítését tekintve a következő vezetése van az egyesületnek. A tagság képviseletében eljáró az elnök, illetve a titkár. Ezen túl 1 fő a hegyi kerékpárosok, 1 fő pedig a túrázók vezetője, 1 fő adminisztrátori feladatokat lát el. Minden év elején közgyűlésre kerül sor, ahol a vezetőség ismerteti az elmúlt évben elvégzett feladatokat, a költségvetést, az elért eredményeket, illetve az egyesület tagságával meghatározzák a következő évi feladatokat, majd közösen döntenek a tagdíj mértékéről.

Egyesületünk tagja a Magyar Kerékpársportok Szövetségének, a Magyar Mountain Bike Szövetségnek és a Borsod Megyei Kerékpáros Szövetségnek.

A klub fenntartásához szükséges javakat, legnagyobb részt városunk önkormányzatának támogatása fedezi, illetve bevételi forrást jelent még a tagdíjakból az SZJA 1%-ból és pályázatokból befolyt összeg.

Szakmai tevékenység

Az első év kezdeti nehézségein (új sportág, előzmények, tapasztalat, pénz nélkül) a lelkesedés segítette át a csapatot. A következő évektől kezdve a város önkormányzata már működési támogatásban részesítette az egyesületet, így nagyobb gondot fordíthattunk a szakmai munkára. Taglétszámunkat tekintve az ország legnagyobb tagsággal rendelkező egyesülete lettünk megalakulásunkat követően.

Az évek során úgy alakult, hogy az egyesület fő profilja a hegyi kerékpáros versenysport lett, valamint megmaradt a túra szakosztály, amelybe örvendetes, hogy többen családostól csatlakoztak.

Megalakulásunkat követő évben már elég erősnek éreztük magunkat ahhoz, hogy két ízben is regionális versenyt rendezzünk a farkaslyuki ifjúsági tábor területén, majd ezt minden évben két-három alkalommal megismételtük, országos versennyé fejlesztve a rendezvényt, a résztvevő versenyzők igényének eleget téve. Kezdettől nagy gondot fordítottunk az utánpótlás kinevelésére, rendszeres szervezéssel, edzésmunkával fiatal sportolóink az országos élmezőnyben vannak. A további fejlődés érdekében még 2007-ben vásároltunk egy Lactate Scout tejsavmérő készüléket és egy Taxc Cosmos Ergotrainert, amivel versenyzőink teljesítménye ellenőrizhető és nagy segítséget nyújt az edzéstervezésben.

Évről évre

2001.

Az ózdi versenyzők neve nem véletlenül lett ismert országszerte. 2001-ben utánpótlás csapatunk a MMTBSZ „utánpótlás és diákversenyzők nevelésében elért eredményes munkáért” dicséretet és elismerő oklevelet kapta.

2002.

2002-ben már 4 utánpótlás versenyzőnk került be a magyar válogatott keretbe, s szerepeltek eredményesen külföldi kupafutamokon is. Ebben az évben U17-es kategóriában Magyar Bajnokként ünnepelhettük egy versenyzőnket (Májer Péter). Eredményes volt ez az év a felnőtt versenyzőink számára is, valamennyi versenyen dobogós helyen végeztek.

2003.

2003-ban tovább fokoztuk eredményességünket a versenysportban: U17-es kategóriában a magyar kupafutam győztese lett, a magyar bajnokságon ezüstérmet szerzett Vasas Ádám, aki elnyerte az „Ózd város Legjobb Sportolója,” „BAZ megyei legeredményesebb Kerékpáros Versenyzője” címet, elismerésben részesítette a helyi Fiatalokért Alapítvány Kuratóriuma is. Utánpótlás csapatunk birtokába került egy regionális vándorserleg. Válogatott kerettagjaink kijutottak, és eredményesen szerepeltek külföldi egyéni és csapatversenyeken. Mai napig elismerő visszajelzéseket kapunk a 2003-ban teljesített 10 napos, 2003 km-es országhatár menti kerékpáros túra véghezviteléért, melyet 7 tagunk vállalt fel. A Szakági Szövetség 2003. évi munkánkat értékelve 48 magyar sportegyesület közül a 9. helyre sorolta az Ózdi Kerékpáros Egyesületet, I. osztályú versenyzőként hozta Kovács István, DL osztályúként Frölich Tamást, aranyjelvényes lett Vasas Ádám, bronzjelvényes Fábián Norbert és Májer Péter. Elnyertük az Ózd város 2. Legjobb csapata” kitüntetést.

