Mátrában zártuk a 2014-es Top Maratont – összetett sikerekkel

Mintha csak most kezdődött volna, olyan hamar véget is ért az idei hegyikerékpáros versenyszezon. Igaz, hogy van még hátra néhány kisebb verseny, de az egyik legfontosabb sorozat, a Top Maraton a mai napon befejező futamához érkezett. Az előzetes nevezések alapján nem kevesebb, mint 1261 bringás sorakozott fel a sástói Adrenalin Parkból rajtoló XIII. Mátra Maraton rajtvonalánál.

A Top Maraton népszerűsége töretlen, ami a parkoló autók számán is jól látható (kb. fél 9-kor) /Fotó: Molnár Tibor/

A Top Maraton népszerűsége töretlen, ami a parkoló autók számán is jól látható (kb. fél 9-kor) /Fotó: Molnár Tibor/

A megszokott három választható táv közül egyesületünk 13 versenyzője kettőben volt érintett.  Közép távon ezúttal öt ÓKE-s rajtolt volna, ám közülük két fő betegség miatt kényszerült távol maradni a mátrai versenytől. A rövidebb távon mind a nyolc résztvevő sikeresen elrajtolt. Sajnos a csapadékos nyár a tavalyi pálya egyes részeit szétmosta vagy fakidőlésekkel nehezítette, így a szervezők némi módosítást hajtottak végre rajta a mai versenyre. Ez nem okozott jelentős változást és továbbra is élvezhetőek maradtak a mászások és lejtők. Előbbiből a 60km-es középtávosoknak is rendesen kijutott, mivel nekik is szerepelt a repertoárban hazánk legmagasabb csúcsa, a Kékes-tető, amit a déli sípályán abszolválhattak. A 32km-en rajtolóknak ez a „mászóka” az idén is kimaradt. 🙂  

A 10 órai hosszú távos rajt után 20 perccel a röviden indulók kerültek beszólításra. Az ÓKE-ból név szerint Barna Richárd, Csépányi Péter, Farkas Balázs, Kiss Gábor, Lórencz Péter, Pap Gyula, Török Csaba és Tulipán Attila.  Az összetett versenyben legjobban Lórencz Péter „Szúnyog” állt 4. helyével és minden esélye megvolt arra, hogy a verseny végezetével egy helyet előrébb lépve dobogóra kerüljön a végelszámolásnál. U19-es versenyzőnk Farkas Balázs a 7. helyről várta a megmérettetést, ami valószínűleg dobogót jelentett volna, ha a Duna Maraton reggelén nem törik két felé bringájának váza. Így ők ketten ezek tudatában vágtak neki a 32km-nek. Azért rajtuk kívül a többieknek is megvolt a maguk célja. Kinek a jelenlegi pozíció, kinek a tavalyi idő és helyezés megjavítása. 

Közép távon Békei Zsolti és Csépányi Gábor távolmaradásával Frölich Tamásra, Kovács István „Pityikuszra” és a Németországból szombat délután hazaérkező Peták Leventére várt a feladat, hogy minél gyorsabban teljesítsék a 60km-es és 1430m szintkülönbséget tartalmazó távot. István és Tamás az eddigi három verseny alapján a 2. és 3. helyet foglalták el a ranglistán, így ők a minél jobb helyezés elérése mellett az összetett pozíció megtartásán is dolgoztak. Levente idei első Top Maraton versenyéhez állt oda, így ő különösebb „teher” nélkül versenyezhetett. 

