Jaki Kelly’s Biketour – Brezno (SVK)

Szeptember utolsó hétvégéjén Kovács I”Pityikusz” István és Vasas Ádám vettek részt a szlovák maraton kupasorozatba tartozó Jaki Kelly’s Biketour futamon.

Ahogy a két héttel ezelőtti salgótarjáni versenyen, úgy itt is igazi őszi, hűvös, borongós időjárás fogadta a versenyzőket, ám szerencsére az eső nem esett, így a pálya száraz és jól járható maradt. A szervezők 23, 42 és 62km-ben szabták meg a penzumokat. István kihasználva jó formáját év végi “levezetésként” ezúttal is a középtávnak számító 42km-en állt rajthoz, ami összesen 1385m szintkülönbséget tartalmazott! Ez a szint erre a távra elég komolynak mondható, aminek következtében az első fél óra végig mászással telik. Szerencsére ez Istvánnak feküdt, így a mezőny elejével ért fel a hegyre. A későbbiek során a vezető kettőstől leszakadt, majd egy 3-mas bolyban gyűrte tovább a kilométereket egészen a verseny végéig, ahol az egyik ellenfélre azt hitte, hogy U19-es versenyző és hagyta továbbmenni, aminek a következtében így 2 másodperccel lemaradt a dobogóról és a 4. helyen ért célba! Ádám defekttel és több nehézséggel bajlódva a 74. helyen érkezett be.

Ettől függetlenül nagyszerű versenyt mentek, így jár nekik a gratuláció! 😀

Share Button



Leave a comment