2004.

2004-ben töretlen lelkesedéssel vettünk részt a hegyi kerékpáros és maraton futamokon, regionális és nemzetközi versenyeken. U13-as kategóriában ismét magyar bajnokot avattunk (Nagy János), összesen 33 arany, 14 ezüst, 15 bronzérmet szereztünk a különböző versenyeken. Szlovákiában rendezett első Közép Európai maratonon a nemzetközi mezőnyben dobogós helyeket szereztünk, egyik tagunk (Kovács István) érdemelte ki a „Leggyorsabb magyar” címet. Az országos ranglistán az 5. helyre ugrottunk elő.

dbf

A csapat egy része a horvátországi edzőtáborban

2005.

2005. évi szakmai munkánk további eredményeket hozott. Olimpiai cross, Maraton, külföldi verseny, utánpótlás kupafutamokon összesen 38 arany, 26 ezüst, 19 bronzérem birtokában a Szakági Szövetség az 54 magyar egyesület közül a 4. helyen hozta az Ózdi Kerékpáros Egyesületet, további 20 külföldi csapattal bővített 74-es egyesületi listán is megőriztük a 4, helyre sorolást. Külön örvendetes számunkra, hogy az első 3 helyen jól szponzorált, profi budapesti csapat végzett, így az ÓKÉ a vidéki csapatok között a vezető helyet szerezte meg. Ebben az évben került sor először a regionális utánpótlás TITÁN Kupa megrendezésére 5 fordulóban, melynek július 24-i 4. futamát az ÓKÉ rendezte. Csapatösszesítésben az ózdi fiatalok nyerték meg a versenyt.

2006.

2006-ban is ott voltak versenyzőink a hazai pályákon, ahonnan 77 érmet gyűjtöttek amiből 32 arany, 21 ezüst és 24 bronzérem. Részt vettek az összes OX. magyar kupa futamon, a maraton versenyeken, valamint ezeknek a szakágaknak az országos bajnokságain. A Csillebércen megrendezett OX. Magyar Bajnokságról Kovács István és Nagy-Mengyi Anett is bronzéremmel térhetett haza.

Volvo Kupa után a csapat

2007.

2007-ben az ÓKE versenyzői összesen 40 versenyen vettek részt, ahol összesen 74 dobogós helyezést gyűjtöttek be, amiből 38db arany, 27db ezüst és 9db bronzérem. Vasas Bettina és Csépányi Gergő az Országos Diákolimpián felállhattak a dobogó legmagasabb fokára, valamint Peták Levente a dobogó 2. fokát foglalhatta el. Az Olimpiai Cross Magyar Bajnokságról Kovács István és Csépányi Gergő is ezüstéremmel térhetet haza! Fejes Gábor az országúi magyar kupa összetett versenyében az első helyen végzett. Gábor a Magyar Köztársaság Utánpótlás Hegyi Bajnokságán csak pár tized másodperccel lemaradva az első helyről a harmadik helyezést érte el.

A Top Maraton sorozat összesített versenyében a következő versenyzők az első helyezést érték el: Kónya Eleonóra, Vasas Bettina, Csépányi Gergő, Kovács István. Második helyezést ért el, Vasas Béláné.

Olimpia Cross összetettben: Csépányi Gergő és Kovács István egyaránt második helyezést ért el. Maraton Cross szakágban pedig Antal Ákos és Kónya Eleonóra a kiváló második helyezést érték el kategóriájukban.

2008.

