A legutóbbi verseny, amiről kiírtam magamból élményeimet a csömöri bringafesztivált megelőző Kassa Maraton volt, ahol mint tudjuk a 3. helyről sikerült egy figyelmetlenségnek köszönhetően eltévednem. Kassa után beiktattam egy hétvége pihenőt, ami jól is jött, mert egy hosszú négy-öt hétvégés versenyperiódust terveztem, és pihenten szerettem volna nekivágni a dolgoknak. Ebből az öt hétvégés sorozatból az I. Csömöri bringafesztivál keretein belül megrendezett XCO Magyar Kupa és CCChallenge sorozat volt az első. A versenyre Pityikusszal utaztunk ketten, mert mi vagyunk még azok az egyesületből, aki próbáljuk még felvenni a versenyt ebben a szakágban is. A csömöriek egy nagyszerű 4,2km-es pályát jelöltek ki, ami nekem nagyon feküdt abból a szempontból is, hogy nem voltak benne iszonyatosan hosszú mászások, ami a 80kg-os súlyomnak nem annyira kedveznek. Emellett viszont voltak benne jó kis technikás épített részek, mint ugrató, lépcsősor, sziklakert és egy természet adta jó meredek letörés, aminek az egyik oldal komoly fejtörést okozott, vagy okozhatott volna, ha bevállalom. De az egy kör gyakorlás után jobbnak láttam ha maradok a chicken-way nyomvonalnál, ami jóval barátságosabb volt. A rajtunka délután 4-kor került sor, ami kifejezetten jól sült el, mert szombat hajnalban tettem le a melót, így még tudtam aludni kb. 1,5 órát indulás előtt. Mivel elég foghíjas volt a mezőnyünk (több erős versenyző nem jött el), így az első körben a 2. 3. helyen haladtam, majd a második körre visszacsúsztam a 4. helyre. Azért a 2. helyért ott maradt Pityikusz, aki nagy csatában volt Ibrányi Attilával. Az élen Cser Gábor vezetett 1′-es előnnyel, amit már az első körben sikerül összegyűjtenie és a verseny végéig meg is tudott tartani. Miután betoltam egy EthicSport Energia Rapidat, újból erőre kaptam és szépen forogtak a lábaim, de a 3. körben a lépcsősor előtti rázós részen sikerült teljes erőből belerúgnom jobb térdel a váltókarba, ami a fékkarral együtt szépen fel is hajlott az ég felé.

Gondoltam egy térd mínusz! Kicsit pihenőztem és káromkodtam, majd visszaültem a bringára és szép lassan elkezdtem befejezni a 3. kört, majd a 4-et is, ahol végül 4-ként gurultam át a célvonalon. Szerencsére komolyabb baj nem történt a térdemmel és csak a pillanatnyi fájdalom volt a nagyobb. Pityikusz közben harcolt Ibrányival a 2. helyért, de őt meg az első átdobója szívatta, mert nagy tányérról nem igazán akart kisebbre váltani, aminek a vége az lett, hogy meg kellett elégednie a 3. helyezéssel, ami azért nem rossz! 🙂 Összességében meg voltam elégedve a teljesítményemmel, mert még a kevés alvás ellenére is jól ment a versenyzés és optimista voltam a Dunával kapcsolatban.

Aztán jött a következő hét és verseny, ami számomra azért volt fontos, mert a maraton országos bajnokság volt és életem első hosszú távja, na meg már master1-es is vagyok, 🙂 így talán még az első 8-ba vagy akár 6-ba is oda lehetett volna érni. Sajnos ez nem így történt. Már a héten nem voltam valami fittipaldi. Kevés volt az alvás, amit próbáltam délutáni sziesztákkal kompenzálni, de nem volt tökéletes, mert folyamatosan csörgött a telefonom. Éreztem is, hogy az agyam nem túl fitt. A heti egy masszázs helyett még egyet beiktattam szerdán a TeaVitálba, ami jól felfrissített. Csütörtökön meló, majd pénteken gondoltam bejárom a borsodnádasdi XCO verseny pályáját. Kifelé menet megint konstatáltam, hogy tök jók a lábaim, viszont fejben még mindig nyomottnak éreztem magam. Kiérést követően alig, hogy gurultam néhány métert a pályán, észrevettem, hogy hiába akarom lockolni a villát nem sikerül. Mint később kiderült eltörött benne a lockout és a csillapító egység egy része, így az éles bringa kilőve vasárnapra. Maradt a V-fékes edző bringa a Kelly’s. Ezzel a tudattal, hogy már megint egy technikai hiba hátráltat, nem volt egyszerű a következő két nap. Majd vasárnap elérkezett a Duna Maraton napja. Hát mit ne mondjak, hajnal 5-kor nem úgy pattantam ki az ágyból, mint valami rugó! 🙂 Háromnegyed 6-kor indulás és már 10-kor ott is találtam magam a rajtnál. A virtuális rajtpisztoly eldördülése után nekieredtünk a 95km-nek. Ahogy megkezdtük a Salamon torony felé a mászást, már éreztem, hogy ez bizony nem az én napom és versenyem. Hogy őszinte legyek sokkal, de sokkal fáradtabbnak éreztem magam, mint 3 héttel ezelőtt az árvízi melónál, ahol tényleg nagyon keveset sikerült csak aludni, azt is 70 vagy 300 ember társaságában (mikor hogy) egy sportcsarnokban. Gondoltam betolok egy két gélt és izotóniás italt, majd felpörgök egy kicsit és sikerül megfelelő tempót és ritmust felvennem. Mondanom sem kell, nem így történt. Minden bajom volt már. Ütött a meleg, nem forogtak a lábaim, ellenben a gyomrom, rázott a bringa, nem fogtak úgy a fékek, mint ahogy már megszoktam stb.. Így nagy nyögve-nyelősen elpirickáztam egészen Dobogókőig, majd a kiszállás mellett döntöttem 32km-nél. Még kétszer ennyi lett volna hátra, amin egyszerűen már nem láttam semmi értelmét a további gyötrelmeknek. Nem is a helyezéssel lett volna a gond, mert az le van sz.va, de legalább élveztem volna a versenyt, meg azt, hogy haladok! Úgy éreztem, ha tovább megyek többet ártok magamnak, mint használok, mert az életben sem regenerálódok belőle. Szóval ezért szerepel a nevem mellett a DNF felirat! Tudom, hogy nyavalygásnak tűnik, de ilyen előzményekkel már nem tudtam a feladatra koncentrálni 100%-an, valószínűleg nem is kellett volna rajthoz állnom!

A héten próbálok pihenni a lehetőségekhez képest, majd vasárnap Borsodnádasdon lesz az XCO Magyar Kupa következő futama, ahol szeretnék rajthoz állni. Feltéve, ha addig sikerül Bíró Zsoltinak (DoctorBike) megjavítania a villát, amit előre is köszönök!

Gyertek szurkoljatok az ÓKE versenyzőinek! Ja és aki érez egy kis affinitást magában, az próbálja ki a versenyzést is, bár a pálya az még mindig elég combos! 😀

See you…….!