Túl vagyunk az év legbrutálisabb versenyén, a borsodnádasdi XCO Magyar Kupa futamon

Ma az idei hozzánk legközelebb eső Olimpiai-Cross Magyar Kupa futamon vettünk részt Borsodnádasdon, aminek pontos helyszínéül ezúttal is a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum szolgált. A 2012-ben megkezdett és mesterségesen kialakított pálya, ha szavazni lehetne biztosan, hogy elnyerné a hazai legkeményebb pálya címét! Igaz, hogy az idén az 1km-rel megtoldott tavalyi kör így 4,4km-re egészült ki, de ezalatt a táv alatt kb. 230m szintet emelkedik, aminek köszönhetően még az elit mezőnyben is elfelejthették a versenyzők a nagyobb lánctányért elől (feltéve ha valaki nem 1×11-es rendszerrel megy 🙂 )! Viszont hátul annál gyakrabban kellett használni a legnagyobbat. 🙂 

A versenyt megelőző napokban, komolyan tartani kellett attól, hogy megismétlődnek a 2012-es események és nyakig érő sárban kell majd végigszenvedni a szárazon sem egyszerű versenyt, de szerencsére az égiek megkegyelmeztek annak a néhány még XCO versenyre járó versenyzői magnak és szombaton délután alábbhagyott az esőzés és a kicsit szeles, de napsütéses idő gyorsan szárította a pályát. Mindezek következtében ma egy szinte végig tekerhető nyomvonal fogadta a Nádasdra látogató vendégeket. Sajnos a csapadékos időjárás negatív hatása nem marad el és a vártnál jóval kevesebb versenyző adta le nevezését. Vagy a kemény pálya, netalán a nyugati országrésztől való távolság riasztotta el az indulókat? 

Sajnos nem volt ez másképp egyesületünkben sem, így többen csak a pálya széléről figyelték az eseményeket. Az ő elmondásuk alapján nem csak az enyhén sáros talaj miatti balesetveszély /meredek lejtők/ riasztotta el őket, hanem az amatőr bringások számára a kerékpár nyergében abszolválhatatlan meredek mászások is szerepet játszottak döntésükben. /Sajnos voltak olyan több éves múlttal rendelkező bringások, aki szintén hasonló okokból szálltak ki a versenyből/ 

Mindezektől függetlenül azért négyen mégiscsak vállalták a megmérettetést. A napot legifjabb tagunk, a 7 éves Csépányi Petike indította, aki a 8-9 évesek kategóriájában, rajtolt el a 9 órai rajtban. Mivel ilyen korban még jelentősen számít 1-2 év korbeli különbség, ezért Petikének sem volt könnyű dolga a mai napon, ám nagyot küzdve a 10. helyen fejezte be a versenyt. 

Petike suhan a többiek után

Petike suhan a többiek után

Egy órával később a hobbi kerékpárosok, vagyis a FUN kategóriában rajtolók vehették át a terepet, akiknek egy rövidített pálya állt rendelkezésükre. Klubunkból Kiss Gábor „Bean” sorakozott fel a rajtvonalnál, hogy minél több ellenfelet utasítson maga mögé. Ez többé kevésbé sikerült is neki, de sajnos 1′-el lemarad a dobogóról, így a 4. helyen végzett.

Kiss Gábor "Bean" a sziklakertben

Kiss Gábor „Bean” a sziklakertben

A 12 órai rajthoz képest negyed órás csúszással már a Master korosztályok versenyzői bizonyíthatták felkészültségüket az egy hét múlva esedékes Országos Bajnokság előtt. Számukra a versenykiírásban 4 kör volt meghatározva, de szerencsére a versenybírók a rajtot megelőző technikai értekezleten egy körrel csökkentették a körszámot, ami azt jelentette, hogy 3 kör alatt kellett eldönteniük, hogy ki lesz az Ökopark leggyorsabb mastere. Mint ahogyan azt már megszokhattuk az ÓKE-ból a klasszikus duó, a Kovács István „Pityikusz” és Frölich Tamás páros volt jelen a rajtnál, akik közül most utóbbi ért előbb át a célvonalon, amivel sikerült a 4. helyezést megszereznie. Mögötte a versenyt, egy kör után edzéssé nyilvánító István ért, akinek legfőbb célja a jövőheti viadalon való eredményes szereplés. 

tomi nadasd

Tomi az első körben Vertich Tomi mögött

István lazára vette a figurát :)

István lazára vette a figurát 🙂

Szóval a jövő héten szombaton nem máshol, mint a Pilisvörösváron megrendezendő 2014. évi XCO Országos Bajnokságon terhelik a pedálokat versenyzőink, ahol információink szerint tiszteletét teszi Németországban élő tagunk is, Peták Levente, aki az Elit mezőnyben méretteti meg magát. 