Versenyzőink 2008-as évben sem tétlenkedtek és az elmúlt évekhez hasonlóan, bejárták a Magyarországon megrendezésre kerülő versenyeket, ahonnan ismét szép eredményeket hoztak. A következő számok az eredményességünket tükrözik: 33 versenyen való részvétel, ahonnan összesen 67 érem amiből 34db arany, 19 db ezüst és 14db bronz érem! Egyesületünk Ózd város diáksport történetében először rendezett hegyi kerékpáros diákolimpiát. A három fordulós versenyre április 18-án, május 2-án és május 26-án került sor az Újvárostéri Általános Iskola mögött található dombokon.

Ebben a szerelésben láthatnak minket

A verseny megrendezésének célja az volt, hogy a város diákjai ne csak a megszokott sportágakban (gondolok itt kézilabda, labdarúgás,atlétika) mérjék fel tudásukat, hanem egy egészen más sportágban is, illetve célunk között szerepelt még, hogy a fiatalok testközelből ismerjék meg a hegyikerékpározás nehézségeit és szépségeit. Csépányi Gábor az Országos Diákolimpia döntőjébena 3. helyezést érte el. Vasas Bettinának köszönhetően ismét felállhatott egy ózdi versenyző a dobogó 2. fokára az OX. Országos Bajnokságon. XCO Magyar Kupa összetett versenyében Terbe Dezső a 2. helyezést érte el. XCM Magyar Kupában pedig Kónya Eleonóra állhatott a dobogó 3. fokára. Top Maraton sorozatban Antal Ákos és Terbe Dezső is győzedelmeskedett.

2009.

A 2009-es évről minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb szezonját tudhatjuk magunk mögött. Versenyzőink ugyanolyan elszántsággal és bizonyítási vággyal vetették bele magukat az edzésekbe és versenyzésbe, mint ahogyan azt korábban tették. Becsületesen képviselték és öregbítették városunk és egyesületünk jó hírnevét országszerte.

A számadatokat tekintve az elmúlt szezon a következőképpen alakult:

Januártól egészen decemberig 54 versenyen álltak rajthoz versenyzőink, ahol 81! érmet gyűjtöttek, amiből 33 aranyérem 20 ezüst és 28 bronzérem. Részt vettek a hazai mountain bike és országúti magyar kupa sorozatban valamint ezeknek a szakágaknak az országos bajnokságain, illetve Fábián Norbertnek köszönhetően először jutott ki versenyzőnk kontinens viadalra, így ő a belgiumi Hoogled Gits-ben képviselhette egyesületünk és hazánk színeit az U23-mas időfutam Európa Bajnokságon. Norbinak a nagyon erős mezőnyben az 57. helyezést sikerült elérnie! Emellett több határon túli viadalon is szépen szerepeltek versenyzőink, valamint több regionális versenyen is diadalmaskodtak. A legkiemelkedőbb eredményeink azért itthon születtek. A 2009-ben rendezett magyar bajnokságokról összesen négy! Magyar Bajnoki címmel térhettek haza versenyzőink. A négy bajnoki cím a következő versenyzők nevéhez fűződik: Terbe Dezső ( Cyclo-cross Magyar Bajnok 2009.), Bódán Zsófia (Maraton Magyar Bajnok), Fábián Norbert (Pálya 4000m-es Magyar Bajnok és Páros Időfutam Magyar Bajnok)

Fábián Norbert

Fábián Norbert

2010.

2010-ben hasonló sikerekkel folytatta munkáját az Ózdi Kerékpáros Egyesület. Ugyan jóval kevesebb összegből tudtunk gazdálkodni, de ez nem szegte kedvét versenyzőinknek és 43 helyszínen álltak rajthoz az ÓKE tagjai, ahonnan összesen 55db éremmel térhettek haza, amiből 29db arany, 21db ezüst és 5db bronzérem. A tavalyi évhez képest sajnos egyel csökkent Magyar Bajnoki címeink száma, így az idén összesen három Magyar Bajnokra lehetünk büszkék, akik nem mások, mint Bódán Zsófia (Maraton Magyar Bajnok), Terbe Dezső (Olimpiai-Cross szakág) illetve Fábián Norbert (Amatőr Időfutam OB.)

