Hol is kezdhetném? Talán ott, hogy végre valahára sikerült egy jó versenyt mennem vasárnap! 🙂 A Duna Maratonon elszenvedett reccsenést egész héten pihentem. Nem is nagyon volt motivációm edzeni, meg ráadásul a hétfői napon fél 8-kor már jelenésünk volt Debrecenbe, amihez újra egy embertelen időpontban, hajnal 4-kor kellett kelni, hogy időben odaérjünk. Szóval jól sikerült ismét a regeneráció. 🙂 Keddtől egy-két kamillázó edzést iktattam be, átmozgatásként, oszt viszlát. Szerdán pedig kaptam a jó hírt, hogy készen van a telóm, így vasárnap már a Canyonnal versenyezhetek. Ezúton is köszönöm a gyors szervizt és a villa Ózdra való postázását Bíró Zsoltinak (DoctorBike). Így pénteken már kézhez is kaptam az újból szuperül működő DT villát egy TwinShot-os rendszerrel! 😀 Gyorsan beszereltem, majd szombaton már gurultam is ki a pályára, hogy megnézzem élesben is mi a helyzet. Nagyon nincs mit regélnem a villáról. Hiába, hogy küllő gyártó céghez tartozik a márkanév, akkor is nagyon jó munkát végez a villa és teszi a dolgát. 🙂 A pályáról viszont annál több mondanivalóm van.
Meredek is, a nap is süt…….
A mászások iszonyatosan meredekek a Mátéhegyen, ráadásul egy két helyen még leszállásra is kényszerítik a bringást, amit én nem igazán kedvelek, mert nem szeretem tolni a bringát. A 80kg-os súlyomhoz meg főleg brutális a 3,5km-en a 300m szint! Gondoltam is magamban, hogy mit kezdjek én itt a 68-72kg-os versenyzőkkel szemben. 🙂 A lejtők viszont nagyon tutik! A mászásokhoz hasonlóan meredekek azok is, jó néhány éles és érdekes kanyarkombinációval megtűzdelve, amihez nem ártott egy kis bringakezelési tudás. A fenyves erdős részen pedig a teraszos szakasz igényelt némi bátorságot. Ezeket viszont szeretem, mert ezért mountain bike a mountain bike! 🙂 Még annyit a pályáról, hogy a szervezők totál kitettek magukért. A tavalyihoz képest jó néhány helyen szélesítették a nyomvonalat, hogy előzhetőbb legyen a pálya. A meredekséghez pedig annyit, hogy ilyenek az adottságok. Aki jártak a 2000-es évek környékén az általunk rendezett farkaslyuki versenyekre, azok tuják, hogy miről beszélek. Ott mi is rengeteg kapavágást és ásónyomot hagytunk magunk után, hogy valamennyire tekerhető legyen a hegyoldal. De még úgy is rendesen szívta a versenyzők energiáját. Be is égett az a pálya mindenki emlékezetébe úgy gondolom. 🙂 Ma már viszont más a helyzet. A versenyek felgyorsultak és ennek köszönhetően időben lerövidültek, így jobban alkalmazkodva a nézői igényekhez. Manapság már egy egy XCO pálya lejtője felér egy enyhébb DH pályával.
De vissza a versenyhez! Vasárnap végre nem kellett korán kelni, így még a szombaton kihagyott masszázst is sikerült pótolnom a Tea Vitalban, ahol ezúttal 4! kéz is dolgozott lábaimon! Köszi Zsuzsa és Gaba! 🙂 Majd 11-kor bringával kigurultunk Borsodnádasdra, ahol a többiek már le is tudták a versenyüket. Vasas Betti 1. Kiss Gábor „Bean” 2., Csépányi Gábor 3. helyezést értek el kategóriájukban. Farkas Balázs bokaszalag sérüléséből felépülve is vállalta a versenyzést és a 4. helyet szerezte meg a juniorok között. Délben pedig Bódán Zsófi hajtott a másodosztály mezőnyében, ahol 2. lett.
Pityikusz és Kis Józsi is szenvedett a melegben
A mi master1-es rajtunk pisztolya a szokásos 13:30-kor „dördült” el. A rajtvonalnál ezúttal nem csak magyar, hanem Kassáról érkezett versenyzők, Hauser Tomi és Farkas Miroslav is felsorakozott. Tomit jól ismerjük, így tudtuk, hogy ő rögtön az élre fog állni. Nem is okozott csalódást, mert már az első körben kaptunk tőle kb. fél percet. Közben azért mögötte zajlottak az események. A rajt utáni első lejtőt Miroslav kezdte meg másodikként, majd Pityikusz és én következtem. Ahogy láttam a technikásabb mászások nem igazán feküdtek nekik, így többször megtorpantunk. Ezt megelégelve Pityikusszal lekerültük Miroslavot és próbáltunk elszakadni a többiektől. A jó kezdés után viszont a csömöri versenyhez hasonlóan a pálya legmagasabb pontjánál megint megkaptuk a nyakunkra Ibrányi Attilát (Vitalitás SE), akinek nem igazán a rajtolás az erőssége, de ettől függetlenül mindig felzárkózik az első kör végére az élre. Pontosan ezt csinálta most is, majd faképnél hagyott minket, de csak annyira, hogy egészen a 3. kör elejéig látótávolságon belül volt.
Kellett hasalni a bringára 🙂
Onnantól viszont már csak Pityikusz maradt lőtávon belül. A meredek részeken folyamatosan megközelítettem kb. 20-25m-re, de a sík részeken újra eltávolodott. Ezt játszottuk egészen a 4. körig, ahol a toronyhoz ő ért fel először, így ő kezdhette meg elsőként a lejtőzést. Tudtam, ha ez így marad, akkor a köztünk lévő távolságot lefelé már nem tudom csökkenteni, így már csak begurultam a célba. Jó lett volna a 4. helyett a 3. helyen átgurulni a célon, de azért annak örültem, hogy nem ment rosszul a verseny a nehéz pálya és az elmúlt hetek ellenére. Egyébként ehhez kellett a kilátogató sok sok ismerős és barát szurkolása! Köszi Nektek! Majd legközelebb remélem dobogó is lesz belőle. 🙂 (Remélhetőleg az itthoni versenyen) 🙂
Most hétvégén Sopronban XCO OB., ahova még kétséges, hogy utazok e, majd utána IronMan váltóban nyomom Nagyatádon!
See you…!
Fotók: nosza.info
