Pityikusz 1 percre a Master2-es Magyar Bajnoki címtől

Az elmúlt hétvégén kemény időjárási és terepviszonyok fogadták versenyzőinket Csömörön és Serényfalván. Előbbi helyszínen az Olimpiai Cross Országos Bajnokságra került sor, ahol a zord körülmények ellenére Kovács István “Pityikusz” és Peták Levente vállalták a versenyzést. A közeli Serényfalva és Aggtelek közötti versenyt pedig 2 év kihagyás után rendezte meg újra a kazincbarcikai Team3K csapata, amely ezúttal is Gömör Kupa néven került be a versenynaptárba. Ez utóbbin két versenyzőnk, Tulipán Attila valamint Pap Gyula képviselték az ÓKE-t.

Előzetesen csak annyit, hogy mindkét versenyen szép eredményeket értek el versenyzőink, de beszámolónkat az Országos Bajnoki ranggal megkülönböztetett csömöri versennyel kezdenénk.

A rosszul sikerült erdőbényi Drótszamár Fesztivál után a bajnoki címre leginkább esélyes versenyzőnk Pityikusz, úgy döntött, hogy előnevezése ellenére az idén kihagyja a Duna Maratont és a szilvásváradi Top Maraton nyitányon elért 3. helyezése után “veszni hagyja” az összetett esetleges győzelmet és a maratonozás helyett felkészül az XCO OB-ra. A célja ezúttal sem volt kisebb, mint hogy megpróbálja megszerezni a bajnoki mezt, amiről körülbelül már ötször maradt le az elmúlt években.

Rajtol a Master2-es mezőny. Itt még Pityikusz elég hátul volt.

Rajtol a Master2-es mezőny. Itt még Pityikusz elég hátul volt.

A csömöri pálya szárazon is komoly technikai tudást igényel, de a versenyt megelőző szombaton és a verseny napján lezúduló csapadék nem még technikásabbá, hanem szinte kerékpározhatatlanná változtatta a nyomvonalat, így a meredek lejtőkön még a legjobbak is csak futva tudtak lejönni a mászásokról nem is beszélve, ami inkább kerékpáros futóversenyre hasonlított. Szerencsére István felszerelte az igazi sárgumikat, így kevésbé volt irányíthatatlan a bringája, mint azoknak, akik csak száraz talajra használatos külsővel álltak oda a versenyhez. A papírforma szerint a KTM Teszt Team versenyzője Medgyes Gábor volt a favorit, illetve a pályát legjobban ismerő Fésűs László “Kefe” (Meditech SC), de akár Specziár Viktor (Kőbánya TC) vagy Vas Peti (Merida Maraton CST Team) is odaérhetett volna a dobogóra, így Istvánnak bőven akad olyan ellenfele, akivel nagy meccset volt kilátásba. A rajt után ahogy az várható volt, Medgyes állt az élre, akit csak két versenyző, Pityikusz és Fésűs tudod egy fél körig követni, majd ő lassacskán tovább állt és egyre nagyobb előnyt harcolt ki. Mögötte Pityikusz és Fésűs küzdöttek az ezüst és bronz éremért, amiből a jobb gumiválasztásnak köszönhetően Pityikusz jött ki győztesen és a verseny végére több mint 3 percet vert ellenfelére. Ezzel a második hellyel Pityikusz kerékpáros pályafutása 6. ezüst érmét szerezte Magyar Bajnokságon. Igaz, hogy a legkevesebb, amivel eddig kikapott az 0,1 másodperc volt, de a mostani első helyezett felkészültségét ismerve nem mondható soknak az 1 perces különbség. 

Pityikusz 1 percre a bajnoki címtől

Pityikusz 1 percre a bajnoki címtől

Az idén először itthon rajthoz álló Peták Levente, Németországból hazafelé tartva ejtette útba a csömöri versenyt. Mivel az idei év nem úgy alakul számára, mint ahogy azt tervezte és a hosszú utazás sem éppen a versenyzésnek kedvez, ezért az OB betétfutamaként indított Sport kategóriába adta le nevezését és rajt-cél győzelmet aratva az ő nyakába került az arany érem.

Szintén ezen az esős vasárnapon került megrendezésre a már fentebb említett Gömör Kupa országúti időfutam verseny, ahol az előzetes tervek szerint több ÓKE-s is rajthoz állt volna, ám a szakadó eső végett inkább az otthonmaradás mellett döntöttek. Természetesen nem mindenkit hatott meg az időjárás, így Tulipán Attila és Pap Gyula ott volt a rajtvonalnál, hogy a Serényfalva és Aggtelek közötti dimbes-dombos terepen minél gyorsabban maguk mögött hagyják a versenytávnak kiírt 27km-t. A Master2-es korosztályban versenyző Tulipán 47:19-es időt hasítva korosztálya második helyezését érte el időeredményével. A Master3-ban versenyző Pap Gyula 8. helyen zárta az óra elleni küzdelmet. 🙂 

Tuli jól forgatta a kerekeket

Tuli jól forgatta a kerekeket

Gratulálunk nekik! 

Köszönjük a képeket Bencze Andrásnak, Molnár Tibornak, Máhr Attilának és Bujdosó B. Krisztina.

Galéria:

 

Share Button