Jó hangulatban telt a Vashegyi Péter Emléktúra

A tegnapi napon az erős szél kivételével nagyszerű időjárás fogadta azt a közel negyven kerékpárost, akik részt vettek az egyesületünk által meghirdetett Vashegyi Péter Emléktúrán. Az előzetes terveknek megfelelően a Dombfutó versenyt követően indult meg a bringás konvoj a Hangonyi tó irányába. Az egészen kicsiket és idősebbeket is felvonultató mezőnyt az erős szél ugyan megtizedelte és kisebb csoportokra szakította, de a célállomásnál egy mécses meggyújtásával már mindenki együtt emlékezett meg egykori tagunkról, Vashegyi Péterről.
A megemlékezés után közös szalonnasütés vette kezdetét, amihez a hozzávalókat klubunk mellett a Csépányi család biztosította, amit ezúton is köszönünk nekik! Miután miden ehető és iható dolog elfogyott, egy kis pihenő után a bringások arcára mosolyt csaló hátszélben mindenki hazafelé vette az irányt.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! Reméljük jól éreztétek magatokat. 🙂

Ezen a túrán találkozunk jövőre, ám addig is jó hátszelet és sok-sok kerékpáron eltöltött kilométert kívánunk mindenkinek!

túra

Share Button