Tavaszköszöntő túra a Hangonyi-tóhoz!

Ahogy az eddigi évek folyamán, úgy az idén is megrendezi egyesületünk a már szokásosnak mondható Tavaszköszöntő túrát, amely ezúttal is a Hangonyi-tóhoz tart. A tél elmúltával itt az ideje, hogy elővegyük a bringát és közösen teljesítsük a szezon első kilométereit. Ezért mindenkit várunk sok szeretettel kortól és nemtől függetlenül!  A tempó nem lesz gyors, így családosok is nyugodtan csatlakozhatnak! A tóhoz érkezést követően csepegtetett kenyérrel és izotóniás itallal csillapítjuk éhségünket és oltjuk szomjunkat! 😀 Majd miután kibeszélgettünk magunkat közösen indulunk haza!

A program az április 7-i kiíráshoz képest annyival változik, hogy menet közben betérünk a Vadvirág Kisvendéglőhöz, (nem, most nem azért, amire mindenki gondol 😀 ) ahol a bátrabbak egy másik sportos eseményen, pontosabban a Teknőc Futó Club által szervezett I. Domb Futáson is részt vehetnek! A kiírás ide kattintva letölthető!  Akik viszont részt vettek a versenyen, azok nyugodtan csatlakozhatnak hozzánk!

Túra kiírása:

Indulás ideje: 2013. április 21. 10:00

Indulás helye: Tóth Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, (Nyárjasalja út 19.)

Célállomás: Hangyonyi-tó

Táv: kb. 23km (oda-vissza)

Időtartam: 4-5 óra

Érdeklődni az ozdi.ke@gmail.com email címen vagy a 20-569-9231-es telefonszámon lehet.

Rossz idő esetén a túra egy másik időpontban kerül megrendezésre. 

63841308

A végállomás (fotó:Németh Dániel)

Remélhetőleg ilyen szép időnk lesz!

Remélhetőleg ilyen szép időnk lesz!

 

Share Button

Leave a comment