Letérdeltünk ma egy páran a Bükk előtt! Avagy mi történt az idei Szilvásvárad Maratonon!

A mai napon a 2013-as Top Maraton sorozat első fordulójára a Specialized Szilvásvárad Maratonra került sor. A szervezők az idei évben néhány változást eszközöltek a versenyen, így minden táv rövidült, de ami a legfontosabb, hogy végre mind a három 15 perces időeltéréssel rajtolt. A hosszú 107km-en ezúttal sem voltunk érdekeltek, de annál inkább a 33km-es rövid és a 64km-es középtávon! A 17 benevezett ÓKE versenyzőből 14-en rajthoz is álltunk, ám a mai napon talán a történelemben először nem állhatott ÓKE versenyző a dobogón.

A mai napon sajnos felelevenedtek a 2010-es emlékek, amikor is hideg és eső fogadta a versenyzőket!  Az elmúlt napokban leesett nagy mennyiségű csapadék csúszóssá és veszélyessé változtatta a pályát, de ez még nem is lett volna nagy probléma, hiszen versenyzőink azért már ültek kerékpáron saras körülmények között is, meg amúgy is szabadtéri sportról beszélünk, de az alacsony 5-7 fokos hőmérséklet azért nem mindennapi május utolsó hétvégéjén. Ez jól rá is nyomta a bélyegét mai napi teljesítményünkre.

Sajnos az előbb említettek következtében több versenyzőnk is feladni kényszerült a versenyt. Leginkább a 64km-es közép távon érte le versenyzőinket a vég. Előbb Bódán Zsófi, majd Peták Levente szállt ki a versenyből kihűlés miatt, majd Frölich Tamás a verseny vége előtt 20km-rel szenvedett el javíthatatlan technikai hibát, ami számára is a feladást jelentette. Szerencsére azért maradt még középtávon emberünk, de a dobogóra is esélyes Kovács „Pityikusz” István egy bukás, na és a mai nap slágere a kihűlés miatt nem tudott úgy teljesíteni, mint ahogyan azt megszoktuk tőle, de még így is célba ért a Master1-es kategória 20. helyén! Két Master2-es versenyzőnk Békei Zsolt és Tulipán Attila is nagyot küzdöttek és egymás után a 15. és a 16. helyen gurultak át a célvonalon. A felnőtt mezőnyben Csépányi Gábor állta szó szerint a sarat, és 4 és fél órát a pályán töltve a 31. helyen ért célba!

A saras körülmények ezt tudják produkálni

A saras körülmények ezt tudják produkálni

A rövid távon voltunk a legközelebb a dobogóhoz, ahol az országúti versenyeken jeleskedő Fábián Norbert a felnőttek között a kiváló 6. helyezést érte el. Talán ő is odaérhetett volna a dobogóra, ha két hete nem küzdene térd problémákkal, valamint a saras körülmények se neki kedveznek. Remélhetőleg a jövő heti EthicSport Gömör Kupa időfutamon rajthoz tud állni és újra a dobogón láthatjuk.

Piyikusz perecének egyik eredménye

Piyikusz perecének egyik eredménye

A többi ÓKE induló is nagyszerűen helyt állt ebben a nem mindennapi körülmények között lezajlott versenyen. Az ő eredményeik a következők:

Farkas Balázs 23. (U17)

Pap Gyula 23. (Master3)

Kiss Gábor 24. (Master1)

Barna Richárd  34. (Master1)

Csonka Dávid  38. (Felnőtt)

Török Csaba  51. (Master1)

A Szilvás Maratonon kívül még egy sporteseményen, pontosabban az I. Terepfutó Hétvége keretein belül megrendezett XVIII. Hegyi Futóversenyen állt rajthoz Vitális István, aki a 11,4km-en a felnőttek mezőnyében 59:09-es idővel a 10. helyen ért célba!

 Gratulálunk mindenkinek a mai napi teljesítményekhez!

Tomi beszámolója ide kattintva!

 

Fotók:

%%wppa%% %%slideonly=25%% %%size=0.9%% %%align=center%%

 

Videó a rajtról:

 

 

Share Button

Leave a comment