Minden összejött a kecskeméti SuperCross futamon, vagy mégsem?

A mai napon Kecskeméten került megrendezésre a 2013/14-es SuperCross sorozat utolsó előtti futama a Formont Csoport Kupa. A verseny helyszíne az előző évekhez képest Kerekegyházáról a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központba költözött át, így ennek megfelelően a szervező Guriga Bringa KKE új pályával várta a versenyzőket. 

Egyesületünkből Kovács István „Pityikusz” és Lórencz Péter „Szúnyog” gondolták úgy, hogy az összetett helyezés megőrzéséhez szükséges pontokért elutaznak az alföldi városba. A legutóbbi futam óta két hét telt el, így nem egyszerű a bringásoknak megőrizni, vagy netalán javítani a formát, főleg ebben a hidegben időben, aminek előbb a versenyt kihagyó Frölich Tamás, majd egy hétre rá, Szúnyog esett áldozatául. Tomi már a salgótarjáni esős futam után érezte, hogy komoly gondok vannak a felső légutakban, ami a balassagyarmati verseny után még csak rosszabb lett, így kénytelen volt az edzéseket kihagyni, ezért jobbnak látta el sem utazni a versenyre. Péter is hasonló gondokkal küzdött a hét elején, de a fent említett pontok miatt mégiscsak vállalta a versenyzést 4. hely megőrzése végett. Istvánt szerencsére elkerülte mindenfajta betegség, így ő 100%-an és motiváltan, az összetett dobogó 2. fokáról várta a sorozat 6. fordulóját.

Pityikusz itt már magányosan rótta a köröket (Fotó: Babka Szabolcs)

Pityikusz itt már magányosan rótta a köröket (Fotó: Babka Szabolcs)

Az új helyszín jól debütált, bár az új nyomvonal a versenyzők elmondása szerint inkább “országútis” erőpályának bizonyult, mintsem igazi crossosnak, ami jobban kedvezett volna az ÓKE bringásainak. A délutáni rajtban az Elit felnőtt, U23-as és Master1-es kategóriák 45 versenyzője vágott neki a 9 körnek.

Az első körben szokásos tülekedés után rendeződni látszódtak a sorok és Pityikusz a 3. helyen kezdhette meg a másodikat, de az egyik kanyarban egy jelölő karóban beleakadt a kormánya és közelebbi kapcsolatba került a földdel. Sajnos az esés következtében a kormány elfordult, aminek a visszafordítása némi plusz másodpercbe került (kb. vagy 20), így az ellenfelek jelentősen eltávolodtak. Ez a kis malőr rányomta a bélyegét az egész versenyre és már nem úgy haladt a bringa Istvánnak, mint szokott, így sajnos most nem állhatott fel a dobogóra az ÓKE bringása és a Master1-es kategória 6. helyén haladt át a célvonalon. A betegségből épphogy kilábaló Péter érthető módon kicsit enerváltan versenyzett és a kategória 10. helyén ért célba.

Pityikusz a versenyről:

– A mai futam az sajnos nem az én versenyem volt. A rajt után gyorsan beálltam a kategória 3. helyére, és még “lőtávon” belül voltak nagy ellenfeleim, de sajnos a második körben egy szűken vett kanyarban beleakadt a kormányom egy tűző karóba, ami ki is vette azt a kezemből, így gyorsan a földön találtam magam. Szerencsére én nem sérültem, de a bringám kormánya elfordult, amit vissza kellett ütögetnem a helyére. Ez egy ilyen szoros verseny esetében végzetes tud lenni. Innentől már csak üldöztem a többieket, de érdemben nem tudtam beleszólni a helyezésekbe és a 6. helyen értem célba. Az összetett versenyben így valószínűleg visszacsúsztam a 3. helyre, de január 5-én van még egy futam, ahol újra szeretnék nyerni! 

Szúnyog a versenyről:

– Az elmúlt hétvégén és a hét elején még lázasan nyomtam az ágyat, így az edzések teljesen kimaradtak, aminek a hiányát a mai napon éreztem is rendesen. Az 5. körig még sikerült is folyamatosan gyorsulnom, majd az egyik akadályvételnél bokával belerúgtam a bringám pedáljába, ami utána iszonyatosan fájt és már csak arra koncentráltam, hogy egyáltalán beérjek a célba és ne előzzön meg addig senki. A 9. helyezett éppen előttem volt, akit valószínűleg meg is tudtam volna előzni, de ezek után már örültem a 10. helyen való célba érkezésnek is. A pályára sokan mondják, hogy országútis, de alapjába véve nekem tetszett. 

Szúnyog se nagyon találta a formáját a betegség után

Szúnyog se nagyon találta a formáját a betegség után (Fotó: Andó Ágnes)

A 2013/14-es SuperCross sorozat január 5-én Etyeken zárul. A verseny érdekessége lesz, hogy a pálya a Korda Filmstúdió területén lesz kialakítva.

SteveStudio videója:

 

Share Button