Megkezdődött az 2013/14-es SuperCross sorozat – Farkas Balázs dobogón

A hegyikerékpáros szezon végével néhány hét pihenő következett rendszeresen versenyző tagjaink számára, ám a versenymentes időszak nem sokáig tartott, hiszen a mai napon negyedik alkalommal indult útjára a 2010-ben életre hívott SuperCross sorozat, amelynek első fordulójára, a már hagyományosnak mondható kazincbarcikai Jubileumi Parkban került sor.

Jól kezdte a cross szezont Farkas Balázs

Jól kezdte a cross szezont Farkas Balázs

A szervezők a pálya nyomvonalán talán most eszközölték a legnagyobb változásokat az előző éviekhez képest, ami véleményünk szerint előnyére vált, bár az előzetes pályarajzot böngészve egy kicsit soknak tűnt a kanyar, amit természetesen bringán ülve már másképp élt meg az ember. A nagyszerű szervezés mellett, az időjárás is hozta szokásos formáját, mivel szinte a sorozat kezdetétől fogva jó idő és száraz pálya fogadja a Barcikára látogató versenyzőket, akikből ezúttal 131  sorakozott fel a három rajt egyikénél, közöttük a hazai élmezőny versenyzőivel, kiegészülve legalább egy tucat szlovák crossossal, na és természetesen egyesületünk versenyzőivel, akik négyen vállalták a mai napi megmérettetéseket.

Hopp egy ugratás :)

Hopp egy ugratás 🙂

Az első rajtban a crossozással még csak most ismerkedő ám, de tehetségesnek bizonyuló Farkas Balázs rótta a köröket, egészen addig amíg az elhibázott rajtot követően fel nem ért a hobbi felnőtt kategória 3. helyére! Reméljük ezt a nagyszerű teljesítményét hazai pályán is megismétli. 🙂

Két órával később, a nap fő futama következett, ahol már egyszerre 48 versenyző állt oda a rajvonalhoz, hogy eldöntsék kié is lesz a Barcika Kupa az Elit felnőtt, az U23-as és a Master1-es kategóriákban.  A legutolsóban három ÓKE-s Frölich Tamás, Kovács István „Pityikusz” és Lórencz Péter „Szúnyog” volt megtalálható, aki közül Istvánt a tavaly elért összetett 3. helyezése után a rajvonalhoz is beszólítottak, ami egy cyclocross verseny rajtjánál nagy előnyt tud jelenteni. A másik két versenyző, szinte a mezőny végéről kezdte meg a küzdelmeket, ami az első körökben szó szerint test-test ellenit is jelent egy egy kanyarvételnél. Szerencsére a nagy tülekedésben mindhárman elkerülték a „buktát”, így Pityikusz rögtön az dobogós helyezések közelébe tudott maradni. Tamás és Péter közben a mezőny közepére küzdötték fel magukat a parkban kígyózó versenytársak között. A 10 körös versenyben továbbra is Pityikusz tartotta magát a legjobban és már már biztosnak érezte, hogy meglesz a dobogó 3. foka, amikor is 3 körrel a vége előtt a lépcsősoránál felütötte hátsó kerekét, majd azt csak több 100m megtétele után a legközelebbi technikai zónában tudta kicserélni, amivel így jó néhány helyet visszaesett és a 7. helyen gurulhatott át a célvonalon.

Pityikusz itt még nagy csatában volt a tavalyi sorozat győztesével Reitinger Gáborral

Pityikusz itt még nagy csatában volt a tavalyi sorozat győztesével Reitinger Gáborral

Szúnyogot, hasonló technikai probléma nem hátráltatta és körről körre jobb időket hajtva a kiváló 4. helyezést érte el az igencsak erős Master1-es mezőnyben! Tamás a szeptember 8-i III. Ózdi Triatlon Versenyt követően hosszabb pihenőt tartott, majd csak október elején kezdte meg a felkészülést, aminek hatására a forma kezdett alakulni, ám kedden egy hányásos, hasmenéses vírus teljesen ledöntötte a lábáról, így akkor még az indulás is kétségessé vált. Ennek megfelelően még az első körökben tartani tudta magát, de a táv 3/4-nél erejét vesztette és a 9. helyen ért célba.

Szúnyog nagyon rakta ma neki

Szúnyog nagyon rakta ma neki

A versenyen történtek mellett kitérnénk a Team3K csapatának nagyszerű szervezésére, akik évről évre egyre jobb versenyt prezentálnak a ciklózást kedvelők számára. Ami nagyon fontos, hogy profin kijelölt és biztosított pályát kap a versenyző, amellett, hogy kulturált wc, zuhanyzó és parkolási lehetőség áll rendelkezésre, valamint a verseny végén mindenki jól is lakhatott az igencsak finom babgulyásból, majd szomját is olthatta egy pohár sörrel!

Tominak ma a tisztes helytállás is elegendő volt

Tominak ma a tisztes helytállás is elegendő volt

A IV. SuperCross sorozat következő állomásának az ózdi Városi Stadion ad helyet, ahol sok szeretettel várunk minden versenyzőt és természetesen minél több nézőt! 🙂

És tartogatunk egy kis meglepetés a versenykiírásban, amit hamarosan közzéteszünk! 🙂

Versenykiírás ide kattintva

A fotókat köszönjük Molnár Tibornak! 😉

Már lehet nevezni az ózdi futamra!

Már lehet nevezni az ózdi futamra!

 

SteveStudio videója a versenyről: 

 

Share Button