Rekkenő hőség és kitikkadt bringások a 13. Duna Maratonon – Visegrád

A mai napon visegrádi rajt-cél területtel került megrendezésre a Top Maraton sorozat 2. fordulója a 13. Duna Maraton. Az idei évben a bringásoknak nem lehet panasza az időjárásra, hiszen a mai napon is bőven 30 celsius fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. A nagy hőségnek ezúttal nem örültek annyira a versenyzők, hiszen iszonyatosan igénybe vette a szervezetet és még jobban oda kellett figyelni a folyadékpótlásra, mert gyorsan dehidratált állapotba kerülhetett az aki nem frissített megfelelően.

A 13. Duna Maraton rajtja

Az indulók a jól megszokott három táv közül választhattak, ami 32, 68 és 92km-t jelentett. Egyesületünkből kilencen vállalkoztak arra, hogy ezt a nem hétköznapi versenyt minél jobban teljesítsék. Eredmény szempontjából a legjobban Bódán Zsófinak sikerült a verseny, aki a középtávú! U19-es lányok mezőnyében a dobogó legfelső fokára állhatott fel! 🙂

Jocinak sem feküdt a rekkenő hőség

A szintén közép távon rajtoló Frölich Tamás ezúttal nem fogott ki jó napot, mert a vicces kedvükben lévő turistáknak köszönhetően egy kb. 10-15 fős csoporttal eltévedtek és egy meredek mászást beiktatva (2-szer is) találták csak meg a helyes utat, ami teljesen felborította a verseny menetét.

Tomi arcán jól látni, hogy mennyire nem esik már jól neki a verseny 🙂

Ezt követően próbált még felérni a mezőny elejére, de komoly gyomorproblémákkal küzdve, majdhogynem feladni kényszerült a versenyt, így ő a 15. helyen ért célba. Zsófin és Tamáson kívül a többi ÓKE versenyző a rövid távot választotta. Sajnos rövid táv menőnknek Farkas Jocinak sem volt túl jó napja, így a mai versenyen az eddig megszokott dobogós helyezések után „csak” a 7. helyen érkezett meg a master1-es mezőnybe, ami miatt nem kell aggódni, hiszen ez még csak a Top Maraton 2. futama volt. A többiek a következő eredményeket érték el:

Csépányi Gábor 11. Felnőtt férfi

Csépányi Péter 16. Master2

Pap Gyula 23. Master3

Molnár Péter 30. Felnőtt férfi

Csonka Dávid 32. Felnőtt férfi

Török Csaba 74. Master1

Molnár Péter küzd az elemekkel

Pap Gyula

Csépányi Peti

Videók a versenyről:

 

Share Button

Leave a comment