Móka, kacagás és nagyszerű eredmények a hétvégéről

Tartalmas és eredményes hétvégén vannak túl egyesületünk bringásai. Az augusztus eleji Bükk Maraton után nem volt elérhető távolságon belül verseny, így több hétvégés „kényszerpihenő” lett beiktatva versenynaptárunkba.  Ez idő alatt néhány tagunk a kellemest összekötve a hasznossal kilátogattak a Lengyel körverseny két hegyi szakaszára Zakopaneba, illetve az a itthon maradtak az idén újjá élesztett Tour de Hongri-ra. De, hogy mi történ ezen a hétvégén!?

Először is a pénteki napon immáron harmadik alkalommal is hivatalosak voltunk az Extrém Sport és Zenei Fesztiválra, ahol túlzottan sok dolgunk nem akadt azon kívül, minthogy megmutassuk magunkat, bemutassuk az egyesületet. Mivel mi inkább az MTB sport állóképességi számát űzzük, ezért trükköket vagy éppen nagy ugratásokat nem láthattak tőlünk az emberek, így csendesen meghúzódtunk egyesületi sátrunk alatt, ahol a kilátogatók megtekinthettek egy két relikviát az ÓKE történelméből. De, hogy mégis legyen valami extrém nálunk is, egy nagyobb monitoron DH-s videók mentek.

extrém

Az ÓKE stand

Szombaton viszont már három versenyzőnk terhelte a pedálokat az első alkalommal megrendezésre kerülő HUNting Dogs Kupán. A szervező pétervásárai klub kétszer 20km-es körben szabta meg a maraton penzumát, amely túl sok szintet nem tartalmazott, így jó tempóban teljesíthették a bringások a távot. Egyesületünkből Kiss Gábor „Bean”, Török Csaba és Tulipán Attila álltak rajthoz. A korai, 9 órakor rajtoló és mintegy 50 főt számláló mezőny nagy tempóban kezdte meg a versenyt, amit a salgótarjáni fiatalok diktáltak. Klubunkból Tulipán Attila tette a legjobban a kereket rájuk, de egy idő után a „vonat” eleje elrobogott, így velük együtt a dobogó is. Végül Tuli 5. helyen ért célba. Nem sokkal lemaradva követte őt Török Csabi és Kiss Gabi, de utóbbi eldefektelt, majd eltévedt (nem a rendezők hibájából), így ő már csak begurult a célba. Csabi viszont Top10-be érkezett a 8. helyen.

bcs

Bean és Csabi 🙂

Vasárnap egy hosszú nyári szünet után a Kazincbarcikai Kerékpáros Klub szervezésében folytatódott az egyesületünk által tavaly életre hívott Borsod MTB Bajnoka amatőr XCO sorozat. A sorozat azzal a céllal jött létre, hogy népszerűsítse a cross-country szakágat, illetve helyi versenyzési lehetőséget biztosítson a megye kerékpárosainak. Annak ellenére, hogy a szakág itthon elégé mostohagyerek a hegyikerékpározás berkein belül, szép számmal jelennek meg versenyzők a futamokon.

Klubunkból ma heten álltak rajthoz a Trizs-ben lebonyolított versenyen. A 10 órai rajtban két U9-es korosztályú versenyzőnk Békei Nemere Bendegúz és Csépányi Petike képviselték a kék-fehér-fekete színeket. A számukra kijelölt kis körből kettőt kellett teljesíteniük, amit Petikének sikerült gyorsabban, így ő a dobogó 3. fokára állhatott fel. Bendi egy sebességes bringájával kicsit nehezebben haladt a rázós pályán és 5. helyen ért célba.

