Kovács István „Pityikusz” dobogós a Budapest Cross-on!

A tegnapi nap folyamán került lebonyolításra a 2012/13-as SuperCross sorozatba tartozó Budapest Cross verseny, amely a sorozat 7. és egyben utolsó állomása is volt.

István a dobogó 2. fokára állhatott fel a Budapest Cross-on! (fotó: Káldi Tamás)

István a dobogó 2. fokára állhatott fel a Budapest Cross-on! Mellette Reitinger Gábor, Szabó András (fotó: Káldi Tamás)

A budapesti Kánai úti lakópark mellett kijelölt pálya és a -3 fok keményen igénybe vette a versenyzőket és a technikát is egyaránt. A hét eleji enyhe időjárásnak köszönhetően mindenki egy saras és dagonyázó versenyre volt felkészülve, ám az ismét beköszöntő fagyos idő gyorsan szertefoszlatta ezeket az „álmokat”. 🙂  A szervezők egyébként minden körülményre fel voltak készülve és több magasnyomású mosó is a versenyzők rendelkezésére állt, illetve biztosítva volt fűtött öltöző és zuhanyzási lehetőség is. Bár a sár elmaradt, amit a versenyzők nagy része nem is bánt, de a fagyott nyomvályúk és rögök megnehezítették egy két helyen a gyors haladásban az indulókat.

Egyesületünkből ezúttal csak egy versenyező, az összetett végeredményben is érdekelt Kovács „Pityikusz” István állt rajthoz a master1-es mezőnyben. Istvánnak ezúttal elegendő volt már csak részt venni a versenyen és egy tisztes helytállást produkálni ahhoz, hogy megszerezze az összetett dobogó 3. fokát, ám ő nem ez a versenyzőtípus, így teljes gőzzel készült a megmérettetésre és ennek megfelelően egy kemény versenyben a Budapest Cross dobogójának 2. fokára állhatott fel, így bőven bebiztosítva az összetett dobogó 3. helyét. Gratulálunk neki! Remélhetőleg a 2013-as mountis szezonban is hasonlóan sikeres lesz. Istvánt sikereihez nagy mértékben hozzájárult az energiabüfé.hu is. 🙂

%%wppa%% %%slideonly=5%%

Fotók: Káldi Tamás, nogradkerekpar.hu

Ahogy már az elején is említettük a III. SuperCross sorozat ezzel a versennyel a végéhez ért és nyugodtan állíthatjuk, hogy az ország egyik legsikeresebb versenysorozatává nőtte ki magát. Remélhetőleg az idén ősszel is lesz folytatás, ahol egyesületünk újból szerepet tud vállalni.

Hivatalos versenybeszámoló ide kattintva!

SteveStudió videója a versenyről:

 

 

 

 
Flag Counter

Share Button

1 comment

Leave a comment