Szép lassan beköszönt a jó idő, így elő lehet venni a kerékpárt azoknak is, akik a tél beálltával elteszik azt a pince vagy a garázs mélyére. Ahogy az eddigi évek folyamán, úgy az idén is megrendezi egyesületünk a már szokásosnak mondható Tavaszköszöntő túrát, amely ezúttal is a Hangonyi-tóhoz tart. Szóval itt az ideje, hogy leporoljuk a „szamarat” és felpumpáljuk a kerekeket, hogy közösen teljesíthessük a szezon első kilométereit! A túrán kortól, nemtől függetlenül sok szeretettel várunk mindenkit, aki egy sportos napot kíván jó társaságban eltölteni! 🙂
A tempó nem lesz gyors, így családosok is nyugodtan csatlakozhatnak! A tóhoz érkezést követően csepegtetett kenyérrel és izotóniás itallal csillapítjuk éhségünket és oltjuk szomjunkat! 😀 Majd miután kibeszélgettünk magunkat közösen indulunk haza!
Az idei túrával kapcsolatban egy fontos változásra is szeretnénk felhívni a figyelmet!
Bizonyára mindenki tudja, hogy a tavalyi év elején egy váratlan haláleset árnyékolta be egyesület tagjainak mindennapjait, így a túrával emléket kívánunk állítani egykori tagunknak, barátunknak, Vashegyi Péternek, aki a kezdetektől fogva velünk volt és 2003-ban az országot megkerülő 10 napos túra résztvevőjeként öregbítette egyesületünk jó hírnevét, így ezentúl a Tavaszköszöntő mellett – Vashegyi Péter Emléktúraként fog szerepelni az elkövetkezendőkben.
Túra kiírása
Indulás ideje: 2015. április 05. 10:00
Indulás helye: Stadion előtti tanpálya
Célállomás: Hangyonyi-tó
Táv: kb. 23km (oda-vissza)
Időtartam: 4-5 óra
Érdeklődni az ozdi.ke@gmail.com email címen vagy a 20-569-9231-es telefonszámon lehet.
Rossz idő esetén a túra egy másik időpontban kerül megrendezésre.