Terbe Dezső az olimpia-cross Magyar Bajnoki címe mellé még bezsebelt egy cyclo-cross OB. második helyezést is. Még ebben az évben egyesületünk alapító tagként életre hívta az öt fordulóból álló I. SuperCross cyclo-cross sorozatot, amely hatalmas sikert aratott a szakág kedvelői körében.

2011.

2011-ben ugyan átalakult egyesületünk versenyzői létszáma, ám további szép sikereket könyvelhettünk el a tavalyi évben is. Először Terbe Dezső Cyclo-cross Országos Bajnoki címének örülhettünk, majd később Bódán Zsófia a visegrádi InterSport Duna Maratonon védte meg Magyar Bajnoki címét, valamint a TOP Maraton sorozat összetett versenyében is győzedelmeskedni tudott. Mellettük Csépányi Gábor az U19-es Maraton Magyar Kupa összetett versenyében állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Az Olimpia szakág Országos Bajnokságán Peták Levente a másodosztályú felnőtt kategória második helyezettje lett, illetve Kovács István alig lemaradva a dobogóról a negyedik helyen zárta az OB-t. Augusztusban a hazánkban első alkalommal megrendezésre kerülő négy napos hegyikerékpáros versenyen a Trans Hungaria Maratonon  a Frölich Tamás-Peták Levente alkotta duo az összetettbeli második helyezést érte el.  A kerékpár versenyek mellett egyesületünk tagjai részt vettek az I. Ózdi Triatlon versenyen, ahol a váltó kategóriát toronymagasan megnyerték. Emellett a sikeres lebonyolításában is részt vettünk, valamint az országos szintű II. SuperCross sorozat harmadik fordulóját is sikeresen rendezte meg egyesületünk.

Bódán Zsófi újabb Maraton Magyar Bajnoki címet szerzett

2012.

2012-ben egy emlékezetes és nagyon hosszú év állt egyesületünk tagjai mögött. Az addigi szokásokat 2012-ben sem törtük meg, így az ország szinte minden pontján Kelettől – Nyugatig, Debrecentől – Veszprémig megtalálható volt ÓKE versenyező egy-egy verseny rajtvonalánál, hogy minél jobb eredményeket elérve tovább öregbítsék egyesületünk, valamint Ózd Város jó hírnevét. A hazai megmérettetések mellett Romániában és Szlovákiában is letették névjegyüket az ÓKE-s srácok. Ám az aktív versenyzés mellett egyesületünk tagjai két saját rendezésű és egy társrendezőként szerepet vállaló országos verseny megrendezésével is büszkélkedhetnek. Elsőként augusztus 26-án került sor az I. Ózd Kupa néven fémjelzett olimpiai cross Magyar Kupa futamra, ahol az ország legjobb hegyikerekesei mérkőzhettek meg egymással. Ezzel a rendezéssel Ózd újból visszakerült az XCO szakág vérkeringésébe, aminek remélhetőleg az elkövetkezendőkben is lesz folytatása. Az augusztusi verseny után hamarosan következett a szeptember 9-i II. Ózdi Triatlon verseny, amelynek lebonyolításában szintén kivették részüket tagjaink. Az év megkoronázása a november 4-i III. SuperCross sorozat 2. fordulójával az Ózd Kupával történt, ahol hazai viszonylatban is elismerésre méltó indulói létszám összesen 116 versenyző állt rajthoz, akik között veszprémi, pécsi és nyíregyházi versenyzők is tiszteletüket tették. A márciustól – decemberig tartó időszakban 42 versenyen vettek részt versenyzőink, amely idő alatt összesen 55 alkalommal állhatott dobogóra ÓKE versenyző. A helyezések eloszlását tekintve 26db győzelemmel, 13db ezüst éremmel és 16db bronz éremmel zártuk a 2012-es esztendőt. Bódán Zsófinak köszönhetően újabb Maraton Magyar Bajnoki címmel és egy XCO bajnoki ezüst éremmel gazdagodtunk, valamint a Top Maraton sorozatban és a Maraton Magyar Kupában is elhozta az összetett győzelmet. Rajta kívül még Farkas Jocinak és Frölich Tamásnak sikerült a Top Maraton első helyének elhódítása. De Kovács István sem tétlenkedett, aki 13! dobogós helyezésével és a 2012/13-as III. SuperCross sorozat Master1-es kategóriájának összetett 3. helyezésével jócskán hozzájárult egyesületünk sikereihez! 

