Hat éremmel zártuk a hazai versenyt – Belga győzelem az eliteknél

A vasárnapi nap folyamán egy év elteltével újra MTB Magyar Kupának és az XCO szakág amatőr versenyzőinek is nagyszerű versenyzési lehetőséget biztosító Cross Country Challenge sorozat 6. futamának adott otthont az ózdi Bíben-völgy. A tavaly augusztus 26-án megrendezett verseny és a SuperCross futamainak sikerein felbuzdulva már szinte akkor biztos volt, hogy idén augusztusban is belevágunk a rendezésbe. Ennek első lépéseit már februárban megtettük, amikor is csatlakoztunk az XCO szakág felkarolását célul kitűző CCChallenge-hez és az MMTBSZSZ-nél megpályáztuk a Magyar Kupa státuszt. A  verseny tervezett időpontja ezúttal is a sorozat végére, augusztus 18-ra esett.

Az elit férfi kategória dobogósai /Búr Zsolt (AlpinBike Team), Wouter Cleppe (RAM Bikes), Fenyvesi Péter (Cube Csömör) / fotó: Zudor Imre

Az elit férfi kategória dobogósai /Búr Zsolt (AlpinBike Team), Wouter Cleppe (RAM Bikes), Fenyvesi Péter (Cube Csömör) / fotó: Zudor Imre

Ez az időpont mint később kiderült „két élű fegyvernek” bizonyult, mivel augusztus 20-a keddre (mai nap 🙂 ) esik, így négy napos hosszú hétvégével álltunk szembe, amivel versenyrendezői szemszögből nézve úgy kalkulálhattunk az indulók várható létszámával, hogy vagy jól jövünk ki, vagy nagyon nem. Mivel már akkor benne volt a pakliban, hogy  a versenyzők többsége a cross-countyzás helyett inkább kihasználja a jó időt és valamelyik vízparton tölti a szabadságát vagy még mindig maradva a tömegsport mellett a Herend Maratonon áll rajthoz.  Az előbbi pedig hatványozottan igaz a kisgyermekes szülőkre. Mindezektől függetlenül teljes erőbedobással és optimistán álltunk a szervezéshez és próbáltuk a tőlünk telhető legtöbbet kihozni a versenyből, amit az erőnk és az a fránya anyagiak megengedtek. A tavaly már megismert pályán egy kicsit módosítottuk, amit rövidebbre és a beépített farönkökkel talán egy picit technikásabbra szabtuk. A versenyt megelőzően szépen érkeztek az előnevezések is, majd elérkeztünk a verseny napjához. A pálya már szombaton délután készen állt, így már csak az apróbb simítások követeztek. Az időjárásra ismét nem lehetett panasz, hiszen a tavalyi évhez hasonló forróság várta a versenyzőket. Ez leginkább a pálya utolsó kilométerein ütött igazán, mivel a Vadvirággal szemben lévő szánkópályán található mászáson végig „verte” a versenyzőket, amit senki sem szívlelt. 🙂

A szánkó dombon pokoli volt a hőség

A szánkó dombon pokoli volt a hőség

Az időrend és a „forgatókönyv” az eddigi futamok alatt megszokott módon zajlott. Reggel 9-kor előbb az amatőrök vágtak neki a „könnyített” pályának, ahol egyesületünk versenyzőinek is lehetősége nyílt még, hogy a szervezés mellett a korai rajt végett megmérettessék magukat, így Kiss Gábor az amatőr masterek korcsoportjában harcolt meg nem csak az ellenfelekkel, hanem a hazai pályával is és Borsodnádasd után egy újabb ezüstérmet szerzett egyesületünknek! A felnőttek mezőnyében pedig Csépányi Gábor küzdött egy hatalmasat Zudor Imrével (PCCC) az első helyért, ám sajnos néhány centivel lemaradt a dobogó legfelső fokáról. Az amatőr juniorok között pedig fiatal titánunk Farkas Balázs terhelte a pedálokat és ért el nagyszerű 3. helyezést.

Farkas Balázs a licensz nélküli juniorok dobogójának 3. helyén

Farkas Balázs a licensz nélküli juniorok dobogójának 3. helyén

Klubunk részéről ezután következett egy kis szünet, és az addig versenyben lévők is újra beszálltak a szervezésbe, majd délben a női másodosztály mezőnyében Vasas Bettina rajtolt el a „nagy pálya” három körére. Betti körről körre növelte előnyét és magabiztos győzelmet aratott a salgótarjáni Sejben Anita (SHKE) előtt.