Petike megfáradva érkezik a célba

Petike megfáradva érkezik a célba (Fotó : Urr Szabolcs)

A 11:15-kor rajtoló U19, Felnőtt és Master mezőnyben már öt ÓKE-s állt a rajtban. Számukra egy 3,2km-es pálya volt kijelölve, ami egy hosszú mászásból és egy gyors meredek, füves lejtőből állt. A felnőtteknek 7!, az U19-es és Master versenyzőknek 5 kört kellett teljesíteniük. A rajt után Frölich Tomi (Ózdi KE) húzta meg a tempót, ahogy szokta, 🙂 de az erősebb és jobb versenysúlyban lévő versenytársak közül, az U17-es ifj. Baranyi Attila (Mátéhegyi Ökopark), Hacsi Ákos (Team3K) és Kovács István „Pityikusz” (Ózdi KE) álltak az élre,majd Flaskó Szabolcs (Freeriderz SC) zárkózott fel a második körben az abszolút negyedik helyre. A 3. körre ifj. Baranyi Attila ritmust váltott és ellépett a többiektől, de az 5. körben számára véget is ért a verseny, hiszen az U17-es korosztálynak „csak” öt kört kellett menniük. A 7 körös versenyben maradtak pedig tovább küzdöttek egymással. Az elől haladó trióból előbb Flaskó Szabolcs (Freeriderz SC) mondta azt, hogy köszöni szépen, de neki elég az Ákos és Pityikusz diktálta tempóból és megelégszik a 3. hellyel, majd a 6. körben Pityikusznak egy rossz váltásnál leesett a lánca, amit kb. 10 másodperces rángatás után sikerült a helyére tennie. Ez a kis technikai malőr pontosan elég volt Ákosnak arra, hogy olyan előnyt szerezzen, amit István már nem tudott behozni a hátralévő egy körben, így Bükkszentkereszt után megint csak pár másodperces előnnyel, de Hacsi Ákos (Team3K) nyerte a Borsod MTB Bajnok 2015. sorozat második fordulójának „király kategóriáját”. 🙂

Itt még együtt haladt Ákos és István

Itt még együtt haladt Ákos és István

2-3 perccel lemaradva Tomi érkezett a 4. helyen, akit a táv felétől Gubancsik Péter üldözött, de végül nem érte utol. Lórencz Péter „Szúnyog” bringája sajnálatos módon a pályabejárás alatt meghibásodott, így ő most csak a pálya széléről követhette az eseményeket, pedig jó eséllyel még az első helyezés sorsába is beleszólhatott volna. A 6 körös U19-es versenyben Farkas Balázs kihívó híján nem talált legyőzőre. Sajnos minden hazai XCO versenyen ez az a korosztály, ahol sokkal, de sokkal több versenyzőnek kellene rajthoz állnia. A masterek mezőnyében is nagy harc volt a dobogós helyezések eldöntéséért. Bár Magyar Károly (Kisgalya KSE) az első körökben kialakított előnyét végig tartotta a célig, a második-harmadik helyen két versenyzők Békei Zsolt és Csépányi Péter küzdött egészen az utolsó körig a helyezésekért. Végül Zsolti az 5. körben mozgósította tartalék energiáit és 2. helyen gurult át a célvonalon. Mögötte a 3. helyen Csépányi Péter érkezett, aki élete első XCO versenyét teljesítette.

Masterek a dobogón

Masterek a dobogón

Gratulálunk mindenkinek!

Ezen a hétvégén a Top Maraton sorozat 4. záró futamára a Mátra Maratonra kerül sor, majd szeptember 6-án az V. Ózdi Triatlon Versenyen veszünk részt, mint szervezők és indulók. Szeptember 20-án pedig a 3. futammal Ózdon folytatódik az Borsod MTB Bajnoka 2015. sorozat, melyre már le is adhatjátok nevezéseiteket a www.borsodmtbbajnoka.hu oldalon.  

Beszámolónkhoz Molnár Tibor és Urr Szabolcs fotóit használtuk fel, amiért köszönet illeti őket! 

Galéria:

plakát 2015. 2.0

Share Button