Kovács "Pityikusz" István a 2012/13-as SuperCross sorozat összetett 3. helyezettje (Master1)

Kovács „Pityikusz” István a 2012/13-as SuperCross sorozat összetett 3. helyezettje (Master1)

2013.

Emlékezetes és nagyon hosszú év állt 2013 év végén az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagjai mögött. Az addigi szokásokat a 2013-as évben sem törtük meg, így az ország szinte minden pontján Kelettől – Nyugatig, Debrecentől – Veszprémig megtalálható volt ÓKE versenyező egy-egy verseny rajtvonalánál, hogy minél jobb eredményeket elérve tovább öregbítsék egyesületünk, valamint Ózd Város jó hírnevét. Rögtön az év elején Ózd Legjobb Sportolója díjátadó ünnepségre került sor, ahol a felnőtt sportolók kategóriájában Peták Levente vehette át a legjobbaknak járó serleget, valamint a TransHungaria Maratonon elért duó 2. helyezésért a város legjobb csapata díjat is hazahozhatta az ÓKE csapata, amelynek tagja Peták Levente és Frölich Tamás volt. A hazai megmérettetések mellett Romániában és Szlovákiában is letették névjegyüket az ÓKE-s srácok. Ám az aktív versenyzés mellett egyesületünk tagjai két saját rendezésű és egy társrendezőként szerepet vállaló országos verseny megrendezésével is büszkélkedhettek. Elsőként augusztus 26-án került sor az I. Ózd Kupa néven fémjelzett olimpiai cross Magyar Kupa futamra, ahol az ország legjobb hegyikerekesei mérhették össze felkészültségüket a Bíben-völgyben.

pista4

A 2013-as év legsikeresebb ÓKE versenyzője Kovács István „Pityikusz”

Ezzel a rendezéssel Ózd újból visszakerült az XCO szakág vérkeringésébe, aminek remélhetőleg az elkövetkezendőkben is lesz folytatása. Az augusztusi verseny után hamarosan következett a szeptember 9-i II. Ózdi Triatlon verseny, amelynek lebonyolításában szintén kivették részüket tagjaink. Az év megkoronázása a november 4-i III. SuperCross sorozat 2. fordulójával az Ózd Kupával történt, ahol hazai viszonylatban is elismerésre méltó indulói létszám összesen 116 versenyző állt rajthoz, akik között veszprémi, pécsi és nyíregyházi versenyzők is tiszteletüket tették. A márciustól – decemberig tartó időszakban 43 versenyen vettek részt versenyzőink, amely idő alatt összesen 56 alkalommal állhatott dobogóra ÓKE versenyző. A helyezések eloszlását tekintve 26db győzelemmel, 14db ezüst éremmel és 16db bronz éremmel zártuk a 2012-es esztendőt. Bódán Zsófinak köszönhetően újabb Maraton Magyar Bajnoki címmel és egy XCO bajnoki ezüst éremmel gazdagodtunk, valamint a Top Maraton sorozatban és a Maraton Magyar Kupában is elhozta az összetett győzelmet. Rajta kívül még Farkas Jocinak és Frölich Tamásnak sikerült a Top Maraton első helyének elhódítása. De Kovács István sem tétlenkedett, aki 13! dobogós helyezésével és a 2012/13-as III. SuperCross sorozat Master1-es kategóriájának összetett 3. helyezésével jócskán hozzájárult egyesületünk sikereihez! 

2014.

