Kemény hétvégét vannak túl versenyzőink – Tulipán aranyat szerzett Borsodnádasdon

Az elmúlt vasárnap tovább pörögtek az események egyesületünk háza táján. Még az itthoniak a Borsod MTB Bajnoka 2016. XCO sorozat második, borsodnádasdi futamán álltak rajthoz, addig a Németországban élő Peták Levente az LBS Kupa harmadik, waibstadti fordulóján képviselte az ózdi színeket. Az igen szoros versenyben sajnos Levi 4 másodperccel, de leszorult a dobogóról és 4. helyen zárta a versenyt. 

13509387_1180189635359458_1305648377_o

Mint ahogy már fentebb említettük, Leventén kívül még hatan versenyeztek az elmúlt hétvégén. 

Békei Nemere Bendegúz, Csépányi Péter, Frölich Tamás, Kovács István „Pityikusz”, Kiss Gábor és Tulipán Attila a BMTBB soron következő, mondhatni hazai futamán álltak rajthoz. A borsodnádasdi Mátéhegyi Ökoparkban megrendezett verseny az idén debütált az egyesületünk által 2014-ben életre hívott sorozatban. 

A napot az legfiatalabb bringások versenyei nyitották, ahol az U9-es korosztályban Békei Nemere Bendegúz volt érintett. A Mátéhegyi pálya már a kezdetektől fogva híres keménységéről, ami ezúttal még a fiatal korosztályt sem kímélte. Kemény mászásokkal megtűzdelt nyomvonal lett számukra kijelölve. Bendi még csak most ismerkedik az MTB versenyzéssel, így a rutinos versenytársakkal nem volt könnyű dolga, de 7. helyével szépen helyt állt.

Bendi ügyesen bringázott

Bendi ügyesen bringázott

A többiek mindannyian az utolsó futamban álltak oda a rajtvonalhoz. Frölich Tamás és Kovács István „Pityikusz” és Kiss Gábor a felnőttek között mérettette meg magát. Bár István születési éve szerint már Master korosztályban versenyezne, de mivel szereti a kihívásokat, ezért az számára erősebb kategóriába nevezett az év elején. Csépányi Peti és Tulipán Attila maradt a kiírás szerinti kategóriájánál, ami jó döntésnek bizonyult. Tuli a sorozatban először indult az idén és nem kis meglepetést okozva a többieknek, az első helyen ért be az 5! körös versenyről. Peti egy kicsivel több időt töltött kint a pályán és 4. helyen zárta a versenyt. 

Tuli erősebb volt ellenfeleinél

Tuli erősebb volt ellenfeleinél

A felnőtteknek természetesen eggyel több kör volt a penzum, mint a mastereknek. A történethez hozzá tartozik, hogy bár a BMTBB futamai regionális jellegűek, ám mivel nyílt versenyről van szó, így nem csak megyénkből állnak rajthoz versenyzők, akik között egyre népszerűbb a borsodi sorozat. A kifejezetten erre a szakágra specializálódott fiatalokkal nem könnyű felvenni a versenyt, de versenyzőink kiválóan helyt álltak most is. A 25! fős mezőnyben István egy darabig a dobogóhoz közel bringázott, de egy ritmusváltásnál a Vitalitás SE versenyzője Ibrányi Attila és a helyi erőket képviselő Ifj. Baranyi Attila megelőzték őt, így István hátrébb csúszott a mezőnyben és ezúttal a 7. helyen haladt át a célvonalon. Frölich Tomi jól bekezdett, majd egyre enerváltabb lett és a középmezőnyt jelentő 10. pozícióban zárta a versenyt. Kiss Gábor az idén még nem versenyzett térdsérülése miatt, de sikeresen abszolválta az egyáltalán nem könnyű versenyt és 20-ként ért célba.

pityinger

Pityikusz most nem bírt a fiatalokkal

A héten Erdőbényén állnak rajthoz versenyzőink a Zerge.info Drótszámár Fesztiválon. Jövőhéten pedig a Top Maraton sorozat második futamán a Duna Maratonon

Köszönjük a képeket Molnár Tibornak

Share Button