Idén sem úsztuk meg sár nélkül a Szilvásvárad Maratont – két 4. hely azért kijutott

A mai nappal kezdetét vette az immáron több mint tíz éve útjára indult és négy futamból álló Top Maraton sorozat, melynek első állomása a klasszikus bükki hegyeket-völgyeket átszelő XIII. Szilvásvárad Maraton volt. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén sem eszközöltek túl sok változtatást a szervezők a pálya vonalvezetésén, bár minek is tették volna, hiszen szinte mindenki által kedvelt nyomvonalakról beszélhetünk, még akkor is, ha az első 13-14km csak fölfelé vezet egészen az Olasz-kapuig. Azért egy minimálisat rövidítettek mindhárom távon, a Kiskőhát kivételével, ami többek szerint hasznára vált a pályának, de még így is elegendő kilométert kellett leküzdenie a benevezett több mint 1200 bringásnak. A rövid távon ezúttal 33, a középen 64 még a hosszú távon 107km-ben volt meghatározva a mai penzum. Mindezekhez tartozott 690, 1640 és 2700m! szintkülönbség. A tavalyi versenyhez képest ma jóval kevesebb égi áldás hullott az indulókra, de az előző napok vagy az éjszakai felhőszakadás elég rendesen eláztatta Bükk északi oldalát, ami leginkább a közép és hosszú táv mezőnyét érintette. A rövidesek gyorsan letértek a saras nyomról és már csak néhány pocsolyát kellett kikerülniük ahhoz, hogy teljesen sárba burkolózzanak.

Csak nem sikerült mind a 15 embert összehozni egy fotó erejéig :)

Csak nem sikerült mind a 15 embert összehozni egy fotó erejéig 🙂

De ennyit bevezetőként! 🙂

Klubunkból ma is szép számmal vettünk részt ezen a közeli eseményen, ami azt jelenti, hogy pontosan 15 daliás ÓKE bringás vágott neki a Bükk meghódításának és az ellenfelek legyőzésének. 🙂 A hosszú távot ma sem favorizálta senki, így az ő 9:45-ös rajtjukat tisztes távolból figyelte mindenki. 🙂 Viszont a 10 órakor rajtoló közép táv 428 fős mezőnyében már 5-en képviselték a fekete-kék-fehér színeket. A Frölich Tamás, Kovács István „Pityikusz” duó a Master1, a Békei Zsolt, Tulipán Attila „Tuli” kettős pedig a Master2-ek között álltak rajthoz. Ötödikként a felnőttek mezőnyében Csépányi Gábor terhelte a pedálokat. Az éles rajt utáni hosszú mászáson gyorsan kialakultak az erőviszonyok, ahol Pityikusznak és Tamásnak sikerült lépést tartania egészen Gerennavárig a kb. 25 fős élmezőnnyel. Miután terepre váltott a nyomvonal és megkezdte a mezőny a sárga jelzésű „siratófalat”, úgy újra bedobták a gereblyét és már csak a legjobbak maradtak elől. Őket nem sok lemaradással követte István, majd 1-2 perccel később Tamás is. Mögöttük a másik három ÓKE-s is szépen szedte le az addigra már megfáradt ellenfeleket. A hátralévő több mint 50km-en tovább ment az adok-kapok, amiben a legjobb Pityikusz volt és egészen a kategóriája 4. helyéig hajtotta bringáját, na és persze ezzel önmagát, ami ebben a mezőnyben kiváló eredménynek számít, hiszen elég csak megemlíteni a többszörös Magyar Bajnok, Buruczki Szilárd nevét, aki kategóriájának győzelme mellé az abszolút verseny első helyét is bezsebelte. Második ózdiként Tamás gurult át a célvonalon a Master1-es korosztály 8. helyén, majd után Tuli is megérkezett a Master2 21. helyezettjeként. Csépányi Gabi sajnos már a verseny előtt is térdsérüléssel bajlódott, amit a mai napi terhelés tovább rontott, de még így is tisztes helytállással a 45. helyen ért célba! Békei Zsolti elérte fájdalomküszöbének felső határát és komoly derékproblémák miatt aszfaltra leborítva jobbnak látta kiszállni a versenyből.

Pityikusz üldözi a dobogósokat

Pityikusz üldözi a dobogósokat (Fotó: Molnár Tibor)

A 10:15-kor elrajtoló rövid távosok között, a fent említett 10 klubtagunk sorakozott fel a 667 bringást számláló rajtvonal mögött. Mint ahogyan az várható volt, közülük a leggyorsabban a Master1-es Lórencz Péter „Szúnyog” repült és Pityikusszhoz hasonlóan a szintén nagyszerű 4. helyen ért célba. Az abszolút első tízben végzett az U19-es Farkas Balázs, aki két alkalommal is pit-stopra kényszerült láncbeszorulás miatt, így ő a 8. helyen zárta a maratont.

Szúnyog több évnyi országútizás után újra mountin

Szúnyog több évnyi országútizás után újra mountin keseríti meg az ellenfelek dolgát 🙂 (Fotó: Molnár Tibor)

Természetesen a többiek is mind mind keményen odatették magukat és a következő ÓKE-s eredmények születtek (mind a 15 főt figyelembe véve)! 

Közép táv:

Kovács István 4. hely (Master1)

Frölich Tamás 8. hely (Master1)

Tulipán Attila 21. hely (Master2)

Csépányi Gábor 45. hely (Felnőtt)

Békei Zsolt DNF 

Rövid táv:

Lórencz Péter 4. hely (Master1)

Farkas Balázs 8. hely (U19)

Demeter Tamás 13. hely (Master1)

Bódán Zsófia 16. hely (Felnőtt)

Csépányi Péter 19. hely (Master2)

Török Csaba 20. hely (Master2)

Kiss Gábor 30. hely (Master1)

Pap Gyula 32. hely (Master3)

Molnár Péter 35. hely (Felnőtt)

Barna Richárd 89. hely (Master1)

Legközelebb június 8-án a Miskolc Maratonon áll rajthoz a fenti kis csapat! 

Képgaléria: 

A fotókat köszönjük Molnár Tibornak! 🙂 

 

 

 

Share Button