Az év elején fennállásának 15 éves évfordulóját ünnepelte az ÓKE, amelyet egy közösen elfogyasztott vacsorával töltöttek a jelenlegi és az egykori klub tagok.  Ám ahogyan az 1999-es alakuláskor beindult, úgy a 2014-es évben sem állt meg a kerékpáros mókuskerék az ÓKE-nél. Az elmúlt évben is rendületlenül jártuk az ország hegyikerékpáros és országúti, vagy éppen futó versenyeit, ahol újabb szép élményekkel és tapasztalatokkal, na és persze értékes eredményekkel lettünk gazdagabbak, ezzel öregbítve a klub és városunk jó hírnevét. A 28 hazai megmérettetésen kívül a szomszédos Szlovákiában, valamint Német és Angol versenyeken is sikeresen szerepeltek tagjaink, akik összesen 50 érmet szereztek az elmúlt szezon során. Az 50 dobogós helyezésből 20 alkalommal arany, 18 alkalommal ezüst, valamint 12-szer bronz érem került versenyzőink nyakába. Az aktív versenyzés mellett a kerékpáros túra és versenyrendezésből is kivettük részünket.

Szilvásvárad Maraton előtt

Szilvásvárad Maraton előtt

Az év első közös bringás megmozdulása a már jól megszokott áprilisi túránk volt, amelyet tragikus hirtelenséggel elhunyt tagunk, Vashegyi Péter emlékének ajánlottuk. Így ez az esemény az idén is Vashegyi Péter Emléktúraként fog már naptárunkban szerepelni. A közös tekerésen mintegy 30 fő vágott neki az Ózd – Hangonyi tó – Ózd túrának. Folytatásként tavasszal és a nyáron az XCO Magyar Kupa és a Top Maraton futamokon vettünk részt, majd augusztus közepén megrendeztük az olimpiai szakágban a III. Ózd Kupát, amelyen a versengés Borsod Bajnoka címéért is folyt. Regionális verseny lévén a B-A-Z és Nógrád, Heves megye bringásai képviseltették magukat, mintegy 70 fővel. Rövid pihenő után a nagy sikernek örvendő IV. Ózdi Triatlon Verseny megszervezésében voltunk érdekeltek, ahol a kerékpáros pálya kijelölésében és a rajt-cél területen tevékenykedtek tagjaink. Az év leginkább várt hazai rendezésű eseményére 2014. november 2-án került sor, ami nem más volt, mint az V. SuperCross sorozat második futamának, az Eddekor – Ózd Kupának a megrendezése. A verseny létjogosultságát és sikerességét jól tükrözi, hogy az indulói létszám évről évre gyarapszik, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a tavalyi versenyen 127 versenyző állt rajthoz a Városi Stadionban megrendezett versenyen. Külön öröm volt számunkra, hogy a tavalyi belga győztes és szlovák versenyzők mellett lengyel bringások is részt vettek az Ózd Kupán.  A versenyek mellett jelen voltunk a város által rendezett eseményeken, így augusztus 20-án ügyességi versenyben segédkeztünk, majd októberben az Autómentes Napon. 

OKE szuletesnap

Ezekben a mezeket viseltük az elmúlt 15 évben

Sajnos 2014-ben klubunk színeiben nem avattak Magyar Bajnokot, de Kovács István „Pityikusz” a januári cyclocross Országos Bajnokság Master1-es korosztályában ezüst érmet szerzett. De a cyclocross szakágnál maradva fontos megjegyeznünk, hogy az V. SuperCross sorozat Master2-es összetett versenyének megnyerése is István nevéhez fűződik. Emellett az MTB maratonokon is kiválóan szerepelt és a Top Maraton sorozatban is sikerült maradandót alkotnia, ahol a középtávú Master1-es korosztály másodikjaként zárt. Mellette szintén ezen a távon és korosztályban Frölich Tamás állhatott fel a bronzérmet jelentő 3. helyre. Ugyanebben a versenysorozatban „csak” rövid távon Lórencz Péter „Szúnyog” is felfért összetett pontjaival a dobogó 3. fokára.

Ezt pedig mind megettük :)

Ezt pedig mind megettük 🙂

Share Button

Leave a comment