Sikeres nyitány a Borsod MTB Bajnoka 2015 versenysorozatban

Május 15-én hivatalosan is útjára indult a Borsod MTB Bajnoka 2015. olimpiai cross versenysorozat. A sorozat elindításában az ÓKE-nak is jelentő szerepe van, így a 3. futamnak a Bíben-völgy ad majd helyet szeptember 20-án. A bükkszentkereszti futamon az ovisoktól a seniorokig bezárólag, összesen 77 hegyibringás állt rajthoz az új kezdeményezésen. Szerencsére a meteorológiai előrejelzés nem jött be, így az indulókat versenyzéshez ideális idő fogadta a Bükkben. Az időjárás igen, de a kemény, ám végig élvezhető pálya viszont már nem kegyelmezett a lábaknak, és a rajt utáni mászás gyorsan megrostálta minden korosztály mezőnyét. A délelőtti utánpótlás futamok az MTB Diákolimpia Területi Döntő keretein belül zajlottak, de a sorozat összetettért járó pontjai is jártak a helyezésekért. A kora reggeli órákban ügyességi versennyel vette kezdetét a nap, majd később a XCO futamok következtek. Itt az U19-es korosztályban Farkas Balázsnak köszönhetően voltunk érdekeltek, aki győztesként állhatott fel a dobogóra. 

balazs bukkszent

Balázs a délutáni versenybe is beszállt (Fotó: Molnár Tibor) 

Délután a felnőttek vették át a terepet. Nekik korosztálytól függően 2, 3 és 5 kört kellett teljesíteniük a 3,2km hosszú pályán, ami egy komolyabb mászást tartalmazott. A pénteki naphoz és a szokatlan 16 órai rajthoz képest egészen nagy létszámú mezőnyt gyűlt össze a Lapka Sportpályán és mintegy 23 fős mezőny vágott neki a kitűzött penzumnak. Egyesületünkből a négy felnőtt versenyzőnk mellett a délelőtt már egyet versenyző Farkas Balázs is rajthoz állt, hogy tesztelje erőnlétét az erősebb mezőnyben is. Az 5 körös verseny folyamán nagy csatában a kazincbarcikai színeket képviselő Hacsi Ákos (Team3K) nyert 1 másodperccel a már master korú, de felnőttben versenyző tagunk Kovács “Pityikusz” István (Ózdi Kerékpáros Egyesület) előtt. Harmadik helyre a szintén ÓKE színekben versenyző Lórencz “Szúnyog” Péter állhatott fel.  Mögötte a 4. helyen Frölich Tamás, majd a 8-on Kis Gábor „Bean” érkezett az ÓKE-ból. Nőknél a Freeriderz SC versenyzője Andó Ágnes örülhetett az első helynek csapattársa Szaniszló Boglárka előtt. A dobogó 3. fokára a kazincbarcikai Kovács Piroska ért oda. A Master korosztályban a nőknél Sikter Zsuzsanna (Kis-Galya KSE), a férfiaknál Séra László (Bükki Vadkanok) gazdagodott a 125 ponttal. SenioroknálFreeriderz-es háziverseny alakult ki, amiből Polonkai László került ki győztesen.

bukkszent dobogo

A kazincbarcikai Hacsi Ákost Pityikusz és Szúnyog fogta közre a BMTBB nyitányán (Fotó: Team3K)

Molnár Tibor fotói:

Share Button