eBike Kupa, Szlovákgyarmat

A tegnapi nap folyamán egyesületünk versenyzői a Balassagyarmat melletti Szlovákgyarmaton vettek rész az I. XCO Magyar Kupa futamon, ahol a képen látható Bódán Zsófia az U19-es lányok között a 2. helyezést érte el. A II. osztályú férfiak mezőnyében Frölich Tamás a 6. helyet szerezte meg, valamint a Master1-es mezőnyben rajthoz álló Kovács „Pityikusz” István a 9. helyen ért célba. A verseny a már jól ismert

körön zajlott, ahol a kemény terep és az ellenfelek mellett a hirtelen jött nyári meleggel is meg kellett küzdeniük az indulóknak. Így ennek köszönhetően több versenyző is egészségügyi ellátásra szorult.

Share Button

Leave a comment