Levi érkezik vissza az Adrenalin Parkba

Levi érkezik vissza az Adrenalin Parkba /Fotó: Molnár Tibor/

A rövid táv elején egy kisebb kaptató után egy gyors lejtő következett, így ott még nem körvonalazódtak teljesen az erőviszonyok és a nagy tumultusban Szúnyog is kevésbé tudta belőni aktuális helyezését. Ebből kifolyólag ismét csak 13 másodperc választotta el a dobogótól, így a szilvásváradi versenyhez hasonlóan újra negyedik helyen zárta a versenyt. Szerencsére ez nem hatott negatívan az összetett állásra és előzetes számolgatások alapján úgy néz ki, hogy végül összejött az a 3. hely! Balázs is nagyszerűen versenyzett és 5. helyével közelebb került a dobogóhoz. A végső összesítést várjuk a szervezőktől. Tulipánt az évben több technikai hiba is hátráltatta, de végre úgy néz ki, hogy ezt a rossz szériát maga mögött tudhatja, így ma 8-ként gurult át a célvonalon. 

Középtávosaink versenye sem zajlott eseménymentesen. A rajt után rögtön 10km emelkedő várt a versenyzőkre, így ezen a távon volt ideje szétszakadnia a mezőnynek. A lassú rajt után Mátraházára érkezve már kialakult egy kb. 30-40 fős boly, amiben mindhárom ÓKE-s István, Levente és Tamás is ott pedálozott. A sípályára kanyarodva újabb vízválasztó következett , ahol már csak tényleg a kategóriák legjobbjai maradtak elől, majd 1-2 perc lemaradással jöttek klubunk versenyzői is. István és Tamás pár másodperc különbséggel kezdték meg a lejtőzést Kékes-tetőről, majd nem sokkal később Levi is nekivághatott a köves száguldásnak. 🙂 A sziklás, rázós lejtőn többen összezártak és 6-8 fős alakulatok vonatoztak tovább.

Tomi és István végig kisebb-nagyobb távolsággal ugyan, de szinte végig együtt haladt, ami azonos idővel 7-8. helyet ért

Tomi és István kisebb-nagyobb távolsággal ugyan, de szinte végig együtt haladt, ami azonos idővel 7-8. helyet ért /Fotó: Molnár Tibor/ 

Az egyik ilyen vonatba István és Tamás is „beszállt”, majd a galyatetői mászásnál három főre redukálódva „kínozták” egymást az utolsó kaptatóig. Mögöttük látótávolságon belül érkezett még Levi is, de az említett galyai mászás után megálltak lábai és hátrébb csúszott a mezőnyben. Végül István és Tamás a célban együtt érkezett és 2 óra 44 perc 59 másodpercnyi kerékpározás után 7-8. helyen zárták a Mátra Maratont, ami elegendő volt a 2. és 3. hely megtartásához. Levi az említett holtpont után nem igazán találta magát, de még így is a 10-ként futott be a felnőtt korosztályban.

Ezzel véget ért a 2014. évi Top Maraton. A hivatalos összetett eredménylistára még várni kell, de ha minden igaz, akkor egy második és két harmadik hellyel leszünk gazdagabbak az elszámolásnál.

Pihenőre azonban nincs idő, mivel szeptember 7-én jön a IV. Ózdi Triatlon Verseny, aminek sikeres lebonyolításában mi is érintettek vagyunk! Majd utána néhány kisebb verseny jön levezetésként a cyclo-cross szezon előtt.    

Eredmények:

Közép táv:

Frölich Tamás 7. hely /Master1/

Kovács István 8. hely /Master1/

Peták Levente 10. hely /Felnőtt/

Rövid táv:

Lórencz Péter 4. hely /Master1/

Farkas Balázs 5. hely /U19/

Tulipán Attila 8. hely /Master2/

Csépányi Péter 17. hely /Master2/

Török Csaba 21. hely /Master2/

Pap Gyula 30. hely /Master3/

Kiss Gábor 35. hely /Master1/

Barna Richárd 60. hely /Master1/

Molnár Tibor fotói:

%%wppa%% %%slideonly=23%% %%size=0.95%% %%align=center%%

Nutrixxion fotó:

%%wppa%% %%slideonly=24%% %%align=center%%

Nutrixxion fotó II.:

%%wppa%% %%slideonly=25%% %%align=center%%

 

 

Share Button