Vasas Betti Borsodnádasd után újra győzni tudott

Vasas Betti Borsodnádasd után újra győzni tudott

Délután fél kettőkor következett a nap utolsó rajtja, amiben a másodosztály és a master1,2,3  mellett az elit mezőny gyér létszáma miatt összevont rajtra került sor, így együtt egy népes mezőnyt láthattak a kilátogató nézők. A rajtvonalnál klubunk két master1-es versenyzője Frölich Tamás és Kovács István „Pityikusz” is besorakozott, hogy a hazai pálya előnyeit és a szurkolók biztatását kihasználva minél gyorsabban teljesítsék a kategória számára kiírt 5 kört. A rajtot jelző duda megszólalása után nagy iramban kezdett a mezőny, ám ezt a tempót gyorsan megtörte az egyenes végén található szűk egy nyomsávos mászás, aminek az aljában több összeakadás is volt. Itt Tamásnak sikerült még időben kikerülnie a galibát, így a kategória első helyén folytathatta az első kört, egészen a Nagy-völgyből visszafelé vezető mászásig, ahol megérkezett István és átvette a vezetést, amit egészen a célig nem is adott ki a kezéből, így megszerezte idei első Magyar Kupa győzelmét, amivel az összetett verseny 3. helyére zárkózott fel.

Pityikusz hozta a kötelezőt és simán nyerte a master1-et

Pityikusz hozta a kötelezőt és simán nyerte a master1-et

Közben Tamás is biztos előnyt kovácsolt az első körök alatt, amit a gödöllői Balázs Róbert nem tudott a verseny végéig ledolgozni és István mögött a 2. helyen gurult át a hazai célvonalon, ezzel teljessé téve a hazai éremtáblázatot. A másodosztály népes mezőnyében a leginkább országúti versenyeken rajthoz álló Lórencz „Szúnyog” Péter jeleskedett, aki több éves kihagyás után most ült újra MTB-re versenykörülmények között és szerzett egy 6. helyezést!

Tominak a főszervezői feladatok mellett sikerült összehozni egy 2. helyet

Tominak a főszervezői feladatok mellett sikerült összehozni egy 2. helyet

Szúnyog is jól szárnyalt mountijával :)

Szúnyog is jól szárnyalt mountijával 🙂

Az elit kategóriában indulóknak ekkor még hátra volt 2 kör, ám azt a Belgiumból érkező Wouter Cleppe (RAM Bikes) gyorsan teljesítette, így külföldi siker született a király kategóriában. Mögötte Búr Zsolt (Alpin Bike Team) és Fenyvesi Péter (Cube Csömör) érkezett a 2. és 3. helyen. Az elit nőknél egyedül csak Dósa Eszter vállalkozott arra, hogy teljesítse az 5 kört, így kétség nem fért hozzá, hogy ő bizony a tavalyi után újra megnyeri az Ózd Kupát.

Wouter Cleppe (RAM Bikes) az első körökben még csak felmérte az erőviszonyokat, majd átvette a vezetést

Wouter Cleppe (RAM Bikes) az első körökben még csak felmérte az erőviszonyokat, majd átvette a vezetést

Dósa Eszter a fiúkat megszégyenítő módon gyors volt az ózdi versenyen

Dósa Eszter a fiúkat megszégyenítő módon gyors volt az ózdi versenyen

Összegezve a dolgokat, minden nagyképűség nélkül állíthatjuk, hogy szervezésből ismét jól vizsgázott az ÓKE szervezői csapata. Sajnos az első sorokban említett hosszú hétvége rossz irányba sült el és nem titok, hogy a vártnál 40-50 versenyzővel alul maradt az indulói létszám. Ettől függetlenül öröm volt a hozzánk elutazó versenyzőknek versenyt szervezni és remélhetőleg november 3-án egy kis cross-ra is ellátogatnak hozzánk!

Találkozunk november 3-án a Városi Stadionban!

Fotók: Molnár Tibor és Zudor Imre

És akik nélkül nem lett volna ilyen a II. Ózd Kupa:

Köszönjük nekik!

Köszönjük nekik!

Képek a versenyről:

Molnár Tibor képei: ide kattintva

Fenyvesi Tamás képei: ide kattintva

Korbély Csaba képei: ide kattintva

Molnár Kriszti képei: ide kattintva

Versenybeszámolók/megjelenések:

Bikemag.hu

Ózd weboldala

Ózd Sportja

Borsodonline

Búr Zsolt beszámolója

Kis József beszámolója

Farkas Attila beszámolója

 

Eredménylista ide kattintva

A Master1-es dobogón balról jobbra Frölich Tamás, Kovács István "Pityikusz" és Balázs Róbert (Bike Zone Gödöllő)

A Master1-es dobogón balról jobbra Frölich Tamás, Kovács István „Pityikusz” és Balázs Róbert (Bike Zone Gödöllő)

Bean dobogo

Amatőr Master dobogó 2. fokán Kiss Gábor

Csipaki dobogo

Csépányi Gábor is ezüstérmet szerzett a hazai pályán

Mazsi a pályakoordinátor :)

Mazsi a pályakoordinátor, aki végig figyelt a részeltekre 🙂

 

Share Button

Leave a comment