2009. évi versenyek összefoglalója és eredményei

Január

2009. január 11-én rendezték meg Mosonmagyaróváron a 2009. év Cyclo-cross Országos Bajnokságát, ahol az Ózdi Kerékpáros Egyesületet a master kategória éllovasa Terbe Dezső képviselte és győzelmével megszerezte élete első cyclo-cross MAGYAR BAJNOKI címét és egyesületünk idei első magyar bajnoki győzelmét és idei első aranyérmünket!

Február

2009. február 10-én rendezte meg az ózdi Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport osztálya a 2008. év legjobb sportolója díjátadó ünnepséget, ahol egyesületünk versenyzője Vasas Bettina vehette át a felnőtt nők között az Ózd város legjobb sportolójának járó kitüntetést.

Majd 2009. február 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb sportolója díjátadó gálán vehetett részt, ahol megkapta a megye legjobb kerékpárosa kitüntetés díjat. Ehhez az eseményhez kapcsolódik még, hogy Frölich Tamás szintén átvehette a megye legjobb kerékpáros edzőjének járó emlékplakettet.

2009. február 21-én megtartottuk idei rendes éves közgyűlésünket, ahol számot adtunk a tavalyi év eredményeiről az elvégzett munkáról és ismertettük a 2008. évi közhasznúsági jelentést, amit az egyesület tagsága elfogadott. Megbeszéltük a 2009. évre szóló terveket. Az idei évben két fordulósra csökkentettük a kistérségi diákolimpiát, melynek időpontjai 2009. április 14. és április 30.. A harmadik forduló helyett 2009. május 24-én megrendezzük a megyei diákolimpia döntőjét. A Művelődési és Sport osztály felkérésére az ózdi Kondi napok keretén belül 2009. június 5-én terep duatlon versenyt szervezünk az Újváros téri Vadvirág kisvendéglőnél.

Elindítottuk az egyesületi mezek gyártását, melyet egy szlovákiai cég vállalt el. Az elsődleges 64Euro-s árat sikerült lealkudni 49Euro-ra. Elkészülésének várható ideje április 14.

2009. március 27-én lezárult a Cseke Zrt. által meghirdetett Magellan vázpályázat, ahol egyesületünk a 3. helyezést érte el és gazdagabb lett 17db Magellan vázzal!

Március

2009. március 23-án Fábián Norbert versenyzőnk Debrecenben állt rajthoz az országúti kerékpárosok évadnyitó versenyén. Norbert a 40. km-nél térdfájdalmai miatt jobbnak látta feladni a versenyt és egy esetleges hosszabb sérülés veszélyének fennállása végett kiállt.

2009. március 29-én Peták Levente vett részt az MMTBSZSZ idei évi rendes közgyűlésén. És szintén ezen a napon vehettük át a Bringa Expón a 17db Magellan vázat!

 Április

2009. április 5-én az országúti amatőr kupa 2. fordulóját Tahitótfaluban rendezték meg, ahol a versenyzők most az időfutam számban tehették próbára magukat. Egyesületünket ezúttal is Fábián Norbert képviselte. A felnőtt férfiak számában Norbi a 18km-es távon 23:52-es idővel és 45km/h feletti átlagot hajtva a 2. helyezést érte el.

2009. április 10-11-én ünnepeltük meg egyesületünk 10 éves fennállásának évfordulóját egy közös bogácsi túra alkalmával. A túrán 22-en vettünk részt.

2009. április 12-én Tatabányán a Stop Cukrászda elnevezésű országúti amatőr kupa 3. fordulóján ismét Fábián Norbert állt rajthoz egyesületünk színeiben. Az előző fordulóhoz hasonlóan ez is időfutam verseny volt, amelyben Norbi kiválóan szokott szerepelni, ám most egy rossz kerékválasztás végett „csak” a 15. helyen zárta a versenyt. Ezzel a helyezésével sajnos visszacsúszott az összetett verseny 3. helyére.

2009. április 19-én a már ilyenkor megszokott Pilis Kupa elnevezésű I. Magyar Kupa futamon és Class2-es versenyen vettek részt egyesületünk versenyzői.  Az indulók ideális hegyikerékpáros feltételek (napsütés, száraz jól kijelölt technikás pálya) között abszolválhatták a kategóriájuknak kiírt távot. Sajnos az eredmények a kemény nemzetközi mezőnynek és az év eleji első versenynek betudhatóan még elég szerények lettek, ám remélhetőleg a további versenyek folyamán ezek egyre javulnak.

Az eredmények a következők lettek: U15 fiú: Csépányi Gergő 9. hely (8.magyarok között) U19 fiú rövid táv: Molnár Péter 12. Felnőtt nők: Vasas Bettina 6. Elit U17 fiú: Csépányi Gábor 11. Elit U19 fiú: Pap Henrik 9. (5.magyarok között) Master1: Demeter Tamás 22. hely Középtáv felnőtt férfi: Frölich Tamás 11. hely, Peták Levente 17. hely.

2009. április 26-án egy héttel az első Magyar Kupa után már az Ebike Kupa elnevezésű szintén nemzetközi versenyen állhattak rajthoz versenyzőink a szlovákiai Szlovákgyarmaton. Szerencsére ez a hétvége is megkegyelmezett az indulóknak és a tavalyi versenyhez képest, most teljesen száraz pályán versenyezhettek. A kemény emelkedőkkel és technikás lejtőkkel tarkított pálya próbára tette mindenki erejét és kerékpár kezelési tudását. Ám versenyzőink jó felkészültségének köszönhetően ezen a versenyen már bezsebelhettünk két érmet is. A rövid távú U19-es fiúk között Molnár Péter az első helyet szerezte meg, illetve a középtávú felnőtt nőknél Vasas Bettina a 2. helyen ért célba. A további eredmények a következőképpen alakultak. Elit U17-es fiúk között Csépányi Gábor 8. hely Master1-ben Demeter Tamás 5. hely Középtávú felnőtt férfiak között Peták Levente 5. hely, Frölich Tamás 6. hely

2009. április 26-án Pétfürdőn rendezték meg az országúti amatőr kupa 4. fordulóját a IX. Péti Nagydíjat, amely egy 21km-es időfutam verseny volt. Egyesületünket a felnőtt férfiak között Fábián Norbert képviselte és az előző forduló tapasztalatai alapján most már helyesen választott kerekeket és ezzel 43,72km/h átlagot hajtva az abszolút első helyezést érte el és visszavette a vezetést az összetett versenyben is.

Május

2009. május 1-jén Balmazújvárosban került megrendezésre a Balmaz Nagydíj elnevezésű páros időfutam verseny. A versenyre nevezett duóknak 20km-t kellett teljesíteniük. Egyesületünkből Fábián Norbert állt rajthoz a TVK-Mali színeiben jeleskedő Török Dániellel és 23:58-as idővel új pályacsúcsot hajtva toronymagasan nyerték a felnőtt kategóriát. Mindkét versenyző Karbona időfutam kerékpárokat hajtva érte el ezt a kiváló eredményt, ami köszönhető Huszár Lászlónak a Karbona kerékpárok hazai forgalmazójának.