Azt MTB mellett ismét érdekeltek voltunk futóversenyen is. Ez esetben a E.ON Délibáb Félmaratoni futóversenyre került sor szombaton, ami nem máshol, mint a magyar pusztában, a Hortobágyon került megrendezésre. A 21km-es távon a bringát futócipőre cserélő Kriston B. László állt rajthoz, aki az igen extrém körülmények (eső, sár)  között zajló versenyen 1:26:45-ös idővel korosztálya 5. helyén ért célba! 

A kiváló fotókat ismét Molnár Tibi készítette! Ja és a nagyobbik Csépányi Péter! 🙂 

Ki hogy látta a versenyt!?

Tomi

Szombaton délelőtt még meggyőződésem volt, hogy kihagyom a mai versenyt és inkább egy hosszabb edzést végzek aszfalton. Viszont ahogy elállt az eső szombaton, országúti bringával kimentem a pályához és személyesen győződtem meg állapotáról, ami nagyon meglepett, hiszen még akkor is járható volt, nemhogy vasárnap gondoltam! Így persze vállaltam a versenyezést. Mivel ilyen közeli versenyről van szó, bringával mentünk ki délelőtt a pályára és már akkor is éreztem, hogy egészen könnyedén forognak a lábaim. Jól fog ma menni. Bemelegítésnek mentem egy kört, majd ahogy visszaértem már szinte rajtolhattunk is el. Az első meredek mászásnál többen próbáltak elől helyezkedni, hogy jó pozícióban kezdjék meg az egy nyomsávos lejtmenetet, így kb. a 6. helyre csúsztam vissza. Később megfizettek az erős kezdésért, így sikerült feltornáznom magam a 4-re. A második kört megkezdve az akkori 3. helyezett Vincze Levinek adta meg magát a gyorszára (konkrétan elhagyta az anyát) 🙂 , de miután megtalálta gyorsan utánam eredt és sajnos a kör végére fel is ért rám. 🙁 Próbáltam tartani vele a lépést a 3. és egyben utolsó körben, de már maximumon pörgött a motor (186bpm), így a 4. helyen gurultam át a célvonalon. A versennyel kapcsolatban annyit említenék még meg, hogy tényleg brutál a pálya és nem biztos, hogy ilyen kell ahhoz, hogy az amatőrökkel megszerettessük az XCO-t. Pozitívumként emelném ki, hogy a nevezési díjért bőséges ellátásban részesültünk, valamint kiváló pálya jelölés és biztosítás volt a verseny alatt. Hihetetlen sok rendező volt kint a pályán, akik használták is a nyakukba akasztott sípot! 🙂 Ja és természetesen köszi a kilátogató ismerősöknek és haveroknak a szurkolást! 😉

Pityikusz

Nem voltam valami nagy versenyhangulatban a mai napon. Inkább már a jövőheti Országos Bajnokság jár a fejemben és mivel az elmúlt héten a Dunán sikerült jól kihajtanom magam, ezért ma úgy gondoltam inkább edzőversenynek szánom ezt a futamot. Az elején már a rajtom sem sikerült túl jól, így próbáltam saját tempóban haladni, ami azt jelenti, hogy sok időt nem szerettem volna eltölteni az anaerob zónámban. A meredek mászásoknak köszönhetően ez túlzottan nem sikerült, de azért maradt még bennem kraft, amit 19-re tartogatok! 🙂 Végül Tomi mögött az 5. helyezést sikerült megszereznem. 

Képgaléria /Peták László és Csépányi Péter fotói/ 

%%wppa%% %%slideonlyf=16%% %%size=0.9%% %%align=center%%

Share Button