Három érem a 14. Mátra Maratonról – Pityikusz a Top Maraton összetett győztese

Augusztus utolsó hétvégéjén nem lehetett más programja klubunk tagjainak, mint a Mátra Maraton, amely 14. alkalommal került megrendezésre az idei évben. A sástói Adrenalin Parkban felállított versenyközpont évről-évre remek helyszínt biztosít a rendezvénynek, ám az augusztus végi szokatlanul nagy hőség az árnyékot adó fák hiánya miatt nem volt túl kellemes a beérkezést követően sem.

18

A Top Maraton záró futamára közel ezer hegyikerékpáros érkezett, akik az idén már négy távon versenyezhettek a sorozatban. A Mátrán a leghosszabb távot választóknak nem kevesebb, mint 90km-t és 2015m szintkülönbséget kellett leküzdeniük, még a klasszikusnak számító közép távon 60km és 1430m szint volt a teljesítendő penzum. A két távba közös, hogy hazánk legmagasabb pontjára, a Kékestetőre vezető sípályát is abszolválniuk kellett a versenyzőknek, ami a meleg miatt még embert próbálóbb volt. „Nagy bánatukra” a másik két távot választóknak ezt a közel 3km-es szenvedést nélkülözniük kellett. 🙂 Mindezektől függetlenül akad nekik is kihívás a 32 és 22km-en.

Az ÓKE-ból előnevezett 12 versenyzőből végül 10-en tudták vállalni az indulást, akik közül most négyen álltak rajthoz közép távon. A Top Maraton sorozat Master2-es összetett első helyéért versenybe szálló Kovács István „Pityikusz”, Frölich Tamás, Békei Zsolt és Tulipán Attila. Már a reggeli indulásnál is meleg volt, ami a 10:40-es rajtra már szinte elviselhetetlen lett, így a kékesi mászás a szokásosnál is keményebbre sikerült. A négy ÓKE-s papírforma szerint ért fel a csúcsra, így István a főmezőnytől 1-2 perccel lemaradva kategóriája 3-4. helyén kezdhette meg a Sástóra visszavezető lejtőzést. Mögötte Tomi érkezett, akit Tuli és Zsolti követett. A nyolcast leíró pálya második körében István begyújtotta a rakétákat és hamarosan felért az addig versenyben vezető Berkes Mészáros Jánosra (Meditech SC), ám az utolsó 10km-en sikerült Berkesnek elszakadnia, így Pityikusznak be kellett érnie az ezüst éremmel, ami végül az összetettben aranyat ért számára.

10

Pityikusz 2. helye a Top Maraton összetett győzelmet érte

Másik három közép távosunk szintén nagyot küzdött, nem csak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel is. Tomi egy viszonylag jó kezdés után a Galyatetőre vezető mászáson megrogyott és 16. helyen ért célba a Master1-ek között. Tuli idei legnagyobbját mente, így a 25. helyen gurult át a célvonalon, még Zsoltit jobban megviselte a hőség és 71.-ként zárta a Master2-es versenyt.

13

Tominak nagyon nem estek jól az utolsó méterek

Rövid távon már két versenyzőnknek is sikerült maradandót alkotnia. Lórencz Péter a dobogó harmadik helyéért nagyon szoros befutóra érkezett Kőszegi Krisztiánnal (Trek SE), akit végül 2 másodperccel ugyan, de sikerült maga mögé utasítania, így a szezon eleji 5-6. helyezések után a sorozat utolsó futamán végre fel tudott állni a dobogóra. Az U19-es versenyben korosztályának utolsó évében lévő Farkas Balázs hozta a kötelezőt és magabiztos versenyzéssel, technikai hibák nélkül a 2. helyen gurult át a célvonalon, így az ő nyakába került az ezüst érem, ami remélhetőleg az összetett versenyben is felhozza őt a dobogóra.  Bár a többiek dobogós helyezéseket nem értek el, de a népes mezőnyben így is nagyszerű helyezéseket értek el. Kiss Gábor a Master1-es korosztályban 31., Master2-ben Csépányi Péter 17., Török Csaba 31. még Master3-ban Pap Gyula ért el 23. helyezést.

2

Szúnyog siet a bronzéremért 🙂

Balázs az U19-es második helyezett

Balázs az U19-es második helyezett

Gratulálunk mindenkinek!

Legközelebb szeptember 6-án az V. Ózdi Triatlon Verseny szervezésében segédkezünk, illetve három váltó csapatban is képviseltetjük magunkat. Majd szeptember 13-án Fehérkő-Lápa Hillclimb verseny következik. Szeptember 20-án egyesületünk szervezésében a Borsod MTB Bajnoka 2015 sorozat 3. futama következik, aminek helyszíne az újváros-téri Bíben-völgy.

Molnár Tibor fotóin jól megfigyelhetőek az elcsigázott arcok. 🙂 Köszönjük neki a fotókat!

 

 

 

 

Share Button