2009. május 1-jén már sokadik alkalommal rendezte meg a Sportaktív SE a Buda Maraton elnevezésű hegyikerékpáros maraton versenyt, ahol egyesületünket egyedüli hazai indulóként Terbe Dezső képviselte és kiváló formát mutatva elsőként haladhatott át a célvonalon a Master3-mas kategória hosszú távján!

2009. május 9-én és 10-én egyesületünk versenyzői három helyszínen és versenyen vettek részt, ahonnan összesen 7db érmet gyűjtöttek be. Az első megmérettetés május 9-én a Volvo Kupa elnevezésű mountain bike verseny volt, ahol a magyar indulók mellett ukrán és szlovák versenyzőket is találhattunk a mezőnyben. Az igen rövid és gyors 1,2km-es körből a felnőtt férfiaknak 20 a többi kategória résztvevőjének pedig 10 kört kellett teljesítenie. Egyesületünkből 7 versenyző állt rajthoz és közülük Bódán Zsófia, Molnár Péter, Pap Gyula és Peták Levente kiváló teljesítményt nyújtva kategóriájukba dobogóra állhattak.

Az eredmények a következőképpen alakultak: Elit felnőtt kategória: Peták Levente 3. hely (őt két ukrán versenyző előzte meg), Frölich Tamás 5. hely, Vasas Ádám 8. hely. Elit U19: Molnár Péter 1. hely. Nők: Bódán Zsófia 2. hely, Veterán: Pap Gyula 2. hely, Master: Vasas Béla 4. hely.

2009. május 10-én a Pécs melletti Komlón a Dirt Park Kupán vett részt egyesületünk három versenyzője ami a Magyar Kupa 2. állomása volt egyben. A motocross versenypálya nyomvonalát is tartalmazó kör és a nagy meleg nem kímélte a versenyzőket. Ettől függet-

lenül ismét dobogóra állhatott két versenyzőnk. Vasas Bettina a rövidtávú nők között nagy csatát vívva megszerezte a 2. helyezést, míg Molnár Péter a rövid távú U19-es kategóriában a 3. helyre állhatott fel. Pap Henri az Elit U19-es mezőnyben egy technikai hibának (defekt) köszönhetően a 12. helyen zárta a versenyt. Szintén ezen a napon a szlovákiai Rozsnyón állt rajtoz Fábián Norbert versenyzőnk, ahol a 20km-es egyéni időfutamban a közel 150 fős mezőnyből az abszolút 1. helyezést szerezte meg.

2009. május 17-én rendezték Esztergomban az országúti amatőr kupa IV. fordulóját a mára már nagy hagyományok örvendő “Kínok kínja” elnevezésű 110km-es országúti mezőnyversenyt. Egyesületünket az amatőr kupa összetett versenyében első helyet elfoglaló Fábián Norbert képviselte. Ugyan Norbinak nem a mezőnyverseny a specialitása, de ettől függetlenül kiválóan helyt állt az igen erős mezőnyben és a főmezőnnyel megérkezve kategóriájában a 17. helyet szerezte meg, ami még mindig elég ahhoz, hogy vezesse az összetett ranglistát.

2009. május 17-én Pap Henrik és Pap Arion a bükkszentkereszti terepdualtlonon képviselték egyesületünket és nagyszerű versenyzéssel Henrik a juniorok között megszerezte az 1. helyet, míg öccse Arion az utánpótlás korúak között a 2. helyezést érte el.

2009. május 23-án 7 versenyzőnk állt rajthoz az EthicSport Kupa hegyi időfutam versenyen. Az indulóknak a Mályinka és Bánkút közötti 13km hosszú emelkedőt kellett leküzdeniük a lehető leggyorsabban. Ez egyesületünkből Fábián Norbertnek sikerült a legjobban, aki az abszolút 2. helyezést szerezte meg, ám kategóriájában ő volt a leggyorsabb és így az övé lett az aranyérem. A serdülő fiúk között Molnár Péter állhatott fel a dobogó 3. fokára. A többiek eredményét még várjuk a rendezőségtől.

2009. május 24-én a Maraton Magyar Kupa I. fordulóját rendezték meg a Győr melletti Vinyén. Egyesületünkből három versenyző látogatott el erre a versenyre és kiváló formát mutatva két bronzérremmel térhettek haza. Középtávon (55km) az U19-es fiúk között Pap Henrik, rövidtávon (30km) pedig Molnár Péter állhatott fel a dobogó 3. fokára. Csépányi Gábor a rövidtávú U17-esek között a 7. helyezést érte el, ám az ő történetéhez hozzátartozik, hogy több mint egy hetes betegség miatti kényszerpihenőt követően vállalta a versenyzést.

2009. május 31-én Pünkösd vasárnap rendezték meg a Top Maraton sorozat első futamát a Caprine Szilvásvárad Maratont. Az indulók 39, 70 és 117km-es távok küzül választhattak. A kerékpározásra ideálisnak nem mondható időjárás keményen igénybevette a versenyzőket. A szakadó eső és a bánkúti 5 fokos hőmérséklet megtette hatását,így “megfagyás” végett több rutinos versenyző is feladni kényszerült a versenyt. Egyesületünk 23 fővel képviseltette magát ezen a nem hétköznapi versenyen és Terbe Dezsőnek, Csépányi Gergőnek, Bódán Zsófiának, Molnár Péternek köszönhetően 4db érmet sikerült hazahozni. A versenyhez hozzátartozik még, hogy a nevezők összlétszáma több mint 1600 fő, amiből a versenyen részt vett több mint 1200 ember! Ezúton gratulálok minden versenyzőnknek ezekért a nagyszerű eredményekért!

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Terbe Dezső 1. hely (középtáv Master3)

Csépányi Gergő 2. hely (rövid táv U15)

Bódán Zsófia 3. hely (rövid táv U17)

Molnár Péter 3. hely (rövid táv U19)

Csépányi Gábor 5. hely (rövid táv U17)

Pap Henrik 5. hely (közép táv U19)

Fábián Norbert 6. hely (rövid táv Felnőtt)

Vasas Béláné 7. hely (rövid táv Master2)

Vasas Ádám 7. hely (rövid táv Felnőtt)

Demeter Tamás 7. hely (rövid táv Master1)

Vasas Bettina 9. hely (rövid táv Felnőtt)

Frölich Tamás 10. hely (közép táv Felnőtt)

Pap Gyula 15. hely (közép táv Master3)

Lászka Norbert 25. hely (rövid táv U17)

Békei Zsolt 25. hely (rövid táv Master1)

Kónya Eleonóra 25. hely (rövid táv Felnőtt)

Vasas Béla 32. hely (rövid táv Master2)

Kriston B. István 48. hely (közép táv Master1)

Török Csaba 52. hely (rövid táv Master1)

Kiss Gábor 56. hely (rövid táv Master1)

Kónya Tamás 120. hely (rövid táv Felnőtt)

Kriston B. László (feladni kényszerült)

Peták Levente (feladni kényszerült)

Június

2009. június 7-én a Balaton melletti Kislődön  került megrendezésre a Magellan Kupa elnevezésű 3. OX. Magyar Kupa futam, ahol egyesületünk 6 versenyzője vett részt. Az előző heti szilvásváradi maratonhoz hasonlóan ezt a versenyt sem úsztuk meg szárazon, mert a 11:30-as rajt indulóit a verseny felénél az idei év legnagyobb vihara kapta el jégesővel megspékelve, így ezt a futamot fél távnál leintették. Az ezt követő csapatvezetői értekezleten a 14 órás rajttal induló futamokat a technika elázása miatt már nem indították el, így ezt a futamot számukra törölték az idei összetett ranglistából!

Számunkra az időjáráshoz hasonlóan alakult a verseny és a következő eredmények születtek:

Felnőtt nők: Vasas Bettina 4. hely

Felnőtt férfiak: Frölich Tamás 6. hely, Peták Levente 7. hely

U19 fiú: Molnár Péter 4. hely

U17 fiú: Csépányi Gábor 10. hely

U15 fiú: Csépányi Gergő 8. hely

2009. június 13-án a tradicionálisnak nevezhető Crosskovácsi Maratonon egyesületünk 9 versenyzője állt rajthoz. A tavalyi dagonyázós versennyel ellentétben az idén kiváló bringás időben teljesíthették a kiírt versenytávot az indulók. Egyesületünk éremtáblázata ezúttal is 3 éremmel gyarapodott, köszönhető ez Pap Henriknek és a Csépányi testvéreknek Gábornak és Gergőnek, akik nagyszerű versenyzéssel a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Sajnos több dobogóra esélyes versenyzőnknek problémái akadtak, így Molnár Péternek már az első kilométereket követően fel kellett adnia a versenyt egy szerencsétlen bukás következtében. Peták Leventét és Terbe Dezsőt defekt kényszerítette hátrébb az eredménylistán. A helyezések a következőképpen alakultak:

Pap Henrik 3. hely (közép táv U19)

Csépányi Gábor 3.hely (rövid táv U17)

Csépányi Gergő 3. hely (rövid táv U15)

Terbe Dezső 4. hely (közép táv master2)

Demeter Tamás 12. hely (rövid táv felnőtt)

Peták Levente 15. hely (közép táv felnőtt

Kriston B. István 17. hely (közép táv master1)

Kriston B. László 29. hely (hosszú táv felnőtt)

Molnár Péter (DNF)

2009. június 14-én Frölich Tamás idei első országúti versenyén állt rajthoz, amely a szlovák liga 2. fordulója volt, amit a közeli Rozsnyón rendeztek meg. A ismeretlen erőviszonyoknak és a terepnek köszönhetően a 10. helyezést sikerült megszereznie az 50 fős mezőnyből.

2009. június 14-én Gyömrő környékén került sor az Országos Amatőr Kupa idei 7. fordulójára, melyet Giant Kupa néven rendeztek. A 80 km-es táv rajtjánál jó kétszázan voltak, míg több rövidebb távon is megmérkőzhetek egymással az indulók. Egyesületünket az Amatőr Kupa összetett versenyét vezető és az Időfutam Országos Bajnokságra és Időfutam Európa Bajnokságra készülő Fábián Norbert képviselte, aki a népes mezőnyben 37. helyezést érte el.

2009. június 20-án a Balassagyarmaton megrendezett PalócBike kupa elnevezésű országúti mezőnyversenyen vett részt Fábián Norbert és Frölich Tamás. Norbi a 40km-es táv nagy részét szökésben töltötte, de a négy fővel felálló FTC csapat egyik versenyzője az utolsó emelkedőn támadást indított és utolérte Norbit. Sajnos többen is felértek rá, így az abszolút versenyben a 7. helyezést érte el, de így is sikerült megnyernie a 23év alatti férfiak versenyét!

Tamás a felnőtt férfiak kategóriájában a 4. helyet szerezte meg.

2009. június 21-én  a III. Szentlélek Kupa elnevezésű egyenkénti indítású hegyi időfutamon vettek részt versenyzőink, ahol 7,2km-es emelkedőn kellet az indulóknak megküzdeniük egymással és az órával. Érmeink száma ezúttal is gyarapodott, köszönhető ez Pap Gyulának, Molnár Péternek és Pap Henriknek, akik a következő eredményeket érték el.:

Pap Gyula 1. helyezés, Molnár Péter 1. helyezés, Pap Henrik 2. helyezés. Peták Levente 3 másodperccel csúszott le a dobogó 3. fokáról, így a 4. helyezést érte el. Demeter Tamás 6. helyezett lett.

2009. június 25-én a Miskolc melletti Felsőzsolcán rendezte meg a Kerékpársport2000 alapítvány a 2009. évi Időfutam Országos Bajnokságot, ahol az ÓKE 5 versenyzője is részt vett. Az elit U23-mas kategóriában éremesélyesként induló Fábián Norbert 45:27-es idővel 14 másodperccel lemaradt a dobogó harmadik fokáról, így a 4. helyet szerezte meg. Az elit felnőttek között Demeter Tamás a 14. az elit U19-es fiúk között Lőrinc Bence a 13. Pap Henrik pedig a 14. helyezést érte el. Az U17-es kategóriában Csépányi Gábor szintén a 14. helyezést érte el. Frölich Tamás az amatőr felnőtt férfiak között a 9. helyen ért célba.

2009. június 27-én az Ózdi Kerékpáros Egyesület 4 tagja vágott neki, hogy részt vegyenek a Kassa melletti jahodnai sportközpontból rajtoló 3.Kassa Maratonnak, ami a Szlovák Maraton Kupa VI. állomása volt egyben. Frölich Tamás és Csépányi Gábor a középtávú felnőttek és juniorok mezőnyében 10 órási rajttal rugaszkodtak neki a 60km-es 1800m szintkülönbséget tartalmazó táv leküzdésére, míg a fél 12-kor rajtoló 30km-es rövidtávú U15-ös és U19-es mezőnyben Csépányi Gergő és Molnár Péter vághatott neki az előttük álló penzum mielőbbi teljesítésére. Az időjárás az idei versenyszezonban a már jól megszokott esős oldalát mutatta, ám a pálya nyomvonala a hazaiaktól eltérően igen technikásra sikerült, az ugyancsak nem mindennapi 1250m magas hegy megmászása mellett. Ebben a magasságban az időjárásnak köszönhetően a versenyzők felhőben tekerve nem csak a terep adta nehézségekkel küzdöttek, hanem a rövid látótávolság is nehezítette a dolgukat. Egyesületünk versenyzői dacolva az időjárással és a Tátra terepével, sikeresen maguk mögé utasítottak északi szomszédunk jó néhány “menőjét”, így Molnár Péter ismét felállhatott a dobogó legfelső fokára, Csépányi Gergő ezüstérmet míg két középtávos indulónk Frölich Tamás és Csépányi Gábor a dobogó 3. fokára állhattak fel kategóriájukban.

Július

2009. július 2-án Fábián Norbert a magyar válogatott színeiben képviselte hazánkat és egyesületünket a belgiumi Hoogled Gits-ben megrendezésre kerülő U23-mas időfutam Európa Bajnokságon, ahol a 80 nevezett versenyző közül az 57. helyezést érte el! Norbi versenybeszámolója az alábbiakban található:

2009. július 4-én egyesületünk versenyzői a jubileumi Duna Maratonon vettek részt Visegrádon. A pilisi hegyekben megrendezett, az Inter Mountain Seriesbe is és a hazai

T-mobile Top Maraton sorozatba is beletartozó nemzetközi versenyen nyolc ország mintegy 1500 bringása állt rajthoz, akik három távon, 100, 65 és 35 kilométeren, 32 fokos hőségben, az erdős szakaszokon pedig rendkívül magas páratartalom mellett teljesítették a kitűzött távot.

Egyesületünk  19 fővel képviseltette magát, akik közül Bódán Zsófia és Csépányi Gergő mentették meg egyesületünk becsületét, így ők felállhattak a dobogó 2. illetve 3. fokára. Terbe Dezső az idei versenyszezont sajnos munkahelyi elfoglaltságai miatt már nem folytatja, így egy igen eredményes versenyzőt veszített vele egyesületünk. Peták Levente a középtávú felnőtt férfiak mezőnyében az első 10-be jöhetett volna be, ha a vicces kedvükben lévő turisták nem szalagozzák át a pályát és így plusz 10km adva az élmezőnynek.  A további eredmények a következőképpen alakultak.

Bódán Zsófia 2. hely (rövid táv U17)

Csépányi Gergő 3. hely (rövid táv U15)

Molnár Péter 11. hely (rövid táv U19)

Csépányi Gábor 7. hely (rövid táv U17)

Pap Henrik 9. hely (közép táv U19)

Fábián Norbert 6. hely (rövid táv Felnőtt)

Vasas Béláné 11. hely (rövid táv Master2)

Demeter Tamás 9. hely (rövid táv Master1)

Vasas Bettina 5. hely (rövid táv Felnőtt)

Frölich Tamás 27. hely (közép táv Felnőtt)

Pap Gyula 17. hely (közép táv Master3)

Lászka Norbert 31. hely (rövid táv U17)

Békei Zsolt 53. hely (rövid táv Master1)

Kónya Eleonóra 27. hely (rövid táv Felnőtt)

Vasas Béla 17. hely (rövid táv Master2)

Kriston B. István 48. hely (közép táv Master1)

Török Csaba 82. hely (rövid táv Master1)

Kiss Gábor 76. hely (rövid táv Master1)

Peták Levente 24. hely (közép táv Felnőtt)

2009. július 18-án rendezte meg a Kerékpársport 2000 Alapítvány a Central European Tour betétfutamaként ismert Bükkszentlászló Bükkszentkereszt közötti útvonalon a 8km-es hegyi időfutamot, ahol két versenyzőnk képviselte egyesületünket. Fábián Norbert az országúti kategória felnőttjei között új pályacsúcsot hajtva toronymagasan megszerezte az első helyet, míg Molnár Péter a mountain bike kategóriában állhatott fel a dobogó legfelső fokára!

2009. július 19-én a 2005-ös esztendő után újra Salgótarjánban, Eresztvény központtal került megrendezésre a Olimpiai Cross-Country Országos bajnokság. A rendezők már két héttel a verseny előtt kijelölték a nyomvonalat, így a közel 250 versenyző nagy hányada már pályaismerettel érkezett az OB. hétvégéjére. A Tarjániaknak sikerült egy klasszikus 6km-es kört kialakítaniuk, amiben benne volt a cross-country szakág pályájának sava borsa. Egyesületünk 11 fővel képviseltette magát és ebből a 11 főből Vasas Bettinának (Elit U23), Bódán Zsófiának (Elit U17) és Molnár Péternek (rövid U19) sikerült felállni a dobogó 3. fokára, így nekik köszönhetően egyesületünk igen eredményesen zárta az Országos Bajnokságot. Frölich Tamás a középtávú felnőtt férfiak között sajnos 1 perccel lecsúszott a dobogó 3. fokáról, így ő a 4. helyen zárta a versenyt. A többi versenyző a következő eredményeket érte el.

Bogádi Márk (U13) 13. hely

Csépányi Gergő (U15) 8. hely

Csépányi Gábor (U17) 7. hely

Pap Henrik (Elit U19) 10. hely

Peták Levente (Középtáv felnőtt) 6. hely

Fábián Norbert (Rövidtáv felnőtt) 8. hely

Demeter Tamás (Master1) 14. hely

2009. július 26-án rendezte meg a Sportaktív SE. a Balaton Maraton elnevezésű versenyt, ahol egyesületünk két versenyzője Peták Levente és Molnár Péter nyaralásuk ideje alatt állt rajthoz ezen a versenyen. Ezt a megmérettetést mindkét versenyző az egy héttel később esedékes Maraton Országos Bajnokságra való felkészülési versenyként iktatta be. Ennek megfelelően alakult formájuk is, így Péter a dobogó 2. helyét szerezte meg a középtávú U19-esek között, Levi pedig a dobogó 3. fokára állhatott fel a középtávú felnőttek mezőnyében.

Augusztus

Újabb Magyar Bajnoki cím az Ózdi Kerékpáros Egyesületnél!

Bódán Zsófia 2009. augusztus 2-án az U17-es lányok között megynyerte élete első Magyar Bajnokságát a hazai Maraton Magyar Bajnokságon, amelyet az Eger melletti Berva-völgyben rendeztek meg, ami egyben a T-mobile Top Maraton sorozat 3. állomása is volt. Zsófi így ebben az évben az Olimpiai Cross bajnokságon elért bronzérme mellé begyűjtötte az aranyat is, így egyesületünk az idei esztendőben Terbe Dezső mellett még egy Magyar Bajnokkal büszkélkedhet. Ám nem mehetünk el szó nélkül Fábián Norbert 2. (rövidtáv felnőtt) Csépányi Gergő 3. (rövidtáv U15) Peták Levente 4.(középtáv felnőtt) illetve Molnár Péter 5. (rövidtáv U19) Csépányi Gábor (rövidtáv U17) 5. és Demeter Tamás 6. (rövid táv Master1) helyezése

mellett, akik ismét bizonyítva rátermettségüket és a kitartó, kemény edzésmunkának köszönhetően ugyancsak kiváló eredményeket értek el egyesületünk számára! A verseny krónikájához hozzátartozik, hogy az indulóknak ezen a versenyen a terep adta nehézségek mellett a tikkasztó hőséggel is meg kellett birkózniuk. Az eddigi saras és hideg versenyeket most felváltotta a poros és forró verseny. Versenyzőink közül többeknek akadtak technikai problémái, így sajnos a dobogóra esélyes Pap Henrik (középtáv U19) két láncszakadás majd egy váltótörés miatt kényszerült a mezőny hátsó felébe. Frölich Tamás az utolsó kilométereken gyűjtött be ugyancsak két defektet. A többiek tisztességesen helyt álltak, ami szintén gratulációt érdemel!

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Vasas Bettina 7. hely (Rövid táv felnőtt)

Frölich Tamás 8. hely (Közép táv felnőtt)

Kriston B. László 10. hely (Rövid táv felnőtt)

Vasas Béláné 14. hely (Rövid táv Master2)

Pap Gyula 14. hely (Rövid táv Master3)

Békei Zsolt 24. hely (Rövid táv Master1)

Lászka Norbert 32. hely (Rövid táv U17)

Kriston B. István 58. hely (Közép táv Master1)

Török Csaba 59. hely (Rövid táv Master1)

Kiss Gábor 76. hely (Rövid táv Master1)

Vasas Béla 33. hely (Rövid táv Master2)

2009. augusztus 8-án Balmazújvárosban került megrendezésre a 2009. évi Csapatidőfutam Bajnokság, ahol egyesületünket a Fábián Norbert, Korbély Csaba, Lőrinc Bence összeállítású csapat képviselte. A 11 órási rajtot követően 60km-es távot kellett teljesíteniük a csapatoknak. Az ÓKE csapata 1:28-as ideje a 6. helyre volt elegendő. Említést érdemel, hogy az elsők között olyan neves csapatok végeztek, mint az FTC vagy az Atlantis Casino.

Szintén ugyanezen a napon egyesületünk hölgy versenyzője Vasas Bettina az Eger melleti Ostoroson kóstolt bele a tereptriatlon világába. A verseny a X2S sorozat futamaként került megrendezésre, ami ennek megfelelően igen keményre sikeredett.

Az úszást, hegyikerékpározást, futást tartalmazó versenyen Bettina az előkelő 2. helyezést érte el és ezzel megszerezte egyesületünk idei 15. ezüstérmét!

Majd egy másik helyszínen a szlovákiai Sivit-ben Molnár Péter képviselte egyesületünket az Inter Mountain Seriesbe tartozó hegyikerékpáros maratonon, ahol a középtávú (65km) U19-es fiúk mezőnyében a 7. helyezést szerezte meg.

Fábián Norbert Országos Bajnok 4000m-en!

2009. augusztus 16-án az ÓKE versenyzői három helyszínen a 2009. évi Pályakerékpáros Országos Bajnokságon a IV. Mountain Bike Magyar Kupán és a szlovákiai Rozsnyón megrendezett 38. Gömör Nagydíj országúti kerékpáros versenyen képviselték egyesületünket.

Elsőként Fábián Norbert eredményét emelnénk ki, aki az idei Pályakerékpáros Országos Bajnokságon az U23-mas férfiak  4000m-es üldözéses versenyében megszerezte élete első országos bajnoki címét a pálya szakágban, így ezzel a győzelmével  egyesületünk számára pedig a 2009-es év 3. országos bajnoki címet! Így Terbe Dezső és Bódán Zsófia mellett Fábián Norbert neve is bevésődött a hazai kerékpáros történelembe.

Ám ugyanezen a napon a Balaton melletti Zalakaroson a IV. Mountain Bike Magyar Kupa futamon Peták Levente élete első felnőtt  Magyar Kupa győzelmét könyvelhette el, mivel rajt-cél győzelmet aratva mindenkit magamögé utasítva nyerte meg a versenyt!

Vasas Bettina a rövid távú felnőtt nők között nagyszerű versenyzéssel a 2. helyezést érte el, míg Molnár Péter a rövid távú U19-es fiúknál a dobogó 3. fokára állhatott fel. Az U15-ös fiúknál Csépányi Gergő a 9. az U17-nél pedig Csépányi Gábor a 10. helyezést érte el.

2009. augusztus 16-án a szolovákiai Rozsnyó városa adott otthont 38. Gömör Nagydíj elnevezésű országúti kerékpáros versenynek, ahol az indulóknak 130km-es távot kellett leküzdeniük az Alacsony-Tátrán keresztül. Egyesületünket egyetlen versenyző, Frölich Tamás képviselte, aki az abszolút versenyben a 37. helyezést érte el, illetve a felnőtt kategória 20. helyezését szerezte meg.

2009. augusztus 20-án Fábián Norbert versenyzőnk állt rajthoz a Salgótarjáni HKE által rendezett hegyi időfutamon, ahol a hazai élmezőny meghatározó versenyzői is képviseltették magukat. Norbert kitűnő időt hajtva az abszolút verseny 3. helyezést érte el a Betonexpress Limonta versenyzője Cziráki István és a Tusnad Cycling Team-ben hajtó Lengyel Tamás mögött.

2009. augusztus 23-án pedig szintén a Salgótarján körüli utakon került megrendezésre az Amatőr Kupa IX. fordulója, ahol ugyancsak Fábián Norbert képviselte egyesületünket a felnőttek 81km-es távján. A 3x27km-es kör első fele még vizes körülmények között zajlott, ami igen veszélyesnek bizonyult az új aszfalton, ám a verseny második felére már ragyogó napsütésben kerekezhettek a versenyzők. Norbert ismét bizonyítva jó formáját az élmezőnnyel azonos idővel a 9. helyen fejezte be a versenyt.

Három ózdi érem a T-Mobile Top Maraton sorozat utolsó futamáról!

2009. augusztus 30-án vasárnap került sor a T-Mobile Top Maraton sorozat utolsó fordulójára a Mátra Maratonra. A rajt-cél terület a tavalyról már jól ismert sástói Adrenalin kalandpark volt, ahol összesen 1554 induló sorakozott fel a rajtvonalnál a három táv (89, 56 és 28km) valamelyikénél. Egyesületünk ismét nagy létszámmal képviseltette magát, ugyanis 19 fővel állt rajthoz az ózdi különítmény. Az időjárás szerencsére megkegyelmezett az indulóknak, így ideális kerékpáros körülmények között teljesíthették a távot a versenyzők. Hazai részről Bódán Zsófia ismét bizonyítva tehetségét az U17-es lányok között újból felállhatott a dobogó 2. fokára illetve az országúton jeleskedő Fábián Norbert a rövid távú felnőttek között szintén a 2. helyre “hozta” be magát. A középtávú felnőtt férfiaknál Frölich Tamás kiegyensúlyozott versenyzéssel a 3. helyet szerezte meg. Külön figyelmet érdemel még Csépányi Gergő (U15) és Pap Henrik (U19) 4. helyezése, valamint Csépányi Gábor (U17) és Molnár Péter (U19) 6. helyezése. Peták Levente a középtávú felnőttek között sajnos a 21.km-nél egy defekt miatt kellet, hogy kiszálljon a dobogóért zajló csatából, így ő ennek köszönhetően a 15. helyen végzett. Egyesületünk többi versenyzője is gratulációt érdemel a tisztes helytállásért!

Ők a következő eredményeket érték el:

Bódán Zsófia 2. hely (rövid táv U17)

Fábián Norbert 2. hely (rövid táv Felnőtt)

Frölich Tamás 3. hely (közép táv Felnőtt)

Csépányi Gergő 4. hely (rövid táv U15)

Pap Henrik 4. hely (közép táv U19)

Csépányi Gábor 6. hely (rövid táv U17)

Molnár Péter 6. hely (rövid táv U19)

Vasas Bettina 8. hely (rövid táv Felnőtt)

Vasas Béláné 8. hely (rövid táv Master2)

Demeter Tamás 10. hely (rövid táv Master1)

Peták Levente 15. hely (közép táv Felnőtt)

Pap Gyula 19. hely (közép táv Master3)

Lászka Norbert 30. hely (rövid táv U17)

Kónya Eleonóra 34. hely (rövid táv Felnőtt)

Kiss Gábor 38. hely (rövid táv Master1)

Békei Zsolt 40. hely (rövid táv Master1)

Vasas Béla 44. hely (rövid táv Master2)

Kriston B. István 54. hely (közép táv Master1)

Török Csaba 74. hely (rövid táv Master1)

Szeptember

Újabb ózdi sikerekkel zárult az elmúlt hétvége!

2009. szeptember 5-én Gyöngyösről rajtolt a X. Mátra kör elnevezésű országúti verseny, ahol az indulók 80km-es mezőny és 15km-es hegyi időfutam közül választhattak. Egyesületünk országúti menője Fábián Norbert a 15km-es időfutamot magabiztos fölénnyel nyerte meg.

Egy nappal később szeptember 6-án a Kerképársport2000 Alapítvány rendezte meg a Jávorkút Kupa elnevezésű 10km-es hegyi időfutamot, ahol Fábián Norbert, Pap Gyula és Pap Henrik álltak rajthoz egyesületünk színeiben. Norbert az előző napi versennyel a lábában az előkelő 2. helyezést érte el illetve Pap Gyula is felállhatott a dobogó 2. fokára az MTB kerékpárral indulók Master korcsoportjában. Henrik az MTB kategória felnőtt korcsoportjában a 4. helyezést szerezte meg, ami szintén elismerésre méltó.

2009. szeptember 6-án Pilisborosjenőn zajlott le a mountainbike szakág Magyar Kupa sorozatának utolsó V. fordulója a Zsiráfok.hu nevet viselő OX. verseny. A futamot megelőző napok időjárásából következtetve sáros dagonyázós versenyre számítottak versenyzőink, ám a megmérettetés napjára ismét visszatért a jó idő és kerékpározásra alkalmas pálya fogadta az indulókat. Egy kör 5,6km és 165m szintkülönbségű volt, amiben megtalálható volt egy igazi OX. pálya minden eleme. Lendületes emelkedők, technikás lejtők illetve erdei talaj és murva volt a repertoár a pilisi pályán. Ezúttal is minden elismerésünk a rendezőknek. A hazai színeket 5 versenyző képviselte, akik közül Molnár Péter a rövid távú U19-es fiúk között nem talált legyőzőre, így újra felállhatott a dobogó legfelső fokára és ezzel a győzelmével bebiztosított Magyar Kupa összetett 2. helyét is. A rövid távú nők között Vasas Bettina a dobogó 3. fokát foglalhatta el. A középtávú felnőtt férfiak mezőnyében két indulónk Frölich Tamás és Peták Levente vágott neki a 4 körös versenynek. Tamás az első körtől fogva harcba volt a dobogó 2. fokáért, ám arról sajnos 1 másodperccel lemaradt illetve az első helyezettől 40 másodpercre. Leventétől sajnos így év végére elpártolt a szerencse, pedig dobogó esélyesként indult és versenyzett egészen az első kör feléig, ahol az “egri vár” elnevezésű pályaszakasznál egy drót kiszúrta hátsó kerekét és innentől a technikai zónáig felnin kellett haladnia, ahol egy kerékcsere után folytathatta a versenyzést, ám a 3. körben ismét beszedett egy defektet, ami végleg kihúzta az esélyesek listájáról. Így ő a 13. helyen zárta a versenyt, de ezzel a helyezésével is a Magyar Kupa összetett 3. helyére állhatott fel. Csépányi Gábor az elit U17-es fiúknál egy betegségből kilábalva a 8. helyet szerezte meg.

Fábián Norbert megszerezte idei második Magyar Bajnoki címét és dobogón az Ózdi Junior Team!

2009. szeptember 13-án egyesületünk országúti versenyzője Fábián Norbert és a Hollandiában idegenlégióskodó Molnár István U23-mas Magyar Bajnoki címet szereztek a Mosonmagyaróváron megrendezett Magyar Köztársaság Páros Időfutam Bajnokságán!

A 25km-es távot a két versenyző 46km/h-ás átlaggal teljesített, ami toronymagasan elég volt az U23-mas kategóri megnyeréséhez. A felnőttekkel egybevéve az abszolút kategória 3. helyét érték el, a Madaras Zoltán, Ivanics Gergő (Betonexpress2000-Limonta) és a Berkesi András és Simon Balázs (FTC) felállású duók mögött. Norbert ezzel az eredményével az idei évben a pályán szerzett 4000m-es számában nyert bajnoki címe mellé begyűjtötte 2. Magyar Bajnoki címét, amely egyesületünk számára a 4.! az évben.

Norbert ezen a versenyen is, mint az idén az összesen, teljes körű támogatást kapott a Karbona kerékpárok hazai forgalmazójától Huszár Lászlótól, így ennek köszönhetően a legjobb időfutam felszereléssel vághatott neki a versenynek.

Ám még egy örömteli hírről számolhatunk be erről a hétvégéről, ugyanis az igen fiatal versenyzőkkel felálló Ózdi Junior Team nevet viselő Csépányi Gábor(16), Csépányi Gergő(15), Molnár Péter(17), Pap Henrik(18), Peták Levente(19) összeállítású csapat a dobogó 3. fokára állhatott fel a 150év alattiak kategóriájában a csillebérci gyermektábor területén megrendezett 24 órás mountain bike versenyen!

Szombat délben Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitotta meg a 24 órán át tartó küzdelmet, amelyen 32 profi, 83 amatőr és 6 női hatfős váltó, valamint 19 páros és 24! egyéni induló küzdött egymással szombat déltől vasárnap délig. A 24 óra során nappal és éjszaka kellett a gyermektábor környékén kialakított négy és fél kilométeres pályán minnél

több kört megtenniük a versenyzőknek. Az induló csapatok között ott volt az Ózdi Junior Team néven induló ózdi csapat is, amely az eredeti tervektől eltérően a 6 fő helyett csak 5 fővel állt fel a versenyre, mivel Fábián Norbert a csapat 6. embere a Páros Időfutam Bajnokságon vett részt és szerzett Magyar Bajnoki címet. Ám ez a megfogyatkozás sem állta útját a fiataloknak, hogy a 24 óra alatt felküzdjék magukat a dobogóra! A profi 150év alatti kategóriában csak a Cube Csömör és a Gödöllői SK. Csapata tudta őket megelőzni. Sikerükhöz nagyban hozzájárult a szülőkből összeállt kiszolgáló személyzet, akik a verseny során folyamatosan segítették a versenyzőket. Hol főztek rájuk, hol a ruhájukat szárították az izzadtságtól vagy éppen defektet szereltek!

Két arany és egy bronz a Volvo Kupáról!

2009. szeptember 20-án a miskolci Egyetemvárosban rendezte meg a Kerékpársport2000 Alapítvány a Volvo Kupa 3. fordulóját a Kovács Károly emlékverseny nevet viselő országúti kritérium versenyt. Az indulóknak az igen látványos 1km hosszú körpályán kellett a kategóriájuknak megfelelő körszámot teljesíteniük. A különböző kategóriáknak 3 körönként volt egy-egy részhajrá ahol az első négy kapott pontot 5, 3, 2 és 1 pont értékben. A győztes a legtöbb pontot gyűjtő versenyző lett. Egyesületünk 6 versenyzője év végi levezetésként vett részt a versenyen, de ettől függetlenül nem tértek haza üres kézzel. Fábián Norbert az amatőr felnőttek mezőnyének 12 körös versenyében magabiztos győzelmet aratott, valamint az MTB kerékpárral indulók kategóriájában Pap Henriknek sikerül egy szökéssel az összes részhajráért járó maximális pontot begyűjtenie, így ő is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ugyancsak az MTB open kategóriában Demeter Tamás a 3. helyezést érte el, Molnár Péter pedig a 4. helyen futott be. Peták Leventének ezúttal sem volt szerencséje a defektekkel. Sajnos már a 3. körben kiszakadt a külső gumija, így durdefektet kapott és feladni kényszerült a versenyt. Frölich Tamás 13 órási rajttal vágott neki az elit felnőttek 21 körös versenyének, valamint Fábián Norbert az amatőr kategória győztese is újból rajthoz állt. Az U23-mas és felnőtt kritérium magyar bajnokot is felvonultató mezőnyben Fábián Norbert az 5. Frölich Tamás pedig a 8. helyezést érte el. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület versenyzőinek az idei évben még hátra van két “levezető” verseny majd ezt követően október végén következik számukra a pihenő időszak, hogy ki-ki november utolsó heteiben vagy december elején megkezdje a felkészülést a 2010-es szezonra.

Szeptember végén!

2009. szeptember 27-én hegyi kerékpárosaink a Tiszaújvárostól nem messze található Nemesbikken álltak rajthoz a II. Sporttec Kupán. Az év végi levezetésként beiktatott verseny a Raceway Motocross Parkban került lebonyolításra, ahol az indulóknak kategóriától függően 5, 10 és 15 kört kellett megtenniük az 1580m hosszú körpályán. Egyesületünk színeit 6 versenyző képviselte, akik közül Pap Henrik érte el a legjobb eredményt. Ő a 15 körös futam felnőtt kategóriájában az 1. helyezést szerezte meg. Majd szintén ebben a kategóriában Peták Levente 5. (ismét technikai malőrrel), Demeter Tamás 6., Csépányi Gábor 7. illetve Molnár

Péter a 8. helyezést érték el. Pap Gyula a hobby kategóriában a dobogó 3. fokára állhatott fel!

Ugyanezen a szeptemberi hétvégén Esztergomban rendezték meg az amatőr kupa utolsó fordulóját a III. Pilis Kupa Hegyi időfutamot, amelyen egyesületünk versenyzője Fábián Norbert vett részt. A rajt Esztergom Kertvárosából indult majd 14km megtétele után a dobogókői Két Bükkfa nyeregnél volt a cél. Norbert kiváló versenyzéssel a dobogó 2. fokára állhatott fel, így az amatőr kupa összetett versenyében is a 2. helyezést érte el. A jövő hét folyamán Norbi ismét egy hegyi időfutamon áll rajthoz, ahonnan remélhetőleg egy győzelemmel tér haza.

Üveghuta Kupa, Főiskolás, Egyetemi Bajnokság

2009. október 4-én ismét két helyszínen álltak rajthoz versenyzőink. Elsőként a Miskolctól nem messze található Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt közötti 5,3km hosszú szerpentínen versengtek egy egyenkénti indítású hegyi időfutam keretein belül, ahonnan négy éremmel térhettek haza versenyzőink. Bódán Zsófia a serdülő lányok között, Molnár Péter pedig az ifi fiúknál állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Pap Henrik az MTB kerékpárral indulók kategóriájában a felnőtteknél a kitűnő 3. helyezést ért el. Demeter Tamásnak a 6. helyre volt elegendő az ideje. A senioroknál Pap Gyula a 4. helyre hozta be magát. A nap “fő” versenye azonban az országúti bringával indulók között zajlott. Az ebben a kategóriában indulóknak a Svájcból az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) edzőközpontjából hazatérő és egyesületünknél egy versenyszezont (2007.) lehúzó Fejes Gábor legyőzése jelentette a legnagyobb kihívást. Klubunkból “országúti menőnk” Fábián Norbert vállalkozott erre a nem kis feladatra. Norbi a győztes Fejestől 31mp-re 13:57-es időt hajtva nagyszerű versenyzéssel a dobogó 3. helyét foglalhatta el.

Egy másik helyszínen, de ugyanezen a napon a borászatáról ismert Etyeken, a hegyikerékpáros szakágban Vasas Bettina és Peták Levente mérkőztek meg a 2009-es év Egyetemi és Főiskolás Bajnoka címért. Bettina a 6. Levente a 7. helyezést érte el. Mindkét versenyző az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója.

Ezzel a hétvégével teljesen véget ért a 2009-es versenyszezon az ÓKE versenyzőinek számára. A következő hetekben azért még kihasználjuk a jó idő adta lehetőségeket és amíg lehet folytatjuk a kerékpáros edzéseket. A rossz idő beköszöntével, pedig egy kis (3-4hét) pihenő következik, hogy mindenki feltöltődjön és frissen, motiváltan megkezdje a 2010-es évadra való felkészülést.

Október

Október 25-vel megkezdődött a hazai cyclocross Magyar Kupa sorozat, melynek első fordulóját Kazincbarcikán a Jubileumi parkban rendezték. A 3,5km-es technikás kör a csiki-csukis részek mellett egy szimpla és egy dupla palánkot valamint egy lépcsősort tartalmazott. Mivel Ózdhoz közel volt a versnyen, így négy versenyzőnk rajthoz állt, attól függetlenül, hogy közülük három embernek most tart a pihenőidőszak. Terbe Dezső pedig, aki az idei évben ennek a szakágnak a Magyar Bajnoka, hosszú kényszerpihenő után ült vissza cyclocross kerékpárjára. Szerencsére ennek a kihagyásnak a nyoma nem látszik, így Dezső magabiztos és kemény versnyzéssel megnyerte kategóriáját és ezzel jó úton halad második Magyar Bajnoki címének megszerzése felé. Az ifjúsági fiúknál két versenyzőnk Molnár Péter és Pap Henrik álltak rajthoz. Péter ugyan az első kört végig vezette, de sajnos ez a lendület a verseny végére alább marad, így a 6. helyen zárta a futamot. Henrik pedig amellett, hogy erős volt és szinte végig kontrolálta a versenyt nagyszerű taktikai tudását is bizonyította, így az abszolút 1. helyezést érte el. A nap főversenyén az elit felnőtt férfiak mezőnyében pedig Demeter Tamás képviselte egyesületünket. A hazai cyclocross szakág legjobbjait felsorakoztató igen erős mezőnyben Tamás a 12. helyezést érte el. A következő futam november 7-én Budapesten a Postás pályán kerül megrendezésre, ahol várhatóan Terbe Dezső ismét felállhat a dobogó legfelső fokára.

November

A kazincbarcikai verseny után Dezső már az egy héttel később esedékes Porsche M5 Kupán nyomta a pedálokat, amit Budapesten a Bókay kertben rendeztek meg. Dezső nagyszerű versenyzéssel a kiváló 2. helyezést érte el kategóriájában. Megelőzni őt csak az országútis körökben jól ismert Hegymegi István tudta. Egy héttel később már a nagyon erős szlovák kupa Zelenec-i fordulóján vett részt, ahol elmondása szerint a verseny előtti napokon esett eső nagyban megnehezítette az amúgy sem gyenge szlovák pályát. A versenyzőknek az időjárási nehézségek mellett még három lépcsőfelfutással kellett megküzdeniük, ám Dezsőt ez sem akadályozta meg abban, hogy rajt-cél győzelmet aratva felálljon a dobogó első fokára.

Következő héten már a három fordulós pécsi CX. verseny első futamán kellett megküzdenie a kihívókkal, ahol a szervezők a cyclocross pályáktól kicsit szokatlan hosszabb emelkedőt is tettek bele, de ez Dezső hegyikerékpáros tapasztalatainak és jó formájának köszönhetően nem okozott problémát, így ismét bezsebelhetett egy győzelmet. November 28-án Szekszárdon állt rajthoz, ahol egy kemény saras pálya várta az indulókat, de ez sem okozott gondot versenyzőnknek, így újabb győzelemmel térhetett haza.

November 28-án a T-Mobile Top Maraton hegyikerékpáros versenyek 2009-es díjátadó gálájával zárult a négy állomásból álló idei sorozat. Az ünnepségen a szervezők átadták az idei összetett díjakat, a sportág honi szövetsége a csapatsorrendet hirdette ki. A sorozat felnőtt férfi hosszútávját összetettben Blazsó Márton, női közepét Dósa Eszter nyerte. A csapatrangsor tabelláján a Cube-Csömör végzett az élen. Egyesületünk az összetett csapatrangsor 13. helyén végzett a 80 csapatból. XCO csapatsorrendben a 9. XCM sorrendben pedig a 11. helyezést érte el az ÓKE csapata. Az év hegyikerékpáros sportolói Benkó Barbara és Buruczki Szilárd lettek.

Összetett eredmények 2009. :

T-Mobile Top Marton:

Fábián Norbert 1.

Bódán Zsófia 2.

Molnár Péter 3.

Pap Gyula 3.

Frölich Tamás 4.

Csépányi Gábor 5.

Demeter Tamás 6.

Vasas Béláné 7.

Bogádi Márk 9.

Peták Levente 10.

Pap Henrik 13.

Pap Gyula 14.

Vasas Béla 25.

Békei Zsolt 26.

Lászka Norbert 43.

Kónya Eleonóra 44.

Kriston B. László 46.

Kiss Gábor 53.

Török Csaba 61.

Kriston B. István  66.

Kónya Tamás 129.

Olimpiai Cross:

Vasas Bettina 2.

Molnár Péter 2.

Peták Levente 3.

Csépányi Gábor 8.

Frölich Tamás 11.

Pap Henrik 13.

Demeter Tamás 33.

Maraton Cross:

Bódán Zsófia 3.

Pap Henrik 3.

Csépányi Gábor 3.

Kriston B. László 38.

Országúti Magyar Kupa:

Fábián Norbert 2.

December

December első hétvégéjén a már nagy hagyományokkal rendelkező Budapest Bajnokságon állt rajthoz versenyzőnk a Porsche M5 elnevezésű Cyclocross Magyar Kupán, ami nagy presztizscsata az OB. előtt. A budapesti Postás sporttelepen kialakított két hosszabb és egy rövidebb lépcsőfelfutást tartalmazó kör a hazai pályák egyik legtechnikásabb és legjobban összerakott pályája, így itt mindig szerepel a hazai élmezőny színe java. Dezső beszámolóját olvasva láthatjuk, hogy nem volt egy könnyű verseny számára, de jó felkészültségének és taktikai tudásának köszönhetően sikerült a dobogó első helyét megszereznie.

Egy héttel később december 14-én rendezték a pécsi sorozat második állomását, ahol az időjárás már az ilyenkor megszokott decemberi arcát mutatta, így a versenyzőknek már fagypont körüli hőmérsékletben és némi sárral megküzdve kellett teljesíteniük a kiírt penzumot. Dezső ezen a versenyen is hozta a tőle várt eredményt, így sima győzelmet aratva az ide szezonban szerzett hatodik győzelmével térhetett haza.

A Pécs Kupa 3. fordulójára már beköszöntött a fagyos és havas tél, így Dezső ezt a versenyt az esetleges sérülések és egészségügyi problémák elkerülése végett kihagyta, így ezzel nem tette kockára az OB-n való indulását. Legközelebb 2010. január 10-én Mosonmagyaróváron áll rajthoz a hazai Országos Bajnokságon, ahol remélhetőleg sikerül megvédenie bajnoki címét!

 

Share Button



Leave a comment