Jól sikerült Bükk Maratonon vagyunk túl

Alig egy hónap eltelte után ma újra a hazai legnagyobb maraton sorozat futamára került sor a felsőtárkányi Egeres-völgyben. A tervezettek szerint a XIV. Bükk Maraton két hosszabbik távján 91 és 58km-ben lett volna megszabva a teljesítendő penzum, ám a nyári viharok okozta fakidőlések végett 5km-rel rövidítették a szervezők mindkét távot, amire 113 és 383 bringás adta le nevezését. Szerencsére ezek a természeti károk a 31km-es rövid távot nem érintették, ezért a tavalyival megegyező pályán kerekezhetett az erre benevezett 606 versenyző. Az időjárásra most sem lehetett panasz, hiszen kb. 34 fok és érzetünk szerint 200%-os páratartalomban 🙂 versenyezhettünk ma. De inkább ez, mint a nyakig érő sár! 🙂 Az előző napok özönvízszerű esőzéseit meglepően jól elvezette a Bükk talaja és a vártnál jóval kevesebb sárral volt dolgunk. A Balaton méretű pocsolyák szerencsére kikerülhetőek voltak, ennek köszönhetően a technika kevésbé amortizálódott. 😀

A 383 főt számláló középtáv mezőnye kígyózik az Egeres-völgyben

A 383 főt számláló középtáv mezőnye kígyózik az Egeres-völgyben /Fotó: Molnár Tibor/

A rendezvény közelségét kihasználva, na és persze az olimpiai crossal szemben a maratonokat előnyben részesítő versenyzőknek köszönhetően, ma 13 fővel állt rajthoz az ÓKE legénysége. A leghosszabb távon ma sem volt versenyzőnk, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy erre a távra minimum időmilliomosnak kell lenni a tisztességes helytálláshoz  való felkészüléshez is! 🙂 Ez a napi elfoglaltságok mellett közülünk senkinek nem fér bele, így marad a klasszikus közép és rövid táv. Előzőn a szokásos Békei Zsolt, Frölich Tamás és Kovács István „Pityikusz” trió képviselte a kék-fekete-fehér színeket, még az utóbbin Barna Richárd, Csépányi Péter, Farkas Balázs, Dúl Bernadett, Kiss Gábor „Bean”, Lórencz Péter „Szúnyog”, Molnár Péter, Pap Gyula, Török Csaba és Tulipán Attila álltak rajthoz. Közülük egyetlen hölgy indulónk Dúl Berni „elsőáldozóként” vett részt a versenyen és a kiváló 11. helyen ért célba, ami a közép mezőny jelenti a felnőtt nők között! Legjobb rövid távosaink, akik kategóriájukban a Top10-ben végeztek, az U19-es Farkas Balázs és a Master1-es Lórencz Péter „Szúnyog” lettek. Ők ezúttal a 4. és 6. helyen értek célba nem sokkal lemaradva a dobogóról. Péter esetében olyan szoros volt a mezőny eleje, hogy az első helyezett is csak 3 percnyire volt tőle! 

Középtávon is sikerült újból két Top10-es eredményt begyűjteni Tamásnak és Istvánnak köszönhetően. Igaz ez nekik sem volt olyan egyszerű ebben a perzselő melegben, mint ahogyan azt többen gondolnák. Az 53km-es táv nyolcas alakú pályát írt le, így kb. 25-30km megtétele után a mezőny ismét visszakanyarodott a rajt-cél területre. Ezt a hurkot az ÓKE-sok közül István teljesítette gyorsabban, de nem sokkal mögötte Tomi is érkezett, hogy megkezdje a meredek mászással induló hurkot. Zsolti az előző versenyeken jelentkező derékfájdalmai végett biztonságira vette a tempót, na és persze, hogy a még keményebb második körre is maradjon kraft. Sajnos Istvánnak a mai nap nem úgy alakult, mint az előző Top Maraton futamon a Dunán és az említett második szakaszon néhány helyezést hátrébb csúszott a mezőnyben. Tomi igazából ekkor kezdett erőre kapni és folyamatosan jött előre egészen kategóriája 5. helyéig. Istvánra végül többen nem értek fel, így most Tomi mögött nem sokkal ő gurult át a célvonalon 6. helyezettként. Az összetett versenyben István megőrizte 2. helyezését, Tamás pedig feljött a 3. helyre. Remélhetőleg ez a 4. futam után is változatlan marad! 🙂

A Team! :)

A Team! 🙂

Eredmények:

Középtáv:

Frölich Tamás 5. hely /Master1/

Kovács István 6. hely /Master1/

Békei Zsolt 32. hely /Master2/

Rövidtáv: 

Farkas Balázs 4. hely /U19/

Lórencz Péter 6. hely /Master1/

Tulipán Attila 7. hely /Master2/

Dúl Bernadett 11. hely /Felnőtt nő/

Csépányi Péter 12. hely /Master2/

Török Csaba 19. hely /Master2/

Pap Gyula 28. hely /Master3/

Kiss Gábor 42. hely /Master1/

Molnár Péter 49. hely /Felnőtt/

Barna Richárd 50. hely /Master1/

Most jön egy újabb hétvége pihenés, majd a Pétervására mellet található Erdőkövesden állunk rajthoz. Utána viszont augusztus 24-én jön a hazai rendezésű verseny, a III. Ózd Kupa, ami várhatóan Borsod MTB Bajnoka 2014 címéért megy! Fontos, hogy a futam nyílt, így azon bárki rajthoz állhat megyétől, településtől függetlenül! 🙂 Augusztus végén pedig a Mátrában zárul az idei évre a Top Maraton

MTB poszter5

 

Share Button

Tagged: